CO bejegyzései 
Zenész hírek a nagyvilágból 57. - Bevallotta másságát a pókervilágbajnok
A 24 éves Jason Somerville 2005-ben tűnt fel kisebb amerikai pókerversenyeken, és mára az egyik legsikeresebb tornajátékossá vált. 2011-ben megnyerte a póker világbajnokság, vagyis a WSOP $1.000 nevezési díjú No Limit Hold'em tornáját, amivel 493 091 dollárt (körülbelül 106 millió forint) vágott zsebre. Pályafutása teljes versenynyereménye közel 2 millió dollár (430 millió forint), de az interneten is nagy összegeket nyert. Az amerikai pókerprofi legutóbb február 24-én ért el kimagasló eredményt, bejutott a WPT L.A. Poker Classic döntőjébe, ahol a 6. helyet szerezte meg. Mégsem eredménye az, amivel a figyelem középpontjába került az elmúlt hetekben, hanem legújabb blogbejegyzése, amelyben bevallotta, a saját neméhez vonzódik.
"Az egyik olyan dolog, ami már a kezdetektől magával ragadott a pókerrel kapcsolatosan, hogy ez mindenki játéka. Ha van pénzed, széket kapsz az asztalnál. Mindegy, hogy fehér vagy, fekete, keresztény, zsidó, nő, mozgássérült, külföldi, bűnöző vagy, vagy akár szörnyű a szagod, helyed lesz köztünk és játszhatsz velünk. Ebben a játékban mindenki egyenlő, ugyanazzal a kártyával játszunk, ugyanolyan zsetonjaink vannak és mindannyian egyedül vagyunk, amikor meg kell hoznunk döntéseinket. Ez egy kemény világ, de mindenki számára szabad a víz, ha úszni szeretne. Ez az egyetemes elfogadás/nyitottság az egyik fő ok, ami a 2003-as, Moneymaker WSOP-győzelmét követő bummhoz vezetett, amikor is bebizonyosodott, bárki elérheti az álmot, csak játszania kell. Talán épp ez az elfogadás sarokköve, talán nem, de az biztos, hogy a mi közösségünk rendkívül toleráns (esetleg közömbös). A lényeg, hogy nem számít, ki vagy és mit csinálsz...
Mégis, a pókervilágban tapasztalható sokszínűség és változatosság ellenére, alig van olyan profi pókeres, aki nyíltan vállalja homoszexualitását. Vanessa Selbst egy kiváló játékos, ragyogó nő és csodálatos ember, de rajta kívül nem találkoztam egyetlen magát melegnek valló profi pókeressel sem, pláne nem topjátékossal...
Sokat rágódtam azon, hogyan beszéljek erről a dologról, hogyan teremtsek egyensúlyt a saját privát szférám megőrzése és a szándék között, hogy nyilvánosságra hozzam a másságom..., mert úgy gondolom, itt az ideje, hogy valaki a pókervilágban is felvállalja ezt..." - írta Somerville, majd a bejegyzés folytatásában elmesélte, hogyan fedezte fel, élte, éli meg homoszexualitását.
A homoszexualitás a mai napig sok emberből vált ki negatív érzéseket, a pókeresek azonban bizonyították, valóban övék az egyik legnyitottabb közössége. Rengeteg hozzászólás érkezett Somerville bejegyzését követően, és gyakorlatilag kivétel nélkül mindenki gratulált ahhoz a bátorsághoz, ami pókeres bejelentéséhez kellett.
A fogadtatás magát Somerville-t is meglepte. "A legcsodálatosabb az egészben, hogy szinte egyetlen ember sem mondott semmi negatívat a bejelentésemre... A támogatás ilyen mértékű megnyilvánulása..., ez hihetetlen. Nem is tudom, mit mondhatnék, amellett hogy a legőszintébben köszönöm. Egészen csodálatos" – írta a WSOP-bajnok.
Forrás: Gambling, Jason Somerville
SPF: szép, kerek történet, derék tőle, csudás a fogadtatás.
Korábban én is pókereztem... :)
Zenész hírek a nagyvilágból 35-36. - Szlovákia: felvonulás, politikusi CO
Incidens nélkül zárult a pozsonyi melegfelvonulás.
