bloggerek bejegyzései 
A Zeseményről pár szót
Gondoltam írok pár szót, de nem sokat, direkt, mert el kell jönni. :) Egész sokan összegyűltünk, kettessel kezdődött a létszám. Az elején meglepetés ért, rég nem látott, vagy még nem is látottakkal. Később elkezdtem inni, az elején sokat is, ezért a közepén visszavettem, bár volt igény, hogy az asztalon táncoljak, de én nem vagyok olyan. :) Néhány a kedves apróságokból: korábban az volt, hogy jól áll a borosta, most azt kaptam meg, hogy hol hagytad a borotvádat? Változnak az idők. :) Mástól azt, hogy fiatalabbnak gondoltalak, hát ez van, azért még nem érzem öregnek magamat, bár kétségtelen, hogy sok szemtelenül fiatal volt. Például hány éves vagy, 20? Nem, 19. Oh, bocsi. De olyan is volt, akit max. 20-nak néztem, és közben 24, grat! :) A legkedvesebb beszólás: te valamelyik fideszes politikusra hasonlítasz, csak nem tudom kire. Vajon mekkora hendikeppel indultam Kevinnél? Aki szintén jól berúgott. Haha. :) Ahogy lonelycloud is nagyon kedves és beszédes lett az itókától. Most nem fogok mindenkit név szerint megemlíteni, de új tagokat is megismertem, van másik nokiabuzi :), volt, aki annyi sört ivott, hogy nem is értem, hogy fért bele ennyi, de legalább jó hatással volt rá, élt és virult. :) Láttam spanyol macit (édesek), majdnem becsípődött a zacsi, ahogy másnak is, és kezet is nyújtottam, ha értjük. A vasalós játék kicsit beteg volt, de legalább kiderültek dolgok tamás életéből, vágyaiból, érdeklődéséból. :D Mondjuk másokéból is; fülre, hasra, bal hátsó 6-osra, minden volt itt, huh, de ezt most nem részletezném. :) Voltak barátok, nagyöregek, újak, exek, exírók, exolvasók, szemtelenül fiatalok, jóvágásúak, jófejek, minden, ami kell, megérte, tnx.
Blogtali?
Januárban lesz egy éve, hogy volt egy nagy blogtali, ahol közel 30-an voltunk, és elég jól sikerült, 3-kor csak azért kellett mennünk, mert már zártak. Az évforduló apropóján lehetne egy újabb blogtali.
Legutóbb, amikor ott jártam, és rendeltem két sört, a pultus fiú (az, aki akkor is ott volt) megkérdezte, hogy diákkedvezménnyel lesz? Oh, belepirulok, vazze, de jó érzés volt. :)
Ha van rá igény, akkor lehetne/lesz tali.
Blog, 13p, X, giccs, dm, kék chips, advent, nóta, Viki, DiVino
1. Elindult az elmélkedés, hogy mi van a blogokkal, vagy mi lesz velük. Igen, kicsit kevesebb élő blog van, és átalakult ez az egész. Más, mint régen, sokan eltűntek, feladták, és kevesebben írnak rendszeresen. Bár jobban örülnék, ha nagyobb élet lenne, de én még mindig szeretem a blogolást. Egyre kevesebb időm van rá, de amíg szeretem és tudom, csinálom. A Tumblr nekem nem ugyanaz. Bár gyorsabb, rövidebb, de valahogy személytelenebb. Szóval nekem még nem lesz. :)
2. Köszönöm annak, aki megírta, hogy a Néni klipje 13 perces, így nem szántam rá ennyi időt. 3 percet még megért volna (ami így is nagy változás magamhoz képest), de ennyit már nem. Igaz, így lefikázni sem tudom, szóval ezt még át kell gondolni. :)
3. Mindkét kedvencem bejutott az X-Faktor döntőjébe, szuper. Baricz Gergővel összefutottam a Corvin bejáratánál. Nagyon cuki, csak a mellemig ér. Az Allee-ban viszont Carlos Perez ment el mellettem, nos, neki meg én érek a melléig, egy óriás.
4. Tamás, ezt néked küldöm. Olyan "szép", midenféle amerikai giccs benne van... :)
5. Nem igazán értettem, hogy az óvszer miért lett ilyen drága, már azt hittem, valami válságadót vetettek ki erre is, de aztán a DM-ből átmentem a Rossmannba, ahol ötszáz forinttal olcsóbb volt.
