EP - középpontban Magyarország
Azon kevesek közé tartozom, akik végighallgatták a magyar vitát az EP-ben. Kb. 3 órás volt. Van még valaki, aki ezt megtette? Nagyon tanulságos volt. Most nem mennék bele mindenféle konkrét intézkedésbe, mert azokról majd írok külön, de erről a vitáról mondanék pár szót. Egyrészt le a kalappal Viktor előtt. Nem kellett volna elmennie, de ő odament és majdhogynem az volt, hogy "ide lőjetek". Ezt amúgy ellenfelei is elismerték. De utána is teljesen visszafogott volt, reápolitikus képét mutatta, okosan vitázott, érvelt, de amikor kellett, kiállt az országért. Sokkal európaibb volt, mint ott pár ember. Hogy egy példát említsek. Az euroszkeptikusokról annyit mondott, hogy nem ért egyet velük, de az ő álláspontjuk is egy európai álláspont. Ezt el kell fogadni, mert ők is a közösség részei. Abszolút így van. (Természetesen nem az euroszkepticizmuson a lényeg, hanem az elven.)
Tetszett, hogy nem kokikat és sallereket osztogatott, bár részemről lehetett volna kiosztani párat, hanem az együttműködésre törekedett, a nagy ellenszélben is. Hozzáteszem, az ellenszelet részben saját magának köszönhette, de a vitában az is nyilvánvalóvá vált, hogy sok-sok derék ember aknamunkája is benne van, lásd Konrád Györgyét, aki ezzel a cselekedetével nálam nagyon nagy mélységekbe került. Mondjuk eddig sem tündökölt... Bokros Lajos is dettó. Egyébként ha ő is olyan nagy liberális demokrata lenne, már rég lemondott volna, mondván, a pártja is megszűnt, aki kiküldte... Az utódja meg nem őt akarja.
Persze kiderült pár dolog, hogy Guy Verhofstadt sem volt mindig olyan liberális a hazájában, és az is, hogy Cohn-Bendit egy picit flekkes. Az antiszemita kártya is egy szép európai liberális érték amúgy. Nekem mindig az volt a bajom a legnagyobb liberálisokkal, hogy valójában nem azok...
Az EP-képviselők jól egymásnak estek. Ez időnként mókás is volt. Az egyikük Padániába hívta Viktort, erre a másik szólt, hogy olyan állam nincs is. :) Amúgy tetszett a litván, az olasz és a lengyel képviselők kiállása. Az elnök pedig annyiszor vette el a hangot az időkeretet túllépő képviselőktől, ahányszor csak lehetett. Bekiabálások is voltak rendesen. Semmivel nem jobb a helyzet, mint nálunk, vagy máshol.
Ja, persze megjelentek a kritikusok, hogy most az a baj, hogy Viktor engedékeny meg puha volt, máskor az a baj, hogy kemény, hát, ez is csak azt bizonyítja, hogy van egy réteg, amelyik nem tud elvonatkoztatni a fóbiától. Ez a baj.
Helyes, ha megvizsgálják Magyarország törvényeit, hogy az összhangban van-e az európai (uniós) elvekkel, de csak akkor, ha nincs kettős mérce. Rengetegen azt sem tudták, hogy mi van, konkrétumokat nem tudtak, csak hallottak ezt-azt, és ezzel hiteltelenítik a vizsgálatokat. Tényleg örülnék neki, ha ezeket a vitákat el lehetne simítani, de tényleg érvek alapján és ne politikai indokkal, hogy tényleg ne térjünk el a közösségi szabályoktól (ha van ilyen) és elvektől (van ilyen). Orbán mintha váltott volna, talán fölismerte, hogy így is lehet. Ennek örülök, nem kell mindenkivel harcban állni. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy tényleg azon megy már csak a vita a jegybanktörvény kapcsán, hogy az elnök és a Monetáris Tanács tagjai tegyenek-e esküt az alkotmányra, vagy sem?! Tudja valaki hogy működik ez a németeknél vagy a franciáknál, netán Luxemburgban? Ez most tényleg fontos?!