Pozsony | Több mint 1500-an vettek részt a szombati pozsonyi PRIDE melegfelvonuláson, amelyen a nem heteroszexuálisok jogaiért emelték fel szavukat.Romana Schlesinger, a rendezvény szóvivője és Milan Ftáčnik főpolgármester egyaránt elégedettségének adott hangot a városi és állami rendőrség óvintézkedéseivel, jelenlétével kapcsolatban.
A menet a belvárosi Hviezdoslav térről a ligetfalui Tyrš térre vonult az Új hídon keresztül. A felvonulás után a tömeg két részre oszlott: az egyik buszokkal záróbulira ment meghatározott helyekre, a másik pedig egy hajóra. Schlesinger biztonsági okokra hivatkozva nem közölte, milyen helyszínekről van szó.
A rendezvényen képviseltette magát az USA, Hollandia, Nagy-Britannia, Norvégia és több más állam pozsonyi külképviselete is. Részvevők Cseh-, Magyar- és Lengyelországból, valamint Nyugat-Európa több országából is érkeztek.
A Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság előzetes tájékoztatása szerint körülbelül tíz személyt állítottak elő a rendőrök, elsősorban azért, hogy megállapítsák a személyazonosságukat.
---
Meleg vagyok, mondta egy szlovák képviselő.
Stanislav Fort az első szlovákiai politikus, aki nyíltan vállalta, hogy meleg.
Először fordult elő, hogy hivatalban lévő szlovák parlamenti képviselő nyíltan beszélt arról, hogy homoszexuális. A kormánypárti SaS képviselője, Stanislav Fort a Sme című napilapnak adott interjújában beszélt szexuális orientációjáról.
Fort azt mondta, hogy a parlamentben vagy a politikában eddig soha semmi baja nem volt abból, hogy meleg. Érzése szerint a kereszténydemokrata politikusok is teljesen normálisan kezelik a helyzetet, csak választóik miatt nem beszélnek nyíltan arról, hogy a melegekkel semmi bajuk sincs.
Fort annak a jobboldali-liberális SaS pártnak a tagja, amelyik elsőként vette programjába Szlovákiában a melegek regisztrált élettársi kapcsolatának törvényesítését. Fort azt mondta, hogy nem akar melegjogi harcos lenni a politikában, szakterülete az egészségügy, és fő törekvései is ezzel kapcsolatosak. Már azzal is elégedett, hogy segített napirendre venni a melegjogi témákat a szlovák politikában.
Fort arról is beszélt, hogy a szlovák melegek igyekeznek nagyvárosokba költözni, ahol jobban elrejtőzhetnek. Sokan mennek Prágába, ami befogadóbb mint a szlovák települések és ahol már legális az azonos neműek élettársi kapcsolata.
Fort azt mondta, hogy nem fél attól, hogy nyíltsága miatt hátrányok érik. „Optimista vagyok. Talán nem lesznek negatív reakciók. Ha igen, valahogy megoldom.”
SPF: haladunk, haladunk. Egy évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy ilyenek lesznek Szlovákiában. Biztos segített a kormányváltás is. Talán az a legjobb, hogy Szlovákiában elkezdődhet egyfajta kibeszélés, aminek az lehet a vége, hogy az eddig gyanúval tekintett ismeretlen melegektől nem is kell annyira félni. További idézet az interjúból:
Fořt szerint egy homoszexuális fiatal egészen más életutat jár be, mint heteroszexuális kortársai. „Mikor az ember 16-18 éves, be kell sorolnia önmagát, olyan dolgokkal foglalkozik, melyek másoknál természetesek, mivel történelmileg és kulturálisan adottak. Önök tudják, hogy munkát találnak, megházasodnak, gyereket vállalnak, majd nyugdíjba mennek. Durván ilyen elképzeléssel kezdi meg életét egy heteroszexuális ember. Egy olyan embernek azonban, akinek ez nincs meg, előbb meg kell válaszolnia sok kérdést, s ez kiad egy életszakaszt. Ezután dűlöre kell jutni a szüleivel, akiket az foglalkoztat, milyen kilátásai vannak gyereküknek, s félteni kell-e őt. Nem mindig végződik ez jól“ – magyarázta.
