Belgium bejegyzései

Zenész hírek a nagyvilágból 50. - Meleg kormányfő Belgiumban

541 nap után újra lett kormánya Belgiumnak. Elio Di Rupo miniszterelnök lesz az Európai Unió első nyíltan meleg kormányfője.
Belgiumnak újra lett kormánya, 40 év után ismét francia ajkú kormányfővel. A szocialista Elio Di Rupo kinevezéséről több mint húsz órán át tárgyaltak, 2010 tavasza óta nem tudtak kormányt alakítani Belgiumban. Az olasz származású politikus az első nyíltan homoszexuális miniszterelnöke lesz az Európai Uniónak.
A holland ajkú flamandok nem örülnek az új miniszterelnöknek: Filip Dewinter szélsőjobboldali parlamenti képviselő azt írta másfél éve, hogy ha Di Rupo lesz a miniszterelnök, akkor inkább Namíbiába költözik. Az új kormány felesküdése óta már több mint ötvenezren csatlakoztak ahhoz a csoporthoz, amely követeli a flamand politikustól, hogy tartsa be ígéretét.
A 60 éves Di Rupo még 1996-ban vallotta be homoszexualitását, amikor elterjedt az a hamis szóbeszéd, hogy pedofil és kiskorú prostituáltakkal szexelt. Egyik legfőbb ismertetőjele (többnyire vörös) csokornyakkendője – írja a Bors.

Forrás: Mandiner

SPF: mindenképpen figyelemreméltó, hogy a leszbikus izlandi miniszterelnök, és a szintén zenész német külügyminiszter után meleg kormányfője lett Belgiumnak. Már ez a tény is a közbeszéd tárgyává teszi a melegséget, ami segíthet az elfogadásban. De ha rosszul végzi a dolgát könnyebben megkaphatja, hogy ahülyebuzi. Reméljük nem így lesz, sok sikert! Kereszténydemokratákkal fog kormányozni, ezért biztos érdekes lesz. Igaz, a válság által generált problémák megoldása mindennél fontosabb, konfliktusok elsősorban abból lehetnek, majd kiderül, hogy működik a szükségkoalíció.

(Érdekes, hogy a Nol úgy hozta, hogy egy szó sem esik a melegségéről.)

(Köszi, warum!)

0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. dec. 7. 22:55 - címkék: Belgium, Elio Di Rupo, hírek, meleg, politikus és kategóriák: Zenész hírek - 13 komment

Zenész hírek a nagyvilágból 9. - Belgium

Mássága miatt fenyegettek meg egy belga politikust

Nyíltan vállalt homoszexualitása miatt halálos fenyegetést kapott a belga kormányalakítási tárgyalásokat jelenleg irányító Elio Di Rupo szocialista politikus.

A francia ajkú Di Rupo címére egy vallon kereskedelmi tv-csatornához, a VTM-hez érkezett egy fenyegető levél, amely szerint "egy homoszexuális nem lehet egy olyan leendő muzulmán állam miniszterelnöke, mint Belgium". Az "Allah nevében" írt üzenet szerint "a vétkező és homoszexuális Di Rupót fehér kard veszejti el".

A szocialista párt (PS) 59 éves vezetője nem csinál titkot másságából, noha ezt egyes politikai ellenfelei eddig is igyekeztek kiaknázni.

Di Rupo egy ideig Vallónia miniszterelnöke is volt, és pártja, a PS a júniusi, előre hozott belgiumi választásokon a francia ajkú országrészben régebbi nagyságát visszanyerve a szavazatok 36,6 százalékával végzett az első helyen.

Forrás: Index/MTI

---

SPF: lesz más is, csak ezt még meg akartam írni. Mostanában sok az ilyen hír.

0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. aug. 9. 0:12 - címkék: Belgium, hírek, külfüld, meleg és kategóriák: Zenész hírek - 6 komment