blog bejegyzései 
Blogtali?
Januárban lesz egy éve, hogy volt egy nagy blogtali, ahol közel 30-an voltunk, és elég jól sikerült, 3-kor csak azért kellett mennünk, mert már zártak. Az évforduló apropóján lehetne egy újabb blogtali.
Legutóbb, amikor ott jártam, és rendeltem két sört, a pultus fiú (az, aki akkor is ott volt) megkérdezte, hogy diákkedvezménnyel lesz? Oh, belepirulok, vazze, de jó érzés volt. :)
Ha van rá igény, akkor lehetne/lesz tali.
Blog, 13p, X, giccs, dm, kék chips, advent, nóta, Viki, DiVino
1. Elindult az elmélkedés, hogy mi van a blogokkal, vagy mi lesz velük. Igen, kicsit kevesebb élő blog van, és átalakult ez az egész. Más, mint régen, sokan eltűntek, feladták, és kevesebben írnak rendszeresen. Bár jobban örülnék, ha nagyobb élet lenne, de én még mindig szeretem a blogolást. Egyre kevesebb időm van rá, de amíg szeretem és tudom, csinálom. A Tumblr nekem nem ugyanaz. Bár gyorsabb, rövidebb, de valahogy személytelenebb. Szóval nekem még nem lesz. :)
2. Köszönöm annak, aki megírta, hogy a Néni klipje 13 perces, így nem szántam rá ennyi időt. 3 percet még megért volna (ami így is nagy változás magamhoz képest), de ennyit már nem. Igaz, így lefikázni sem tudom, szóval ezt még át kell gondolni. :)
3. Mindkét kedvencem bejutott az X-Faktor döntőjébe, szuper. Baricz Gergővel összefutottam a Corvin bejáratánál. Nagyon cuki, csak a mellemig ér. Az Allee-ban viszont Carlos Perez ment el mellettem, nos, neki meg én érek a melléig, egy óriás.
4. Tamás, ezt néked küldöm. Olyan "szép", midenféle amerikai giccs benne van... :)
5. Nem igazán értettem, hogy az óvszer miért lett ilyen drága, már azt hittem, valami válságadót vetettek ki erre is, de aztán a DM-ből átmentem a Rossmannba, ahol ötszáz forinttal olcsóbb volt.
6. Tényleg van kék chips? Ez komoly? Vajon mit tud? (Remélem a kék chipsnek nem lesz köze a kék osztrigához.)

7. Advent 3. vasárnapján kell a rózsaszín gyertyát meggyújtani. Jövő héten el kell menni rorátéra. Azért írom le, hogy nyomást gyakoroljak magamra. :)
8. Jó ebédhez szól a nóta. Szép zene, szép klip.
9. Mindenki kiakadt Vikin, pedig szerintem most éppen jól döntött. Megint előbb ment a hőbörgés, minthogy bárki is tudná, hogy miről szól a megállapodás. Nagyon komoly dolgokról szól. Elég egy Index-címlap, és már mindenki tudja az okosat. Na de politikáról majd később.
10. A DiVinot melegen ajánlom. Mondjuk nem olcsó, és egy elég érdekes a pesti burzsuj fiatalság, de úgy berúgtam 3 deci bortól, hogy csak na. Vagy ilyen jó minőségű volt, vagy csak a fáradtság miatt, vagy öregszem... De legalább nem vagyok alkesz. :)

Politika, nyár, blog
Politika
1. Nincs bennem káröröm, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy pontosan mi is áll a volt titkosszolgálati vezetők gyanúsítása mögött, de jó látni, hogy az érinthetetlennek hitt emberek mégse olyan érinthetetlenek. Szilvásynak a szeme sem áll jól, viszont a felesége szép, hogy az objektivitás talaján maradjak.
2. Azt viszont nem jó látni, hogy a Szabad Nép még mindig nagy károkat tud okozni.
3. Kár. De ilyen nincs, hogy nem tudjuk, honnan jött a javaslat? Ne hülyéskedjünk már, nincs ismeretlen eredetű módosító javaslat...
4. Barroso és Olli Rehn élesen bírálta Portugália leminősítését, és a hitelminősítők tevékenységét. Mikor minket minősítettek le, akkor ez még nem volt probléma... Hallgattak. OK, Barroso elfogult, érthető, de akkor is bántotta az igazságérzetemet. (És akkor inkább nem megyek bele abba, hogy maoista nem vész el, csak átalakul. Vissza is vontam.)