Tanulságos volt végighallgatni. Köszönet érte a Lánchíd Rádiónak!
Eddig 16 komment érkezett
(
)
-
1. chris
2012. 01. 21. 16:16 -
2. everyday_normalguy
2012. 01. 21. 20:12Az elnökséget megnyitó vita után valami hasonlót írtál. Én úgy gondolom, hogy ha önmagában ezt a vitát nézzük, Orbán most az akkorinál jobb teljesítményt nyújtott, és ha lehet itt arról beszélni, hogy ezt a vitát ki nyerte meg, akkor ez egyértelműen a miniszterelnök.
Bennem azért felmerül néhány kérdés:
Barroso decemberi kérései közül a következő hetekben vajon mennyi nem fog teljesülni? Mintha az egész strasbourgi kirándulásra (meg a leminősítésre, a HUF árfolyam esésére, a kockázati felárak növekedésére) azért lett volna szükség, mert azok a kérések nem tartották tiszteletben Magyarország szuverenitását, nem?
Vajon akkor december közepe óta valóban egy esküszöveg miatt vállalta be a kormány a negatív nemzetközi pr-t, annak minden következményével?
Ennek a konfliktusnak, illetve a konfliktus hazai médiában való prezentálásának vajon mi a kapcsolata a kormánypárt mozgósítási taktikájával?
Mi lesz az IMF megállapodás (meg az azoktól függetlenül sem a kormány és az ország érdekeinek megfelelően alakuló gazdasági és költségvetési folyamatok) hatása a magyar belpolitikára, és azt sikerül-e majd olyan jól kezelni belpolitikai szempontból, mint a jelenlegi helyzetet?
Ha valaki kölcsönből él, és a kölcsönt nyújtó felek feltételeket támasztanak, az milyen értelemben jelenti a nemzeti szuverenitás korlátozását, és valóban hasonlítható-e az 1945-1990 közötti állapotokhoz? A strasbourgi Orbán vajon mit mondana a december közepén megnyilatkozó Orbánnak?
Vajon a Fidesz szempontjából hogy lehet, hogy Konrád György hazugságokkal is be tud jutni a Frankfurter Allgemeine Zeitungba, míg Orbán a Bildnek tud nyilatkozni? Elrontott valamit a Fidesz, vagy ez csak az ármány miatt van?
Bár ezt a kormányt egyáltalán nem szívlelem, én is azt mondhatom, hogy nem örülök annak, hogy ilyen irracionális támadások érték a kormányt a nemzetközi porondon. Ez pedig a következők miatt van:
1) Szerintem olyan durva dolgokat tett ez a kormány, amelyek miatt belföldön kellene megbuknia. (Ha ez nem következik be, az is jelent valamit, és azzal együtt kell élni.) Ha ez külső nyomásra történik, azzal olyan dolgok maradnak tisztázatlanul, amelyek csak tovább mérgesítik a magyar politikai konfliktusokat.
2) Ez a kívülről érkező nyomás (ahogy belföldön menedzselve van) nyilván lehetőséget nyújt a Fidesznek a belföldi mozgósításra, a romló támogatottságának a javítására.
3) Konrádot végképp nem értem (ok, nem meglepő, amit tett, de akkor sem értem). Bosszús kommentet írtam az FAZ-es írása alá, majd kiderült, hogy már nem lehet oda kommentelni, mert csak két nap után fedeztem fel az írást. Ez egy rendkívül kontraproduktív dolog, hisz épp elég hibát és bűnt lehetne felhánytorgatni a Fidesznek, a nyilvánvaló hazugságok hangoztatása megint csak a Fideszt hozza előnyös helyzetbe a belföldi kommunikáció terén, ugyanakkor hozzájárul a valós problémák eltusolásához. Mindegy, ez is olyan, hogy lehet rajta bosszankodni, de így működik a baloldal egy része, ezen sem tud az ember változtatni.