6. Tényleg van kék chips? Ez komoly? Vajon mit tud? (Remélem a kék chipsnek nem lesz köze a kék osztrigához.)

7. Advent 3. vasárnapján kell a rózsaszín gyertyát meggyújtani. Jövő héten el kell menni rorátéra. Azért írom le, hogy nyomást gyakoroljak magamra. :)
8. Jó ebédhez szól a nóta. Szép zene, szép klip.
9. Mindenki kiakadt Vikin, pedig szerintem most éppen jól döntött. Megint előbb ment a hőbörgés, minthogy bárki is tudná, hogy miről szól a megállapodás. Nagyon komoly dolgokról szól. Elég egy Index-címlap, és már mindenki tudja az okosat. Na de politikáról majd később.
10. A DiVinot melegen ajánlom. Mondjuk nem olcsó, és egy elég érdekes a pesti burzsuj fiatalság, de úgy berúgtam 3 deci bortól, hogy csak na. Vagy ilyen jó minőségű volt, vagy csak a fáradtság miatt, vagy öregszem... De legalább nem vagyok alkesz. :)

Anglia, allergia, gimi, számár, G+, román zselé, Sufni, állatos
1. Angliában magyar gyilkol magyart, csodálatos...
2. Bordó riasztás... remek. Ez a retek allergia. :(
3. Ha gimnazista lennék, talán még nézném is. Suli után mindig néztünk valami hülyeséget, a Parker Lewis Can't Lose megvan? És Corin Nemec? :)
4. Szamártejes tusfürdőt vettem. Vajon kezd eluralkodni rajtam a buziság? :)
5. Egyre több olyan emberrel találkozom, akik nincsenek fönt Facebookon. Mint tudjuk, Custos szerint ők akkor nincsenek is :), pedig milyen jó, hogy vannak. Jut eszembe, én meg a G+ szeretném kipróbálni. Mik a tapasztalatok? Milyen?
6. Miniblogtali erdélyiekkel, ahol ismét én voltam kisebbségben. De jól van ez így, és még arra is rávettek, hogy 35 fokban munkahelyi ruhában megnézzük a Gellérthegy tetejét. Arról nem is beszélve, hogy még román zselét, (vagy erdélyi gumicukrot :P) is kaptam. Köszönöm :)
7. A Sufni kicsit csalódás, de legalább a társaság nagyon rendben volt. :)
8. Ez meg milyen állat?

A ravasz, az agy, és a két füstölgő puskacső mintájára
A bringás villamosmérnök, a legfrissebb és legnagyobb pesti, a magasabb trendi szemüveges, az e-bay-es demonstrátor, az elegáns cívis, a (nem is) csöndesb popbölcsész, a legjobb pikírt beszólós, és az óvóbácsi. Összevissza:
- Nem fog fázni a lábad? - Leszarom.
- Beszéljünk a legfrissebb pesti ismerősödről? Neve?
- Beszéljünk anyádról. - Beszéljünk a te anyádról.
- Hogy ülsz? - Nem én szóltam.
- Kopaszodsz? - Te meg ismét beraktad a medicinlabdát.
- Te melyik blogot írod? XY. Visszaolvasom. Lehet befejezem. Akkor hagyjuk a pi**ába.
- Új óra? Hűha, te le tudod olvasni? Ez mit jelez ki? Érted? - Szingapúrból van. Akkor trendi.
- Jó az inged. - Fura az inged.
- Kivel beszél fél órája, anyukájával?
- Te is bölcsész vagy?
- Bent nem lehet olvasni a blogodat. A képek miatt. - Pedig nem is 18-asok.
- Osztálykassza??
- Ciki a cigi. - Egyébként tényleg egyre kevesebben tolják. (Zene füleimnek.)
- Ecetes chips? Fura. Hagyjuk, büdi lesz a szám. - Én szeretem, és én hoztam!
- Ti miról beszéltek? Percek óta nem is értem. - Blogokról. - Azt nem olvasom.
- Nem tudom elképzelni, hogy te szexelsz. - Én sem, én sem. - Na, bizonyítsam?
- Elment bringázni a sötétben. Van lámpa a bringán? Nincs.
- A bölcsész poros könyve.
És akkor még folytathatnám, fanszőrzet, svájci frank, behatolás, mások, ő is megvolt, ésatöbbi, jó volt.
Politika, nyár, blog
Politika
1. Nincs bennem káröröm, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy pontosan mi is áll a volt titkosszolgálati vezetők gyanúsítása mögött, de jó látni, hogy az érinthetetlennek hitt emberek mégse olyan érinthetetlenek. Szilvásynak a szeme sem áll jól, viszont a felesége szép, hogy az objektivitás talaján maradjak.