Nyár
5. Minden évben ezerszer figyelmeztetnek, hogy felhevült testtel nem szabad beugrani a vízbe, hogy csak a kijelölt helyen fürödjünk, és alkoholos állapotban se nagyon ússzunk, ennek ellenére minden évben több tucat ember hal meg a vízben...
6. A magas UV-sugárzásra is rendszeresen figyelmeztetnek, mégis mindenki telibe szarja...
Miért?
Blog
7. Mikor elkezdtem blogolni, nem gondoltam volna, hogy ennyi határon túli magyar sorstársam lesz. Örülök nektek, köszönöm a szlovén csokit, az olasz fagyit és főle a talikat. :)
Aaliyah vs. Letherette- "One In A Million (Cherryade Remix)" by Braddp90
Blogfarok - beszámoló
Valakinek az első, másnak a sokadik, nekem (talán) a negyedik volt ez a blogtali. Ráadásul most nem csak meghívott voltam. :)
Olyan sokan voltunk (ami jó), hogy minden emberrel nem sikerült beszélni (ami rossz), de érthető. Papéval több szót váltottunk, mint múltkor, de ez még így is kevés volt, elektronikusan többet kommunikáltunk. :) Sebaj, legközelebb én is beülök abba a meleg sarokba Bencével. :) Daedalusszal sem beszéltünk sokat, de azt láttam, hogy nagyon jól érzi magát, és ez a lényeg. Kristóf tényleg rávett, hogy igyál valami alkoholosat? :) Defallának köszönöm a bort, amit illetlenül nem bontottam ki a csomagolásból, amely viszont igen kreatív volt. Pohárköszöntőt nem akartam mondani, de te legalább megtetted helyettem - nekem nem is állt volna jól. :)
Losttal nagyon jókat beszélgettünk. Ahhoz képest, hogy bizonyos kérdésekben ég és föld vagyunk - mondhatni akkora a távolság, mint Makó Jeruzsálemtől -, simán megértettük egymást. Hiába, ebben a korban már a tapasztalat, a tudás, és az intelligencia dominál. Ezeket meg nem tudjuk levetkőzni. :) Azért maradt egy kis púder az orrodon. :P Tudtommal nem történt "gyilkosság", csak hogy megnyugtassalak, bár az tényleg brutális volt. :)
Norbi szintén focizik - wow, BARÁT. :) Végre még 1 meleg, aki megértheti a focibuzis dolgaimat. Vonzalmát másban sem tudta palástolni, de én azért figyeltem a dolgokra. Khm. Mondtam, hogy a második sorszám a tiéd. :P Te úgyis házas vagy. :)
Custos élőben is legalább olyan jó arc, mint online. Külön köszönet neki, hogy akkor is figyelt rám, amikor én már nem... De tényleg, ez nagyon-nagyon jól esett. Csípem, igazán jó ember. Néha kicsit feledékeny, de kompenzálja az intelligenciájával. :) A beszólásokat illetően nehéz felvenni versenyt, nagy játékos, de azért megpróbáltam. A kockás has elérésében tényleg szívesen segítek. :D
Ricsi szerintem kiábrándult belőlem, annyit hüledezett, amikor már tök részeg voltam. Majd úgyis észre fogom venni a közös programok számának drasztikus csökkenéséből. :) De én ettől függetlenül szeretem. Igen, hát már nem te vagy a legfiatalabb - így múlik el a világ dicsősége. :D (Ígérem, többet nem szólok be, shame on me.) Ja, és bocs a csikizésért, arról is Custos tehet. :) Köszönöm a másnapi meghívást, az is nagyon jó volt. Bármennyire is sunyinak tartasz. :)
979 sokszor eltűnt a cigi miatt, így nem tudtunk hosszabb politizálásba kezdeni, de ezt úgyis bepótoljuk majd. Téma mindig lesz. Vitáink már kevésbé. :) A többieknek mondtam is, hogy legközelebb arra szavazok, akik végre betiltják a dohányzást az ilyen helyeken (is). Na, majd akkor vitatkozhatunk. :) Ja, és a végén puszival köszöntünk el, de durva. :) Ő is ittas volt, haha. :) Másnap már józanabb voltál (akárcsak én), többet is beszéltünk, az a pizza (vagy mi) pedig finom volt. :)
Kevint is megismertem. Lehidaltam attól a beszólásától, amikor elüvöltötte magát, hogy van egy fiú asztal, és van egy lány asztal! Kész. Micsoda éleslátás. :) Dolgozott már benne az alkohol, de legalább megtudtuk, hogy mennyi pornója van. Kérdezzétek bátran. :) A lovas/lovaglós részt már nem hallottam, de lehet, hogy jobb is. Petivel mizu? :)