COooohh
Elmondtam a húgomnak. Reakció: tudtam. Remek! :) Ezután beszéltünk egy jót. A lehető legjobban áll a dolgokhoz. Szuper. Spontán jött az ötlet, egyszerűen elérkezettnek láttam az időt. Nincs bennem az, hogy előbb kellett volna, vagy hogy később, most éreztem úgy, hogy itt az idő, és kész. Érdekes, egyszerűen érzi az ember. Nem is izgultam annyit, mint gondoltam. De jó volt utána a "tudtam", mert egy csomó kérdést megspóroltam/tunk. A múlton nem rágódunk, inkább a jövőbe tekintünk.
Nem részletezek mindent, de azért arra kiváncsi voltam, hogy honnan tudja. Leginkább érezte. Ennyi válasz. Másrészt voltak jelek, kettőt említett: 1. Amikor korábban a barátommal találkoztam (mi nem volt kimondva, de mégis tudta, érezte), mindig kiöltöztem, nagyon odafigyeltem a megjelenésemre. Opsz. :) A másik egyértelmű jel nagyon mókás, és nem is olyan rég történt. Teniszről beszéltgettünk, amikor küldött pár képet a világelsőről. Ez volt az egyik:

Együtt néztük a képeket, amikor ehhez értem, hirtelen ezt mondtam: hm, de jó segge van. Na, azt mondta, ez is egyértelmű volt. Hát, lássuk be, valóban... :)))
Régen csináltam olyat, hogy kinéztem neki egy jóképű pasit (mondjuk ha éppen a TV-ben szerepelt, vagy az utcán voltunk), és szóltam neki, hogy nézd csak, neked találtam, hogy tetszik? Hányas? Ajtót nyitnál, ha kopogna? Hasonlók. Ezután már mondhatom azt is, hogy bocs, de őt megtartom magamnak. :) Sőt, ő is kinézhet nekem valakit. :)
Ezek vannak. Jókor jött ez most nekem.
Szerelem, humor, CO - mozi Özpetekkel
Szombaton a Szerelem, pasta, tenger c. film magyarországi ősbemutatóján jártam (a Puskin moziban, köszönet a szervezőnek), ahol a rendező személyesen is jelen volt. Egyébként a film eredeti címe Mine Vaganti, ami nem tükrözi a magyar címet, Özpetek finoman utalt is rá, hogy inkább nem is mond semmit erre. :) Ferzan Özpetekről tudni kell, hogy vállaltan homoszexuális, és a filmjeiben is rendszeresen visszatérő motívum a melegség. Ez a film pedig kifejezetten erről szólt. (Aki nem akarja tudni, hogy miről szól, hagyja ki a következő bekezdést.)
A filmről
Két fivér, mindkettő meleg, de a szülők elég konzervatívok, ezért egyikük sem meri felvállalni otthon. Az egyikük eltervezi, hogy a családi asztalnál kitálal, ezt a tervét elmondja a testvérének, aki - a legnagyobb megdöbbenésére - megvalósítja a másik tervét. Az apjuk nem akarja elfogadni, sőt, felfogni se tudja, kitagadja, majd infarktust kap, amit túlél. Ezután kezdődnek csak a bonyodalmak. Rengeteg vicces jelenettel, igazi olasz komédiával, családdal, időnként komoly bölcsességekkel és drámával. Nekem nagyon tetszett. A főszereplő mellett a nagymama alakítását kell kiemelnem, mindkettő nagyon profi. Kritikákat ne olvassatok, mert megy a szokásos nyafogás, pedig aki ezt a filmet nem élvezi, az nagyon savanyú. 9/10.
Személyes
Ha komolyra fordítom a szót, éppen ez az, amiért félek otthon elmondani, hogy nem tudnák feldolgozni, és a vérnyomásával küzdő apám netán szintén infarktust kapna. Még azt is meg tudnám emészteni, hogy nem tudja feldolgozni, sőt, ennél rosszabbat is, az áldozat szerepet tudom kezelni, de azt, hogy az egészségére menjen, netán az életébe kerüljön, azt már nehezen. Hasonlóságot véltem felfedezni apám hozzáállása, és a filmbeli apa között. Érdekes módon Özpetek az apjának ajánlotta a filmet, bár azt nem kérdeztem meg tőle, így nem is tudtam meg, hogy a filmben mennyi volt az önéletrajzi ihletésű motívum. Az is megfordult a fejemben, hogy megnézetem velük, oszt' jónapot.