-
3. Kal
2012. 01. 21. 23:16Nekem egy személyes élmény sokat nyomott a latba: beszélgetve dán kollégákkal (nem politikusok, de ha jól tudom közel állnak az ottani baloldalhoz) megdöbbentett, hogy milyen heves indulatokkal beszéltek a magyar kormányról. Persze ezt tették az EP-ben is a baloldali hozzászólók, de ez most alapvetően nem politikai csatározás volt, hanem egy kötetlen beszélgetés ismerősök, kollégák között. Elgondolkodtam, hogy a dánok mitől rágtak be ennyire. Arra jutottam, hogy valószínűleg az idegesítette fel őket, hogy a magyar kormány elmúlt másfél éves politikájával kapcsolatos nemzetközi kritikákat a soros magyar és lengyel (két posztkommunista ország) elnökség alatt kicsit sikerült elkenni, és ez most mind az ő nyakukba szakad. Írtam erről a kaleidsocope blogban is. Lényeg: nem ringathatja magát a kormány abban az illúzióban, hogy a Bizottság által kifogásolt három témán kívül mással nem is foglalkozik már EU.
-
4. Popov
2012. 01. 22. 12:44Nem olvastam el az előző kommenteket, csak válaszolok véleményt a feltett kérdésre (lehet valaki írtmár ezzel kapcsolatban). Úgy hiszem nagyonfontos, hogy a jegybankelnök az alkotmányra esküdt legyen. Akkor muszály a magyar érdekeket is védenie, a jelenlegi helyzetben sajnos egyben ez a személy az IMF-től is kap fizetést, és egyben magyar bankelnök alkalmazott is. (WTF?!) Egyszerűen egy trójai falónak látom és az egész kormánynak muszály vele együtt élnie amíg a mandátuma lenem jár - kikerülhetetlen tényező...mint az atyaisten úgy kell hozzá viszonyulni, mert akkor szivárogtat nyugatnak és máris öngólt lőttünk, mert ha kell rezzenéstelen arccal segít az országot mégjobban tönkretenni. Nem kedvelem a jobbikot sem, de abban osztom a szélsős véleményt, hogy az ilyen emberektől még a magyar állampolgárságot is el kéne venni és a demokrácia keretein átlépve valahogy kivenni a "széket" alóla amibe kapaszkodik. Talán a "felesketés" befolyásolhatóbbá teszi és nem tud annyit hazaárulni. Ne feledjük el azért a jelenlegi kormány azért Demokratikus keretek közt működik. (csak sajnos a szélsőliberálisok nagyon-nagyon eltúloznak minden apró hírt és már rögtön a Viktátort zengik. Ha tényleg diktátorunk lenne, akkor nem a bankelnök előtt hunyászkodnánk és rég nemlenne a pozíciójában!)
-
5. chris
2012. 01. 22. 13:41Popov kedves, fuss neki még egyszer, kérlek, mert azon túl, hogy ez muszáj, neked fogalmad sincs az MNB függetlenségének mibenlétéről. Meg szerintem arról se, hogy ez miért fontos. A kisfestőkönyvek, meg a nemzeti legendárium, ja, meg a nemzet tollának életműve mellett kis pénzügyek alapfokont is olvashatnál néha:-)
Nem akarlak megbántani, de ha nem érted, hogy miért fontos az, hogy az MNB-t ne befolyásolja a kormány (pláne akkor, ha buta a saját gazdaságpolitikája), akkor inkább előtte nézz utána, aztán írj.