Ja, és a videókról csak annyit, hogy amikor mondtam, hogy belenéztem a ValóVilágba, akkor sokan leszóltak. Pedig én is le akartam szólni, de gondoltam érdemes belenézni, anélkül nehéz vmit lehúzni. Bár erre is volt precedens. :) Kiderült, hogy senki nem nézni, de arról a bizonyos belamis videóról mindenki tudott, mindenki látta, és az még Németországa is eljutott. Hát, mit ne mondjak, ez igazán buzis volt. :D
Kristóffal is csak pár mondatig jutottunk, így csak másoknak mondtam el, hogy kicsit sokkolt, mert 99%-ban hasonlít az első fiúszerelmemre, ami akkor beteljesületlen maradt, mégis csak jó élményem van róla. Ez a sokk még feldolgozás alatt van. Nem tudom, hogy lehet ennyire hasonlítani valakire. :) Egyébként láttam, hogy rengeteget ittál, figyeltelek. :) Viszont észre sem lehetett venni rajtad, ami két dolgot jelenthet: 1. vagy alkesz vagy, 2. vagy immunis vagy az alkoholra. :) Vagy olyan kemény vagy, mint a hasad. :D
A másik hihetetlen sztori, hogy Lonely Cloud és Matin egy szakra járnak, és egy épületben laknak, de még nem ismerték egymást. Már megérte ez a blogtali. De tényleg, ez annyira hihetetlen, hogy szintén feldolgozás alatt van. :) A hasonlóságokról még annyit, hogy Lonely Cloud kiköpött Tamás, csak pár évvel fiatalabb. A gesztusai, a beszéde, a testalkata, minden. Állítólag nem rokonok. Ja, még egy hasonlóság, Kevin testvéreknek nézte Lostot és Norbit. Hát majdnem. :) Bár keveset beszéltünk, de úgy tűnt, hogy Lonely Cloud is elég jól érezte magát, egyáltalán nem érződött, hogy az első blogtalija. Matin is szemtelenül fiatal, (vagy én vagyok öreg), de jókat beszélgettünk, mókáztunk. Bocs, ha erős volt, hogy levércikiztem azt a videót. :)
Tamással csak a köszönésig jutottunk a blogfarkon, de másnap (a miniblogfarkon) mindent bepótoltunk. Szerintem egy pszichológus veszett el benne. Nagyon sok új dolgot tudhattunk meg róla, az igazán ütőset az este végére tartogatta. :) Örülök, hogy a cölibátust és az aszkéta életet kifejtetted, már majdnem félreértettem. :) Igazad van, nehezen nyílok meg. Kérdezni kell. :)
Iguazuval eddig egyáltalán nem beszéltem, csak köszöntünk, lent is csak pár szót váltottunk, de másnap bepótoltuk. Nem is vagy olyan, mint amit a blog alapján elképzeltem, biztos csak az előítéleteim. Már azt is tudom, hogy nálad mi számít szexnek és mi nem, azért ez egyedi, de elfogadom. :) Tényleg egy rádióban a helyed. :)
Captainnel is váltottam pár szót, bár nem túl sokat. Azért az alkohol már benne is dolgozott. :) Meztelencsigával is csak pár mondatig jutottam. Mondjuk ő addigra már nagyon fáradt volt. Vagy csak engem unt. :) De hogy nyáron tudta a foci VB eredményeit, az még engem is meglepett. :)
Sviktor nem is sértődött meg, csak eljátszotta. Ez mégiscsak a jobbik eset. :) Nem bánta meg, hogy eljött. És nyugi, Kevin hangosabb volt nálad. :) A titokzatos bloggerre nem haragszom. Bár fura volt, hogy én elmondtam neki mindent, ő meg nem, de megértem, régen én is meg voltam szeppenve - ez természetes. Tőlem nem kell félni. :) Talán m. volt az, akivel szintén csak a bemutatkozásig jutottunk (mint ahogy Rollyval és Kontikivel is). Amúgy m. dekoltázsa überszexi volt. :) Maxennel is csak odáig jutottunk, hogy légyszi vigyázz a boromra, igaz, tisztességgel vigyázott rá. Talán majd legközelebb. Rionnal csak sikerült annyit beszélni, mint a múltkor. Végig fülig ért a szája, így a legmosolygósabb címet biztos ő nyeri. :) Ha Bééélabá tovább marad, Tamással is beszélhetett volna, és talán Ricsi is rájön, hogy kire emlékezteti annyira. :)
Bármennyire sokat ittam, mindenre emlékszem, még arra is, hogy ha részeg vagyok, akkor csúnyábban beszélek, és a rosszindulatom is erősebb. Magam is meglepődtem, hogy mennyit használtam az ollózás szót. :)
Két apróság volt, ami kicsit zavart, de ezt megtartom magamnak, illetve annak a három embernek, akik sokat voltak mellettem. Ők amúgy is nagyon rendes fickók. Tényleg apróság, összességében nagyon jó volt, csak ne ittam volna annyit, vagy pihentem volna eleget... :)
Azért az sokat elárul, hogy fél 3 körül úgy lett vége, hogy még sokan maradtak volna. Jó móka volt.