2. Azt viszont nem jó látni, hogy a Szabad Nép még mindig nagy károkat tud okozni.
3. Kár. De ilyen nincs, hogy nem tudjuk, honnan jött a javaslat? Ne hülyéskedjünk már, nincs ismeretlen eredetű módosító javaslat...
4. Barroso és Olli Rehn élesen bírálta Portugália leminősítését, és a hitelminősítők tevékenységét. Mikor minket minősítettek le, akkor ez még nem volt probléma... Hallgattak. OK, Barroso elfogult, érthető, de akkor is bántotta az igazságérzetemet. (És akkor inkább nem megyek bele abba, hogy maoista nem vész el, csak átalakul. Vissza is vontam.)
Nyár
5. Minden évben ezerszer figyelmeztetnek, hogy felhevült testtel nem szabad beugrani a vízbe, hogy csak a kijelölt helyen fürödjünk, és alkoholos állapotban se nagyon ússzunk, ennek ellenére minden évben több tucat ember hal meg a vízben...
6. A magas UV-sugárzásra is rendszeresen figyelmeztetnek, mégis mindenki telibe szarja...
Miért?
Blog
7. Mikor elkezdtem blogolni, nem gondoltam volna, hogy ennyi határon túli magyar sorstársam lesz. Örülök nektek, köszönöm a szlovén csokit, az olasz fagyit és főle a talikat. :)
Aaliyah vs. Letherette- "One In A Million (Cherryade Remix)" by Braddp90
Kisebb blogtalik
Múlt héten a konzervatív-zöld bloggerrel találkoztam, akivel nagyon jót borozgattunk, beszélgettünk, legközelebb talán egy koncertre is eljutunk, de előtte még borozzunk. A zöld dolgokra nyitott vagyok, ha az hatásos. :) nem is mondtam, hogy én vagyok a legnagyobb szelektív hulladékgyűjtő a vidéken! :)
Csütörtökön ötös blogtali volt. Nem is mondtam nekik, de nagyon drágák voltak, hogy odajöttek a munkahelyemhez, és ott vártak rám. Ráadásul a legtávolabbi vezette a sok budapestit. :) Tamás kiskamaszként csodálkozott rá bizonyos dolgokra, de ezzel semmi baj nem volt, hagytuk kibontakozni.
Miután Ricsi is megérkezett, megnéztük azt az építményt, amiről mindenki tudta, hogy mi az, csak a hozzáértő nem, de végül csak belátta. :) Le is lett fényképezve, van bizonyíték. Tényleg, azokat a képeket megnézném, átküldenéd, hozzáértő? :) És akkor nem térek ki arra, hogy a villamoson csak a nők ültek le, jó? :D
Tamás miatt nagy áldozatot hoztam, leküzdöttem a magassági félelmeimet, és átmentünk a hídon. Hát nem a híd kellős közepén kezdett el húzni, hogy mikor félek, ha felnézek, vagy ha lenézek? Haha. :) Közben kiderült, hogy PaPe szerelmes az egyetemébe (vagy csak az épületbe?), de ez szimpatikus volt. Megtudtam, hogy a bölcsészek mellett sajnos a műszakisok és az építészek sem szeretnek sportolni, de többet nem pletykálok. :)
Megpróbáltunk beülni a PaPe táskájáról (?) elnevezett helyre, de a Szatyor fullon volt, ill. a szabad asztalok mind foglaltak voltak. Nah, pech, ezt csak neked írtam le, érted. :)
Egy másik helyen jót ittunk, beszélgettünk, de ez maradjon a mi titkunk. Örültem, hogy Ricsi és PaPe filmes beszélgetésénél Daedalus simán megkérdezte, hogy "ki az a Natalie Portman?", mert én sem állok jobban ezen a téren. Senki nem volt annyira nőies, mint amennyire sokszor beszéltünk róla. :) Én kérek elnézést ezért, és az obamás poénomért (Omaba-ital=barack, jaj.)
Az ajándékozás meg egyenesen megható volt, de tényleg. Hálás köszönet mindenkinek! Remélem nemsokára ismétlünk.
Másnap Ricsivel kiállítást néztünk, erről majd később, de jó volt.
Jövő héten is lesz egy-két bloggeres találkozás. Jó ez így. Szeretem a blogot is, ha ilyen emberekkel találkozhatok.