-
6. Popov
2012. 01. 22. 15:38Chris: Teljesen igazad van. Kicsit eltértem a bejegyzésben a jegybanktörvényes mondatnál más irányba. Bocsánat. Viszont biztos nagyon fontos, hogy olyan ember vezesse ezeket a magas tisztségeket, aki először is több lábon áll még a fő munkája mellett - számos vállalkozással a háta mögött tölti be az adott pozíciót és mindemellett nagyon jól ért a pénz "kezeléséhez" is ha majdnem 1 milliárd ft értékű céget működtet - bizonyára mostmár más nevén van az ingósság...persze csak a formalitás kedvéért. / kdnp.hu/roviden/simor-andras-mnb-elnoknek-igazolnia-kell-hogy-eladta-ciprusi-ceget /
-
7. chris
2012. 01. 22. 15:57Popov: nem tudom, mit értesz azon, hogy több lábon áll, és ha több lábon áll, az iért is lenne baj? Tudtommal ez a több láb a versenyszférában megkeresett vagyona...
Ilyesféle több lábon áll egy rakás más ember, közszereplő. Olyanok is, akiknek tevékenysége a józan ész alapján ki kéne, hogy zárja a több lábon állást.
Visszatérve a kommentedhez: mi a probléma?
Hogy az MNB szakértő módon végzi a munkáját és nem hagyja, hogy a dilettáns kormányzat beleszóljon?
Hogy az MNB megfelel a nemzetközi szabályozási környezetnek, ami vonatkozik rá?
Hogy az MNB-t egy a hatalaomtól független személy vezeti?
Vagy, hogy a jelenlegi hatalom mindenféle nemzetközi szabályozást, szerződéses kötelezettséget felrúgva megkísérelte elfoglalni ezt az intézményt, csak éppen (egyelőre úgy néz ki) beletört a bicskája?
És egy javaslat: ne dőlj be az offshore-ozásnak... tudod, az emberek szeretnek mindenféle idegen szót használni, úgy, hogy fogalmuk sincs arról, hogy az mit jelent (pl. én is beleestem ebbe egyszer a műkedvelő amatőr kifejezés használatával...). Más emberek meg szeretik ezt a tudatlanságot kihasználni. Pl. azon a linken is, amit becsatoltál... -
8. defalla
2012. 01. 22. 17:49Popov, nem vagyok szélsőliberális kiabálóember, de a Viktátort túlzásnak tartom - egyszerűen szar ember az én véleményem szerint. Lehet megkövezni!
(spf2, bocs. ez kibukott) -
9. SPF2
2012. 01. 22. 21:28chris: nekem ez a "büdös parasztja" meg ilyenek nem jönnek be. Szépen beszéljél. Tudsz, te ha akarsz. :)
Te is végignézted/hallgattad? Ez derék.
everyday_normalguy: igen, ezt a vitát nézzük és egyetértek veled a végeredményt illetően. :)
Ha minden kérdésre nem is tudok válaszolni, néhányra megpróbálok.
"
Az elnökséget megnyitó vita után valami hasonlót írtál. Én úgy gondolom, hogy ha önmagában ezt a vitát nézzük, Orbán most az akkorinál jobb teljesítményt nyújtott, és ha lehet itt arról beszélni, hogy ezt a vitát ki nyerte meg, akkor ez egyértelműen a miniszterelnök.Bennem azért felmerül néhány kérdés:
Barroso decemberi kérései közül a következő hetekben vajon mennyi nem fog teljesülni? Mintha az egész strasbourgi kirándulásra (meg a leminősítésre, a HUF árfolyam esésére, a kockázati felárak növekedésére) azért lett volna szükség, mert azok a kérések nem tartották tiszteletben Magyarország szuverenitását, nem?
Vajon akkor december közepe óta valóban egy esküszöveg miatt vállalta be a kormány a negatív nemzetközi pr-t, annak minden következményével?
Ennek a konfliktusnak, illetve a konfliktus hazai médiában való prezentálásának vajon mi a kapcsolata a kormánypárt mozgósítási taktikájával?