Rózsa, dilemma, tejberizs, blog, foci, Milka, én
Van egy sivatagi rózsám, amit még tavasszal vettem egy dísznövény kiállításon. abban a hitben voltam, hogy élvezni fogja a nyarat, és reménykedtem, hogy esetleg virágozni is fog. Virágot nem hozott, a levelei elsárgultak, lehullottak. Szerencsére nem az összes, de már azon voltam, hogy kidobom, mert annyira szarul nézett ki. Erre jött az ősz, kevesebb napfény, hűvösebb klíma, és fejlődésnek indult. Úgy látszik, nem a meleget és a napfényt kedveli, hanem a hideget és a sötétet. Adtam neki egy új esélyt. Vagy ő nekem. :)
Dilemmám úgy áll, hogy kölcsönösen tudjuk egymásról. Ennyi.
A politikai bejegyzés coming soon. :)
A heti főzőcskézés csúcspontja a tejberizs volt. Egyedül csináltam, de sok segítséget kaptam Dr. Oetkertől. :) Ezzel mindent elárultam, de finom volt.
Kicsit sok blog tűnik el mostanában. Mi van veletek? (Mire leírtam, Tamás visszajött!) Új linkeket is ki fogok rakni, ha végre lesz rá energiám.
Látta már valaki ezt a Zuckerberg-filmet? Jó?
Focin totál szétrúgták a lábamat, ami kis túlzással azt jelenti, hogy az egyiken nincs olyan pont, ami ne lenne nyomásérzékeny, amellett, hogy kék-zöld-sárga-piros színben tündököl. De sebaj, a harc az harc. Az öltözőről meg annyit tudnék mesélni, de inkább nem teszem. :)
Vajon mennyire vagyok szentimentális ha az új, osztott Milkáról az jutott eszembe, hogy az egyik a tiéd, a másik az enyém? Csak később láttam, hogy mi van ráírva: for now - for later.

E heti
Direkt nem adok hosszabb címet, ezzel hangsúlyozva, hogy így kell írni, bár nekem még most is furcsa, de ha a nyelvész mondja, el kell fogadni. :) A régebbieket nem javítom ki.
Ha már nyelvészkedés, ezt az eszközölni kifejezést lehetne hanyagolni?! Mert rémes. Minden nap hallom egy politikus szájából, vagy gazdasági szakembertől, és már kollégától is... Biztos van rá jobb szó.
A héten voltam mini blogtalin, ahol jól éreztem magam, ezúton is köszönöm mindenkinek! Remélem lesz folytatása, már csak azért is, mert még egy csomó mindenről nem beszéltünk. :) A lakás is igen stílusos, grat a tulajnak! :P
979 utalt arra, hogy..., de szerintem ez túlzás. :) Viszont azt is mondta, hogy nem sokat írok magamról, és valóban, igaza van. Személyes dolgokról (pláne párkapcsolatról, csókokról, stb.) augusztusban írtam utoljára. Nem tudom mikor fogok újra, de bizonyos dolgokat inkább nem írok ide le. De ezt majd megbeszéljük legközelebb. :)
Viszont tényleg lehet híre a blognak, mert már olyan keresőkifejezésekkel is rátaláltak, hogy spf blog vagy spf 2.0 blog. Wow. :) Ja, és még egy érdekesség, nem tudom mennyire van jelentősége, de furcsa, hogy éppen a születésnapomon volt a leglátogatottabb, pedig én arról nem is írtam.