Blogfarok - beszámoló
Valakinek az első, másnak a sokadik, nekem (talán) a negyedik volt ez a blogtali. Ráadásul most nem csak meghívott voltam. :)
Olyan sokan voltunk (ami jó), hogy minden emberrel nem sikerült beszélni (ami rossz), de érthető. Papéval több szót váltottunk, mint múltkor, de ez még így is kevés volt, elektronikusan többet kommunikáltunk. :) Sebaj, legközelebb én is beülök abba a meleg sarokba Bencével. :) Daedalusszal sem beszéltünk sokat, de azt láttam, hogy nagyon jól érzi magát, és ez a lényeg. Kristóf tényleg rávett, hogy igyál valami alkoholosat? :) Defallának köszönöm a bort, amit illetlenül nem bontottam ki a csomagolásból, amely viszont igen kreatív volt. Pohárköszöntőt nem akartam mondani, de te legalább megtetted helyettem - nekem nem is állt volna jól. :)
Losttal nagyon jókat beszélgettünk. Ahhoz képest, hogy bizonyos kérdésekben ég és föld vagyunk - mondhatni akkora a távolság, mint Makó Jeruzsálemtől -, simán megértettük egymást. Hiába, ebben a korban már a tapasztalat, a tudás, és az intelligencia dominál. Ezeket meg nem tudjuk levetkőzni. :) Azért maradt egy kis púder az orrodon. :P Tudtommal nem történt "gyilkosság", csak hogy megnyugtassalak, bár az tényleg brutális volt. :)
Norbi szintén focizik - wow, BARÁT. :) Végre még 1 meleg, aki megértheti a focibuzis dolgaimat. Vonzalmát másban sem tudta palástolni, de én azért figyeltem a dolgokra. Khm. Mondtam, hogy a második sorszám a tiéd. :P Te úgyis házas vagy. :)
Custos élőben is legalább olyan jó arc, mint online. Külön köszönet neki, hogy akkor is figyelt rám, amikor én már nem... De tényleg, ez nagyon-nagyon jól esett. Csípem, igazán jó ember. Néha kicsit feledékeny, de kompenzálja az intelligenciájával. :) A beszólásokat illetően nehéz felvenni versenyt, nagy játékos, de azért megpróbáltam. A kockás has elérésében tényleg szívesen segítek. :D
Ricsi szerintem kiábrándult belőlem, annyit hüledezett, amikor már tök részeg voltam. Majd úgyis észre fogom venni a közös programok számának drasztikus csökkenéséből. :) De én ettől függetlenül szeretem. Igen, hát már nem te vagy a legfiatalabb - így múlik el a világ dicsősége. :D (Ígérem, többet nem szólok be, shame on me.) Ja, és bocs a csikizésért, arról is Custos tehet. :) Köszönöm a másnapi meghívást, az is nagyon jó volt. Bármennyire is sunyinak tartasz. :)
979 sokszor eltűnt a cigi miatt, így nem tudtunk hosszabb politizálásba kezdeni, de ezt úgyis bepótoljuk majd. Téma mindig lesz. Vitáink már kevésbé. :) A többieknek mondtam is, hogy legközelebb arra szavazok, akik végre betiltják a dohányzást az ilyen helyeken (is). Na, majd akkor vitatkozhatunk. :) Ja, és a végén puszival köszöntünk el, de durva. :) Ő is ittas volt, haha. :) Másnap már józanabb voltál (akárcsak én), többet is beszéltünk, az a pizza (vagy mi) pedig finom volt. :)
Kevint is megismertem. Lehidaltam attól a beszólásától, amikor elüvöltötte magát, hogy van egy fiú asztal, és van egy lány asztal! Kész. Micsoda éleslátás. :) Dolgozott már benne az alkohol, de legalább megtudtuk, hogy mennyi pornója van. Kérdezzétek bátran. :) A lovas/lovaglós részt már nem hallottam, de lehet, hogy jobb is. Petivel mizu? :)
Ja, és a videókról csak annyit, hogy amikor mondtam, hogy belenéztem a ValóVilágba, akkor sokan leszóltak. Pedig én is le akartam szólni, de gondoltam érdemes belenézni, anélkül nehéz vmit lehúzni. Bár erre is volt precedens. :) Kiderült, hogy senki nem nézni, de arról a bizonyos belamis videóról mindenki tudott, mindenki látta, és az még Németországa is eljutott. Hát, mit ne mondjak, ez igazán buzis volt. :D