Mi lesz az IMF megállapodás (meg az azoktól függetlenül sem a kormány és az ország érdekeinek megfelelően alakuló gazdasági és költségvetési folyamatok) hatása a magyar belpolitikára, és azt sikerül-e majd olyan jól kezelni belpolitikai szempontból, mint a jelenlegi helyzetet?"
Nagyon jó kérdés. Igazából csak remélni tudom, hogy nem az, mint ami most Romániában.
Talán olyan kemény megszorításokat nem is várnak el, de biztos lesz olyan, ami nehéz helyzetbe hozza a kormányt."Ha valaki kölcsönből él, és a kölcsönt nyújtó felek feltételeket támasztanak, az milyen értelemben jelenti a nemzeti szuverenitás korlátozását?"
Attól függ milyen feltételeket támasztanak. Egy eskü szövege mióta tárgya a kölcsönöknek? Vagy az adatvédelmi biztos."A strasbourgi Orbán vajon mit mondana a december közepén megnyilatkozó Orbánnak?"
Micsoda fejlődés! :)"Vajon a Fidesz szempontjából hogy lehet, hogy Konrád György hazugságokkal is be tud jutni a Frankfurter Allgemeine Zeitungba, míg Orbán a Bildnek tud nyilatkozni? Elrontott valamit a Fidesz, vagy ez csak az ármány miatt van?"
Biztos a Fidesz felelőssége is, de Konrád évek óta ír Németországban, és van egy liberális réteg külföldön, akiknek minden elhisznek, legyen az Paul Lendvai vagy Konrád György, de még Kertész Imrét is ide lehet sorolni. Ők bármit leírnak, azt tényként kezelik, éppen ezért van nagy felelőssége a hazugságainak.
Lásd:
hetivalasz.hu/vilag/nezz-a-tukorbe-45131/1) Meg lehet buktatni a kormányt. De valóban belföldön dőljön el. Nem jó, ha arról beszélünk, hogy Amerika (vagy más) kit látna szívesen miniszterelnöknek.
2) Ha valami a többségnek nem jó, akkor azon nem segít a mozgósítás.
3) Nem tudom, hogyan ehetne ezeken a dolgokon változtatni, de szerintem sem megy könnyen, ha egyáltalán lehet. -
10. SPF2
2012. 01. 22. 21:41Kal: a mostani hangulatban és szorításban egészen biztos vagyok, hogy több téma is napirendre fog kerülni, és egyéb ügyekkel is meg fogják szorongatni a kormányt.
Popov: kis pontosítás: a Nemzeti Bank elnöke nem kap fizetést az IMF-től, csak hazánktól, ami korábban havi 8 millió volt, most 2 millió, bár az EU azt szeretné, ha ezt maga határozná meg, vagyis újra lehet 8 millió.
Szerintem is kell az az eskü. De furcsa, hogy ez a lényegi kérdés.
Sok-sok túlzás van, egyetértek.chris: "Hogy az MNB-t egy a hatalaomtól független személy vezeti?" Hogy mit csinálsz??? :)
Az, hogy Simor offsohre cégben tartotta a vagyonát, teljesen szabályos, csak éppen jegybankelnökként igen etikátlan. Nem véletlenül hozta6 haza...defalla: megbocs. :)
-
11. everyday_normalguy
2012. 01. 23. 8:36spf2:
Szerintem nem ilyen egyszerű a decemberi és a strasbourgi Orbán viszonya: a decemberi Orbán szerint az, amit a strasbourgi Orbán mondott, nem hazaárulás? A decemberi Orbán nem gondolta úgy, hogy az olyan engedmények elkerülése, amilyeneket a strasbourgi Orbán belengetett, viszonylag nagy árat is megér az országnak?
Szerintem viszonylag kevés kormány bukik meg külső nyomásra. Az más kérdés, hogy bele lehet bukni a felelőtlen, fenntarthatatlan gazdaságpolitikába, a feleslegesen felvállalt, rosszul menedzselt külső konfliktusokba, és az egészet be lehet úgy mutatni a saját támogatóknak, hogy külső nyomásra bukik meg a kormány, dehát valójában ilyen helyzetekben a kormány emésztette föl a saját erőforrásait.