De hogy írjak is valamit magamról, az októberi kimutatásom szerint hatszor voltam kondiban, háromszor súlyzóztam otthon, háromszor fociztam és háromszor úsztam, ami azt jelenti, hogy gyors fejszámolással 6+3+3+3=15, vagyis 31/15=2,06 - tehát a statisztika szerint októberben minden második nap sportoltam valamit. Ez a szeptemberi hanyatlás után igazán jó eredmény. Nem dicsekedni akarok, de büszke vagyok rá. :) Egy hátulütője van a sok sportnak; nagyon magas lesz az amúgy sem alacsony tesztoszteron szint...
Blog. Szolgálati közlemények, kérdések
Facebookon valaki közzétette ezt a bejegyzésemet. Nem tudom ki, de érdekelne hol hirdetik.
Tudom, hogy sok a napi két bejegyzés, de ha blogolhatnékom van, akkor írni kell, nincs mese.
A 3 rövid kérdésre továbbra is várom a szakértők válaszait, bár eddig elég egyértelműek a válaszok.
IO, a legtöbb komment funkcióról nincs híred? Még mindig bénáznak? Mert nekem továbbra se működik...
Lostnak üzenem, hogy valamiért nem lehet kommentelni a blogjába. Én próbáltam, de nem ment. (Ha nálam a hiba, akkor visszavontam.)
Mexx-nek üzenem, hogy térjen vissza. :)
Custost kérdezem, hogy ha már egy hónappal előbb kiment, nem akar gyakrabban életjelet adni magáról? :) Elég az a napi 3 euró kajára?!
LEQ-től kérdezem, hogy most, hogy se suli, se meló (még), mivel fogsz foglalatoskodni, netán a bloggal? :)
Vajon Teo olvas még blogokat? Az ifjak már biztos nem emlékeznek rá.
A blog, egy kis móka, és egy tragikus szerelem
A blogról
Talán észre lehetett venni, hogy egy kicsit szépítgettem a jobb oldalt, így egy kicsit átláthatóbb. A legtöbb komment funkció továbbra sem működik, már írtam a Hengerfejtömítésnek, de a válaszuk egy rövid videó volt, amiben nem volt benne a megoldás. A másik, ami a bloggal kapcsolatban feltűnhetett, hogy mostanában igen aktív vagyok. Ennek két oka van: 1. Szeretek blogolni. :) 2. Magamnak is bebizonyítom, hogy hiába van ezer dolgom, ha nagyon szeretném, akkor tudok rá időt szakítani. S lám, működik. Arról nem is beszélve, hogy a héten látogatottsági rekordot döntött, ami szintén jó érzés. Köszönöm. Még mielőtt wördpísz lesz, tényleg szeretem az olvasókat, kommentelőket.
Jack Bauer Palya Bea életében
Ezt nemrég olvastam, aki látta a 24-et, tudja miről beszél, óriási. Palya Beát amúgy is nagyon szeressük.
"Ha kérne, legyek a felesége, nagyon elgondolkodnék. Mert bár karjaiban naphosszat ringatóznék, nem lenne naphossz, nem lenne semmilyen hossz, percek sem, amit velem töltene. Na, talán percek, néhány rövid menetre. De több biztosan nem. Hisz' szeme felizzik, amint csörög a telefon (mindig csörög), és már indul és már a kocsiban ül és fegyverét egy erotikus, vesetájékhoz hátranyúló mozdulattal ellenőrzi, és ott van, megvan. És jön, lát, győz. Dehát élet ez?! A kiküldetéseivel szeretkezik, velem soha!!!" :) Folytatás.
Kinsey és a nimfománia
A HVG-ben olvastam Alfred Kinsey véleményét a nimfomániáról. Ezt is meg kell osztanom, tehát: nem létezőnek tekintette a betegséget, mivel szerinte a "nimfomán egyszerűen az, akinek az életében több a szex, mint a tiedben". Nagyon mókás fickó lehetett. :) Itt elérhető a cikk.
Kovács Erzsi és a rendszer tragédiája
Tegnap este a tv előtt ragadtam, annyira megható volt a XXI. Század, ami egy tragikus eseményt dolgozott fel. Halál a szerelemért - Az énekesnő több mint három évet ült börtönben, szerelmét, Szűcs Sándort, a Dózsa focistáját kivégezték. Az ilyen sorsok, filmek, történetek sokkal hatásosabbak a történelemkönyveknél. (Ha hiteles és objektív - most az volt.) Mindent elmondanak az 50-es évekről. Hogy miért leszek dühös a Rákosi/Biszku-féléktől, és azoktól, akik ezt fenntartották. Azt milyen lehet átélni, hogy a szerelmedet halálra ítélik...? Gyakorlatilag azért, mert szeretett... :(
Itt megtekinthető.