Kristóffal is csak pár mondatig jutottunk, így csak másoknak mondtam el, hogy kicsit sokkolt, mert 99%-ban hasonlít az első fiúszerelmemre, ami akkor beteljesületlen maradt, mégis csak jó élményem van róla. Ez a sokk még feldolgozás alatt van. Nem tudom, hogy lehet ennyire hasonlítani valakire. :) Egyébként láttam, hogy rengeteget ittál, figyeltelek. :) Viszont észre sem lehetett venni rajtad, ami két dolgot jelenthet: 1. vagy alkesz vagy, 2. vagy immunis vagy az alkoholra. :) Vagy olyan kemény vagy, mint a hasad. :D
A másik hihetetlen sztori, hogy Lonely Cloud és Matin egy szakra járnak, és egy épületben laknak, de még nem ismerték egymást. Már megérte ez a blogtali. De tényleg, ez annyira hihetetlen, hogy szintén feldolgozás alatt van. :) A hasonlóságokról még annyit, hogy Lonely Cloud kiköpött Tamás, csak pár évvel fiatalabb. A gesztusai, a beszéde, a testalkata, minden. Állítólag nem rokonok. Ja, még egy hasonlóság, Kevin testvéreknek nézte Lostot és Norbit. Hát majdnem. :) Bár keveset beszéltünk, de úgy tűnt, hogy Lonely Cloud is elég jól érezte magát, egyáltalán nem érződött, hogy az első blogtalija. Matin is szemtelenül fiatal, (vagy én vagyok öreg), de jókat beszélgettünk, mókáztunk. Bocs, ha erős volt, hogy levércikiztem azt a videót. :)
Tamással csak a köszönésig jutottunk a blogfarkon, de másnap (a miniblogfarkon) mindent bepótoltunk. Szerintem egy pszichológus veszett el benne. Nagyon sok új dolgot tudhattunk meg róla, az igazán ütőset az este végére tartogatta. :) Örülök, hogy a cölibátust és az aszkéta életet kifejtetted, már majdnem félreértettem. :) Igazad van, nehezen nyílok meg. Kérdezni kell. :)
Iguazuval eddig egyáltalán nem beszéltem, csak köszöntünk, lent is csak pár szót váltottunk, de másnap bepótoltuk. Nem is vagy olyan, mint amit a blog alapján elképzeltem, biztos csak az előítéleteim. Már azt is tudom, hogy nálad mi számít szexnek és mi nem, azért ez egyedi, de elfogadom. :) Tényleg egy rádióban a helyed. :)
Captainnel is váltottam pár szót, bár nem túl sokat. Azért az alkohol már benne is dolgozott. :) Meztelencsigával is csak pár mondatig jutottam. Mondjuk ő addigra már nagyon fáradt volt. Vagy csak engem unt. :) De hogy nyáron tudta a foci VB eredményeit, az még engem is meglepett. :)
Sviktor nem is sértődött meg, csak eljátszotta. Ez mégiscsak a jobbik eset. :) Nem bánta meg, hogy eljött. És nyugi, Kevin hangosabb volt nálad. :) A titokzatos bloggerre nem haragszom. Bár fura volt, hogy én elmondtam neki mindent, ő meg nem, de megértem, régen én is meg voltam szeppenve - ez természetes. Tőlem nem kell félni. :) Talán m. volt az, akivel szintén csak a bemutatkozásig jutottunk (mint ahogy Rollyval és Kontikivel is). Amúgy m. dekoltázsa überszexi volt. :) Maxennel is csak odáig jutottunk, hogy légyszi vigyázz a boromra, igaz, tisztességgel vigyázott rá. Talán majd legközelebb. Rionnal csak sikerült annyit beszélni, mint a múltkor. Végig fülig ért a szája, így a legmosolygósabb címet biztos ő nyeri. :) Ha Bééélabá tovább marad, Tamással is beszélhetett volna, és talán Ricsi is rájön, hogy kire emlékezteti annyira. :)
Bármennyire sokat ittam, mindenre emlékszem, még arra is, hogy ha részeg vagyok, akkor csúnyábban beszélek, és a rosszindulatom is erősebb. Magam is meglepődtem, hogy mennyit használtam az ollózás szót. :)
Két apróság volt, ami kicsit zavart, de ezt megtartom magamnak, illetve annak a három embernek, akik sokat voltak mellettem. Ők amúgy is nagyon rendes fickók. Tényleg apróság, összességében nagyon jó volt, csak ne ittam volna annyit, vagy pihentem volna eleget... :)
Azért az sokat elárul, hogy fél 3 körül úgy lett vége, hogy még sokan maradtak volna. Jó móka volt.