Nem szerencsés, ha az befolyásol minket a döntéseinkben, hogy nagyhatalmak kit látnának szívesen egy ország élén. De ilyen vélemények kialakulnak, és ha egy nem kedvelt vezető helyzete meginog, akkor különböző technikákkal azok a befolyásos érdekcsoportok, amelyek nem szívlelik, meg fognak próbálni valaki mást helyzetbe hozni. Álságos lenne nem belátni, hogy Orbánnal is ez történt, többször is (mármint haszonélvezőként). Ez azonban nem egy külső puccs: egyeztet a nagykövetség, az iparági lobbista, meg más szereplők egy tehetséges vezető politikussal az illető pártjából, aki aztán elkezdi megszervezni a maga hátországát, aztán vagy sikerül leváltania a megkopott riválist, vagy nem. Vagy több politikussal is egyeztetnek, aztán egyszer csak megválaszt az országgyűlés egy "szakértő" miniszterelnököt, mert senki sem szeretné 100%-osan elvinni a balhét politikai értelemben. Az elemzésekben azért ezeket a szempontokat figyelembe kell venni, mint ahogy a politikai cselekvők is figyelembe veszik a mindennapi munkájuk során.
Mindenfélére lehet mozgósítani, főleg, mivel a "többségnek" rövid-, közép- és hosszú távon, illetve racionálisan és érzelmileg nem mindig ugyanaz jó. Sőt: a "többség" valójában nem létezik, csak különböző érdekcsoportok, és elég kevés dolog van, ami mindannyiuknak jó. Szerintem gyakran fordul elő, hogy a valós helyzetet elrejtő szimbolikus jelszavakkal mozgósítanak, vagy konkrét anyagi érdekek mentén, amelyek azonban ellentétesek a "többség" hosszabb távú érdekeivel (az én eddigi tapasztalataim szerint ez oldalfüggetlen).
Az, hogy néhány, nyugaton befutott magyar baloldali értelmiséginek nagy a befolyása, közhelyszinten ismert. Ezek az emberek valamiért nem akarnak elmenni (de ki fognak halni). Két eset lehetséges:
1) Ez a Fidesz szerint valóban káros. Akkor, ha akarná, a Fidesz ki tudna építeni párhuzamos kapcsolati hálókat, illetve elkerülhetné mondjuk a Dörner kinevezéshez hasonló helyzeteket. Valójában a Fidesz nyitva akarja tartani a kaput a szélsőjobb felé (a nélkül, hogy valóban elfogadná azt az értékrendet, olyanná akarna válni, vagy valóban be akarná építeni annak az értékrendnek az elemeit a politikájába), és ez megnehezíti a dolgát ezen a téren. Ebben benne van az egy a zászló politikájának a hatása is: ezért nem lehet Orbánból magyar Dzurinda, és ezért hasonlítják inkább Ficohoz meg Kaczinskyhoz. Mindennek ára van.
2) Azért a mellett se menjünk el szó nélkül, hogy ezt a helyzetet belföldön a Fidesz elég szépen a hasznára tudja hajtani, hisz minden ilyen esetben beindul a "báncsák a magyart" szólam, amely már a Fidesz táborának kohézióépítő, mozgósítási taktikájává vált.
Mind a megmondó emberek, mind a Fidesz magatartása ellene hat a tisztánlátásnak, és valójában mind a bal-, mind a jobboldalnak lehetőséget ad a biztos szavazók megerősítésére. Ez kár, mert így nem tud elválni a szar a víztől (egyik oldalon se).
