álom bejegyzései 
Ballagás és a Royal Wedding
Nem is gondoltam volna, hogy ebből bejegyzés lesz, de az lett, mert ki kell írni. Már reggel nosztalgiáztam, amikor láttam a sok öltönyös iskolást. Eszembe jutott a saját ballagásom. Nem akartam, hogy vége legyen a középiskolának, szerettem, a végére igazán jó társaság lett. Nagyon féltem az érettségitől is, mert én ilyen kis izgulós voltam. (Voltam? Vagyok.) A ballagással, majd az érettségi lezárultával tudtam, hogy vége egy korszaknak. Az öltönyös fiúkat látva előjöttek az érzések, emlékek, hogy mire vágytam akkor, és mire nem, hogyan néztem a jövőbe, mi teljesült, és mi nem, hogy mi mindent éltem át azóta. Nagyon furcsa így visszatekinteni. Egyszerre fájdalmas és örömteli, egyszerre jó és rossz, egyszerre sírok és nevetek, annyi minden volt az elmúlt években. Természetesen előjött a szentimentális énem, ahogy néztem az utcán a ballagókat, és a rokonaikat. Egy film jelenete lehetett volna az a pillanat, ahogy elment előttem egy virágokkal a kezében zavartan, de büszkén sétáló fiú, akit a szülei kísértek, akik még a gyermeküknél is büszkébbek voltak. Majd mielőtt eltűntek volna a lépcsőn, észrevettem, ahogy az anyuka a férje keze után nyúlt, majd miután megtalálta, úgy tűnt, hogy talán 18 éve nem szorították egymást ilyen boldogan és meghatottan. Hogy miért éppen ezeket veszem észre, azt én sem tudom, de szép volt.
Ezután jött a királyi esküvő, ami annyi helyen jött szembe, hogy nem lehetett kikerülni. Pedig nem igazán érdekel ez a fajta pompa és csillogás. Nem motiválnak a ruhák, a kalapok, a fényűzés. A királyi családoknál sokkal jobban érdekelnek a mai politikusok, miniszterelnökök, elnökök. (Tudom, tudom... :P) A hintó is olyan maradi, én inkább egy nagy német autóba ültem volna. :) Sorolhatnám még az (ellen)érveket, de nem teszem, mert ez is elvitte az érzéseimet. Már önmagában az, hogy a britek így tudnak ünnepelni, hogy így szeretik a trónörököst, hogy ilyen jól szervezték, és hogy munkaszüneti nap lett az esküvő. Ezt itthon is értékeltem volna. :) (Persze a Habsburgok nem lettek meghívva, mert a két család nincsen valami jóban, de le is töröltem a kárörvendő mosolyt az arcomról. Nem mintha nekem ők trónörökösök lennének.) :) Visszatérve a fontosabb dolgokra, azért vitt el az esküvő hangulata, mert én is olyan vagyok, aki szeretné egyszer kimondani, hogy holtomiglan holtodiglan, amíg a halál el nem választ. Nem a pompára, a ragyogásra, a felhajtásra, a csillogásra, vagy a papírra vágyom, hanem erre. Egyszer jó lenne ezt is megélni. Egyszer.
Rég írtam szentimentálisan, de néha vissza kell térni a gyökerekhez. Arról nem is beszélve, hogy sokszor ilyen vagyok. :)