Özpetekről
Nagyon szimpatikus volt. Az elején mondott pár szót, majd elment, és a végére jött vissza. A film után kérdezni is lehetett tőle. Közben kiderült, hogy a vetítéssel egy időben megrendezett Bari Nemzetközi Film- és Televíziós Fesztiválon vagy öt díjat nyert a film! Többek között a legjobb rendezői cím, és a legjobb forgatókönyv is az övé lett. :) Csak azért volt Budapesten, mert korábban megígérte, hogy itt lesz, elvileg a díjátadón kellett volna lennie. Hát nem drága?! :) A mozit is megdicsérte. Valahogy előjött a török származása, amire egy történet végén azt mondta, hogy neki nem tanították az iskolában, hogy az "ősei" a fél világot legyilkolták. :) Volt egy okoskodó magyar, aki olaszul kérdezett, kicsit bele is zavarodott, a vége az lett, hogy Özpetek azt mondta neki: nyugodtan visszavonhatod a kérdésedet. :) A legvégén vastapsot kapott, amit teljesen megérdemelt. Kezet is fogtam vele, ez az élmény örökre megmarad.
A közönségről
Látványosan sok meleg volt, főleg párok, de erre számítani lehetett. :) Én egy olasz fiú mellett ültem, de ő nem volt meleg, barátnője volt. A ránézésre melegek (micsoda kategória :P) között 25-35/40 év volt a domináns. Azért néhol már befigyelt a kis pocak és az őszülő halánték. :) Mindenki kulturált volt, de egy dolgon elfilóztam: remélem, hogy 40 évesen majd tudni fogom a határaimat, korlátaimat, és úgy is fogok öltözködni. De mondom, mindenki normális volt, egy is elég ahhoz, hogy elfilózzak valamin. Ennél a jelenetnél kicsit felrobbant a mozi, ami valahol érthető, bár kicsit buzis. :) A részlet végén pedig a második legromantikusabb jelenet látható.
Sok részletet ki lehetne emelni, ami mókás volt, még kettőt, aztán befejezem, nézzétek meg. :) Az elsőben az látható, amikor Tomasso római meleg barátai megérkeznek a családi házba, ahol semmit nem tudnak a melegségükről - azok a fejek, nézések... :) A másodikhoz nem kell kommentár. Igaz, ezek csak annak igazán mókásak, aki már látta a filmet.
Kinek/kiknek a legnehezebb coming outolni?
Mindenkinek másnak. Egyedi sorsok, különböző kapcsolatok, viszonyok. Nehéz lehet elmondani apának, anyának, tesónak, barátnak, elsősorban azoknak, akik közel állnak az emberhez. De van egy csoport, akiknek talán a legnehezebb. Ez pedig a hetero fiúk/férfiak csoportja.
Nemrég megismerkedtem egy fiúval. (Nemrég, értsd fél éve. :P) Egyáltalán nem gay kapcsolatként, hanem teljesen máshogy. Normális, értelmes, okos, egyre többet beszélgettünk. Szinte mindenről, de a beszélgetések 80%-át vitte a sport, a foci, a politika és munka. Ami nem baj, sőt. :)
Nemrég előjöttek a párkapcsolati dolgok. Bár én erőltettem a témát, ő először kérdezett rá, hogy barátnő? Volt egy kis izgulás, gyomorgörcs, de úgy döntöttem, hogy új ismertség, normális, értelmes, elmondom neki, csak így lehet igazán őszinte a kapcsolat/barátság. Büszke voltam magamra, régen ilyet nem tettem volna, mert OK, hogy barátnőknek, melegeknek elmondja az ember, de lássuk be, hetero férfiaknak kevésbé. Erre a fogadtatás: szintén zenész... :) Óriási. :)
Jó, utólag visszagondolva; a párkapcsolati dolgokról csak nagyon felületesen beszéltünk, a csajozást mindketten elsunnyogtuk, meg is fordult a fejemben, hogy ő is íz az, de aztán elvetettem. Sport-politikia-foci-meló, egyre több személyes dolog, kicsit maradt a kisördög, de megint elvetettem. Talán van igazság abban, hogy valahol sejtettem, de mindig erősebb volt bennem az, hogy hetero. Emiatt lehet, hogy veszít az értékéből az, amiért büszke vagyok magamra, de így is örülök, hogy elmondtam, és hogy volt bátorságom hozzá. Az a momentum, hogy ő is meleg, az élet nagy játéka.