-
12. 979
2012. 01. 23. 18:04Hát végig nem hallgattam ugyan, de elég sok darabot megnéztem belőle, meg sok kritikást, véleményt is olvastam róla. Megvan a magam véleménye is, de megtartom magamnak, mert sok a vitafront mostanság, a közérzetem meg most nem annyira jó. Csak annyit, hogy a magam részéről hiányoltam a magas labdák leütését, pedig lett volna mit, mert némelyik hozzászóló (főleg a megint hibbant Cohn-Bendit) olyan felkészületlen és valóságtól elrugaszkodott volt, hogy ihaj.
-
13. everyday_normalguy
2012. 01. 23. 20:48Adalékként és a fair play jegyében csak annyit, hogy a hvg és az index szerint az FAS (FAZ vasárnapi kiadása) egy alapvetően realista, nem negatív (ha jól értem, pozitív) portrét közölt Orbánról, amely külön is visszautasítja a diktátorozást, tehát a miniszterelnök erősen túljutott a Bild szintjén. Sajnos az online kiadásban nem jelent meg a cikk, ma többször megnéztem, és nem találtam...
-
14. SPF2
2012. 01. 23. 23:34everyday_normalguy: jól érted, tényleg egészen pozitívan írnak róla. Nem lehet, hogy pár nap után felrakják?
A többire majd holnap reagálok.
979: ne tartsd meg a véleményedet, engem érdekelne. Látszik, hogy Benditet ellátják infókkal, csak félinfókkal, de neki az bőven elég.
-
15. SPF2
2012. 01. 25. 22:58everyday_normalguy: miért lenne hazaárulás??
Legutóbb az olasz és a görög külső nyomásra bukott meg.
Van felelőssége a kormánynak, nem vitatom."Álságos lenne nem belátni, hogy Orbánnal is ez történt, többször is (mármint haszonélvezőként)"
Én ezt nem látom ilyen egyértelműnek.
A többivel egyetértek, vannak informális csatornák, és nyomásgyakorló technikák.1) Szerintem a Fidesz egyáltalán nem akarja nyitva tartani a kaput a szélsőjobb felől, főleg, hogy a legnagyobb riválisa lehet. Inkább kell neki, hogy a középen maradjon, és szélesebb tömegeket állítson maga mellé.
2) Hát igen, egy-két baloldali észre is vette Európában, hogy ez sok támadás kontraproduktív lehet, és ezért visszakozásra szólít fel, hogy annyira mégse szorongassuk már Mo.-t.
A szarnak mindig nehéz elválnia - sajnos.
-
16. everyday_normalguy
2012. 01. 26. 15:12„Miért lenne ez hazaárulás?”, kérdezed tőlem. Honnan tudnám? Ahogy írtam, a decemberi Orbán állította be így azokat az engedményeket, amelyeket a januári Orbán megtesz a külső partnereknek. A kérdést a decemberi Orbán tudná megválaszolni…
Mindkét országban az általam leírt módon egy szakértőt választott meg a törvényhozás, kb. azzal az eljárással, mint ahogy Boross Pétert vagy Gyurcsányt először miniszterelnöknek választották Magyarországon. Papandreu és Berlusconi annak a rendje és módja szerint kifelé és befelé is megbukott: először a költségvetésük vált fenntarthatlanná, majd a külső finanszírozási csatornák apadtak el a politikáikkal szembeni bizalomhiány miatt, végül a saját politikai hátországuk döntött úgy, hogy nem játszanak Albániát csak azért, hogy ezek az emberek maradjanak a miniszterelnökök. Mivel az addigi kurzus finanszírozhatatlanná vált, a kellemetlen intézkedések elkerülhetetlennek bizonyultak, illetve az országok hitelezői nem igazán bíztak meg a hivatásos politikusokban, előkerültek a „szakértők”. Ezzel a pártok két legyet ütöttek egy csapásra: nem kell egyedül elvinniük a balhét, illetve olyan embert találtak, akinek a személye is alkalmas a piaci bizalom egy részének visszaállítására. Ha lett volna olyan politikus a többségi frakciókban, aki valóban vállalta volna a nem túl hálás feladatokat, valószínűleg az az út is járható lett volna (szerepet játszhat az is, hogy egy politikus sem akart konfrontálódni a formálisan megbukott, de informális hatalmuk egy részét megtartó politikai keresztapákkal).
