Szlovákia bejegyzései 
Zenész hírek a nagyvilágból 35-36. - Szlovákia: felvonulás, politikusi CO
Incidens nélkül zárult a pozsonyi melegfelvonulás.
Pozsony | Több mint 1500-an vettek részt a szombati pozsonyi PRIDE melegfelvonuláson, amelyen a nem heteroszexuálisok jogaiért emelték fel szavukat.Romana Schlesinger, a rendezvény szóvivője és Milan Ftáčnik főpolgármester egyaránt elégedettségének adott hangot a városi és állami rendőrség óvintézkedéseivel, jelenlétével kapcsolatban.
A menet a belvárosi Hviezdoslav térről a ligetfalui Tyrš térre vonult az Új hídon keresztül. A felvonulás után a tömeg két részre oszlott: az egyik buszokkal záróbulira ment meghatározott helyekre, a másik pedig egy hajóra. Schlesinger biztonsági okokra hivatkozva nem közölte, milyen helyszínekről van szó.
A rendezvényen képviseltette magát az USA, Hollandia, Nagy-Britannia, Norvégia és több más állam pozsonyi külképviselete is. Részvevők Cseh-, Magyar- és Lengyelországból, valamint Nyugat-Európa több országából is érkeztek.
A Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság előzetes tájékoztatása szerint körülbelül tíz személyt állítottak elő a rendőrök, elsősorban azért, hogy megállapítsák a személyazonosságukat.
---
Meleg vagyok, mondta egy szlovák képviselő.
Stanislav Fort az első szlovákiai politikus, aki nyíltan vállalta, hogy meleg.
Először fordult elő, hogy hivatalban lévő szlovák parlamenti képviselő nyíltan beszélt arról, hogy homoszexuális. A kormánypárti SaS képviselője, Stanislav Fort a Sme című napilapnak adott interjújában beszélt szexuális orientációjáról.
Fort azt mondta, hogy a parlamentben vagy a politikában eddig soha semmi baja nem volt abból, hogy meleg. Érzése szerint a kereszténydemokrata politikusok is teljesen normálisan kezelik a helyzetet, csak választóik miatt nem beszélnek nyíltan arról, hogy a melegekkel semmi bajuk sincs.
Fort annak a jobboldali-liberális SaS pártnak a tagja, amelyik elsőként vette programjába Szlovákiában a melegek regisztrált élettársi kapcsolatának törvényesítését. Fort azt mondta, hogy nem akar melegjogi harcos lenni a politikában, szakterülete az egészségügy, és fő törekvései is ezzel kapcsolatosak. Már azzal is elégedett, hogy segített napirendre venni a melegjogi témákat a szlovák politikában.
Fort arról is beszélt, hogy a szlovák melegek igyekeznek nagyvárosokba költözni, ahol jobban elrejtőzhetnek. Sokan mennek Prágába, ami befogadóbb mint a szlovák települések és ahol már legális az azonos neműek élettársi kapcsolata.
Fort azt mondta, hogy nem fél attól, hogy nyíltsága miatt hátrányok érik. „Optimista vagyok. Talán nem lesznek negatív reakciók. Ha igen, valahogy megoldom.”
SPF: haladunk, haladunk. Egy évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy ilyenek lesznek Szlovákiában. Biztos segített a kormányváltás is. Talán az a legjobb, hogy Szlovákiában elkezdődhet egyfajta kibeszélés, aminek az lehet a vége, hogy az eddig gyanúval tekintett ismeretlen melegektől nem is kell annyira félni. További idézet az interjúból:
Fořt szerint egy homoszexuális fiatal egészen más életutat jár be, mint heteroszexuális kortársai. „Mikor az ember 16-18 éves, be kell sorolnia önmagát, olyan dolgokkal foglalkozik, melyek másoknál természetesek, mivel történelmileg és kulturálisan adottak. Önök tudják, hogy munkát találnak, megházasodnak, gyereket vállalnak, majd nyugdíjba mennek. Durván ilyen elképzeléssel kezdi meg életét egy heteroszexuális ember. Egy olyan embernek azonban, akinek ez nincs meg, előbb meg kell válaszolnia sok kérdést, s ez kiad egy életszakaszt. Ezután dűlöre kell jutni a szüleivel, akiket az foglalkoztat, milyen kilátásai vannak gyereküknek, s félteni kell-e őt. Nem mindig végződik ez jól“ – magyarázta.