Azóta egyre többet beszélünk személyes dolgokról, és már gay dolgokról is. :)
Ír kávé
Az antibiotikumra ivással kapcsolatban felhívtam az orvosomat, aki azt mondta, hogy egy pohárral még szabad. Ha kívánom, nyugodtan igyak. Kicsit gyengíti az antibiotikum hatását, de ez még belefér. Egyébként a beszélgetés valahogy így zajlott:
SPF: Azt szeretném megtudni, hogy erre az antibiotikumra lehet inni?
Kicsit elröhögtem. Ez azért jó, mert így már ő is. :)
SPF: Csak egy kicsit, egy pohárral.
Doki: Nyugodtan.
SPF: De nem lesz bajom?
Doki: Kicsit gyengíti az antibiotikum hatását, de ha kívánja, és jól van, akkor lehet.
SPF: De nem vagyok alkoholista! :)
Kölcsönös röhögés.
Doki: Tudom.
Röhögés.
SPF: Akkor jó. Köszönöm!
Doki: Szívesen. És egészségére!
SPF: Köszönöm!
Rögöhés.
Tüneményes dokim van. Egyébként már csak egy szem volt hátra a gyógyszerből.

Végül ír kávét ittam, amiben van egy kis ír whiskey, így a kecskének is jó volt, és a káposzta is megmaradt. :) Azért kellett egy kis alkohol, mert CO-ztam egy barátnőmnek. Az elmúlt 3 hétben ez volt a második. Tudta. Akkor jó. Minden jól ment. A következő a húgom lesz...
Visszatérve a kávéra. Nem tudom, hogy mennyire szerencsés az alkohol és a koffein keverése, szerintem nem, de ilyen kis mennyiségben talán még belefér. Pont annyira, mint egy kis alkohol az antibiotikuma. (Kis mennyiség: ütött azért! Hiába, az ír whiskey nem bor...) Annyira megtetszett, hogy ha valakivel találkozom egy hűvös őszi délutánon, akkor biztos újra ilyet fogok inni.
Elgondolkodtató, hogy miért nincs nálunk pálinkás kávé? Mert ír mintára simán lehetne.
Gombóc
Az a gombóc a torokban, minden CO előtt, mindig ott lesz? Akár baracknyi, akár diónyi, de ott lesz?
Apa, kezdődik...?!
(...)
SPF: igen, majd elutazom.
Apu: és fiú vagy lány?
Mi?? Milyen kérdés ez már?!
SPF: fiú...
Apu elfordul. Nem szól.
Én sem, elmegyek.
De legalább filózhat ezen, meg én is..., de én nem fogok többet mondani, csak gondolkodik rajta. Aztán ha lesz kérdése, válaszolok... Hirtelen jött. Nagyon.
Zenész hírek a nagyvilágból 6.

Most olvasom, hogy ez a Joe McElderry is meleg, és a honlapján nyilatkozott erről. Nem tudtam ki ő, de állítólag az egyik original X-Factor győztese. Az lesz nálunk is, bár nem tervezem nézni. Ennek kapcsán a következők jutottak eszembe: 1. Na és? (Aka Horn Gyula és 979 :P), 2. Elnézve a videókat, számomra nem meglepő. 3. Azért van egy mosolya. :) 4. És még csak 19 éves... 5. Mi lenne, ha nálunk is meleg nyerné és kiderülne?! 6. Egyszer énekelhetne Singet is. 7. Tamás? :) 8. Most esik le, hogy kivételesen tényleg zenész. :)
Szülők beszélgetése CO után, alvás előtt
A fiú elmondta szüleinek, hogy meleg.
A szülök lefekvéshez készülődnek.
Apa: Huh, basszus...
Anya: Engem is megdöbbentett.
Anya: De nehéz lehet most neki.
Apa: Nekünk se könnyű!
Anya: Nem.
Apa: De hogy lehet ez??
Apa: Elszúrtunk valamit?!
Anya: Nem tudom, nem hiszem.
Apa: Akkor??
Apa: Nem lehet hogy csak átmeneti?
Anya: Nem úgy tűnt...
Apa: De volt barátnője!
Anya: Volt.
Anya: De egy ideje nem mutatott be senkit.
Apa: Igaz...
Apa: Miért pont velünk?
Apa: Miért a mi fiunk???
Apa: Miért? Miért?