Szerepet játszott a külső nyomás ezekben a változásokban? Igen. Volt közvetlen beavatkozás? Nem. Ha akarták volna, meg lett volna ezeknek a politikusoknak és pártjaiknak az a lehetősége, hogy a csatatéren essenek el, és dicsőségesen csődbe vigyék a hazájukat? Persze. Amilyen mértékben ez a nemzeti szuverenitás csökkent érvényesüléseként értékelhető, az kivédhető lett volna, illetve az érintett politikai elitek maguk okozták? Igen. Ilyen módon Orbán is megbukhat „külső nyomásra”, de ahhoz kelleni fog az is, hogy a pártja lemondjon róla. Ez most valószínűtlennek tűnik, de ha mégis bekövetkezik, ugyanúgy ülni fognak az ennek a bekezdésnek az elején leírt kérdések és válaszok, és szerintem továbbra is csupán a korábban felvázolt „szakértői forgatókönyv” bővebb kifejtéséről van szó.
Orbán és a politikán kívüli hatások: nem hiszem, hogy Orbán a jobboldali gazdasági elit ellenében került volna hatalomra és főleg, ennek az elitnek az ellenében kormányzott volna, akár 98-ban, akár 2010-ben (bár ez az elit sokkal combosabb lett az évek során, és az összefonódások is sokkal szorosabbnak, sűrűbbnek és kiterjedtebbnek tűnnek most, mint tíz éve). Az is kiderült, hogy bizonyos nagykövetségek kifejezetten nagy reményeket fűztek Orbánhoz 2010-ben. Békeidőben a nagykövetségeknek, nemzetközi politikai szereplőknek persze kisebb a jelentősége. Ha szar van, akkor nyilván erőteljesebben egyeztetnek belpolitikai szereplőkkel alternatívákról.
A Fidesznek az ellenfeleivel szemben az az egyik legfőbb taktikája, hogy elveszi a napirendjüket: a bal oldaltól a szociális érzékenységet (én ezt mondjuk inkább demagógiának nevezném), az MDF-től a polgári imidzset (ok, ezt részben együtt dolgozták ki), a KDNP-től (egy ideje beltag) a kereszténységet (szerintem inkább kereszténykedést), stb. Ha a szélsőjobb a Fidesz riválisa (márpedig az, illetve a következő hónapokban-években még inkább az lesz), akkor velük szemben is ez történik a politikai kommunikáció szintjén (ami néha véletlenül átcsap politikai cselekvésbe is). Ennek néhány látható eleme: EU-ellenes retorika, Dörner György, határon kívül élő állampolgárok választójoga (amelyről eleinte szó sem lehetett volna, aztán sokáig nyílt párton belüli vita is folyt), Fidesz-barát sajtó (Demokrata, Magyar Hírlap) működésének a java stb.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Nos, ez az idióta úgy viselkedett, ahogy kellett: miután az elmúlt időben folyamatosan kapta a kokikat, sallerokat (pedig ez a szerencsétlen akarta osztogatni, hahaha, mit képzelt a büdös parasztja...), végre azt tette, amit kellett: kussolt és beadta a derekát. De félek, ez csak a látszat. Mert igazából viktorkirály csak hazudozott össze-vissza. De azért szeretném látni, ahogy feltörlik még vele párszor a padlót...
Nem értem, mi a bajod Bokrossal, az övé volt az egyik értelmes hozzászólás. Ja, és ő közgazdász, aki érti is a dolgokat... nem mint egyesek, akik most pozícióban vannak: látjuk is az eredményét:-)
Amúgy a hozzászólók nagy részének (oldaltól függetlenül) fingja se volt arról, hogy miről hadoválnak. Kivéve Barrosot...