Anya: Nem tudom, csak azt tudom, hogy most neki sokkal nehezebb lehet
Anya: ...és ettől még ugyanúgy a gyerekünk.
Apa: De ez nem normális dolog.
Anya: Már mi?
Apa: Hogy fiúkkal csinálja... erre vágyik, fiúra!
Anya: Jó, de ha erre vágyik?! Ha így érzi...
Apa: De ez akkor se normális.
Anya: Nem ő lesz az első...
Anya: ...és nincs egyedül.
Apa: Akkor sem jó ez.
Anya: Ezt ne mi döntsük el.
Apa: Akkor mit döntsünk el?
Anya: Hogy hogyan dolgozzuk fel, hogyan segítsük.
Apa: Miben segítsük??
Apa: Én ezt nem támogatom.
Anya: És akkor mit akarsz csinálni?!
Apa: Azt még nem tudom.
Anya: Mert egyet csinálhatunk. A fiunk mellé állunk.
Anya: Akármi is lesz.
Apa: De hogy?!
Anya: Most azzal hogy nem viselkedünk úgy, mint akik nem értették meg.
Anya: A többit meg majd kitaláljuk.
Apa: Jó...
Apa: Azért hihetetlen szerencsés ez a gyerek, hogy ilyen anyja van.
Anya: Hogy érted?
Apa: Csodállak, ahogy ezt is kezeled.
Apa: Én majd' felrobbanok.
Anya: Én is izgulok, de segíteni kell a gyerekünket, próbálok jó anya lenni.
Apa: Ezért is vettelek el...
Anya: (mosolyog)
Kicsit később
Szótlanul egymás mellett.
Anya: Te sem alszol?
Apa: Nem... ezen agyalok.
Anya: (sóhaj)
Apa: Biztos nem álmodtam?!
Anya: Nem.
Anya: Valahogy majd megoldjuk ezt is.
Apa: Úgy legyen...
(SPF)
A darányi gólyák gondtalan élete vonz
Tegnap este úgy feküdtem le, hogy a még 1 perccel tovább dolog sem ment volna. Mikor már a levegővétel is nehézkes - így tudnám jellemezni. Az utóbbi időben az alvás olyan funkciót kapott, hogy kell, mert különben holnap fáradtabb leszek, és semmit nem fogok tudni elintézni. Elveszett a szunyáljunk egy jót érzés. Van ilyen? Persze. Ki ne szeretne aludni, ledőlni, pihenni, lustálkodni, vagy csak úgy henyélni?! :) Mint az evésnél, nem csak éhség miatt, hanem élvezni is kellene a falatokat. Kellene. Teljesen mindegy, hogy mi az. Egyik este zsíros kenyeret ettem hagymával - az egyik legízletesebb hideg vacsora. Közben elvesztettem a fonalat, de még a lustaságról annyit, hogy természetesen nem erről van szó. Ez botrány. :) Bár a zenét szerettem.
Natsume: megittuk az Akutyafáját, nekem nagyon ízlett. Nem vagyok szakember, így nem akarok okoskodni, hogy testes volt-e vagy sem. :) Finom volt, és azt éreztem, hogy egy kicsit mintha csipős lenne, olyan fűszeres, pikáns - nem tudom mi a jó kifejezés. :) A lényeg, hogy én is ajánlani tudom.
Jó látni a tavaszt, de érezni nem mindig kellemes. Az allergiaszezont nem csak a pollenjelentésekből érzem...
Kínában sem élnék.
Anyukámnál láttam a Story magazint, belenéztem. Huh. Havonta egyszer belenézek, de ez éppen elég is nekem. Viszont most volt benne egy-két érdekes cikk, aminek örültem. (6 oldal Orbán Viktor, hehe. :D, de nem ez.) Ricky Martin: "A fiaim miatt nem élhettem tovább hazugságban." "Végre önmagam lehetek." Ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel. Az ö CO-jában nem csak az az érdekes, hogy felvállalta, hanem hogy gyerekeket nevel! Képek itt. (Mondjuk a béranya etikai kérdéseket is felvet, de ez most maradjon zárójelben.) Jó, ha anyu ilyet is lát, olvas néha.
A darányi gólyákat nem lehet megunni. Bár jobb lenne egy real time kamera. De ettől függetlenül is igaz, hogy legszívesebben megsimogatnám őket, és gondtalanul repülnék velük.
Annyi mindent akartam még, de majd később.