Blogfarok
Hukl, azért jó volt. Remélem másnak is. Részletek később.... Hukl. :)
Rózsa, dilemma, tejberizs, blog, foci, Milka, én
Van egy sivatagi rózsám, amit még tavasszal vettem egy dísznövény kiállításon. abban a hitben voltam, hogy élvezni fogja a nyarat, és reménykedtem, hogy esetleg virágozni is fog. Virágot nem hozott, a levelei elsárgultak, lehullottak. Szerencsére nem az összes, de már azon voltam, hogy kidobom, mert annyira szarul nézett ki. Erre jött az ősz, kevesebb napfény, hűvösebb klíma, és fejlődésnek indult. Úgy látszik, nem a meleget és a napfényt kedveli, hanem a hideget és a sötétet. Adtam neki egy új esélyt. Vagy ő nekem. :)
Dilemmám úgy áll, hogy kölcsönösen tudjuk egymásról. Ennyi.
A politikai bejegyzés coming soon. :)
A heti főzőcskézés csúcspontja a tejberizs volt. Egyedül csináltam, de sok segítséget kaptam Dr. Oetkertől. :) Ezzel mindent elárultam, de finom volt.
Kicsit sok blog tűnik el mostanában. Mi van veletek? (Mire leírtam, Tamás visszajött!) Új linkeket is ki fogok rakni, ha végre lesz rá energiám.
Látta már valaki ezt a Zuckerberg-filmet? Jó?
Focin totál szétrúgták a lábamat, ami kis túlzással azt jelenti, hogy az egyiken nincs olyan pont, ami ne lenne nyomásérzékeny, amellett, hogy kék-zöld-sárga-piros színben tündököl. De sebaj, a harc az harc. Az öltözőről meg annyit tudnék mesélni, de inkább nem teszem. :)
Vajon mennyire vagyok szentimentális ha az új, osztott Milkáról az jutott eszembe, hogy az egyik a tiéd, a másik az enyém? Csak később láttam, hogy mi van ráírva: for now - for later.

Tüneményes 14.

Isten éltesse az érintettet! :)
Nem szabad
Nem szabad vele vitába szállni, nem szabad rá - közvetlenül - reagálni, nem szabad hozzászólni, nem szabad hagyni, hogy ő domináljon, nem szabad neki teret engedni, nem szabad, hogy egy pillanatig is azt érezze, hogy egy szint. Nem szabad hagyni, hogy bepiszkítson bármit is, ami érték, ami másnak fontos. Nem szabad hagyni, hogy győzzön. Ignorálni kell. Ami nem illik oda, azt pedig törölni. Egyetértek Kristóffal. Ez a legjobb megoldás.
Érdekes kérdés, hogy aki így gyűlölködik, mit keres egy meleg blogon? Mert ha szimplán gyűlöletből, említésre se méltó. Ha pedig azért, mert tudat alatt ő is meleg, és abban a stádiumban van, hogy másokon vezeti le azt a feszültséget, ami benne van, mert nem akarja elfogadni magát, akkor tudjuk, hogy ilyen is van. Szegény. Sajnálatra méltó.
Csak azért írom ezt, mert régen is volt ilyen probléma. (Talán az őskövületek emlékeznek rá.) Akkor is hasonló volt a helyzet, páran reagáltak rá, próbálták meggyőzni, de nem sikerült. Persze, mert nem lehet. Akkor a többség a hanyagolni kell módszert választotta. Andreo, kitartás!
Közvélemény-kutatás blogtaliról
1. Mennyire van rá igény? Ki jönne?
2. Karácsony előtt, a két ünnep között, vagy január első hetében legyen?
3. A cigisek beülnének egy nem füstös helyre is, vagy nem? (Hogy haladjunk a korral és rendkívül modern hozzáállással megtartsuk az első füstmentes blogtalálkozót.) :)
4. Mennyire legyen (valamilyen szinten) zártan/zárt körben meghirdetve?
Blog. Szolgálati közlemények, kérdések
Facebookon valaki közzétette ezt a bejegyzésemet. Nem tudom ki, de érdekelne hol hirdetik.
Tudom, hogy sok a napi két bejegyzés, de ha blogolhatnékom van, akkor írni kell, nincs mese.
A 3 rövid kérdésre továbbra is várom a szakértők válaszait, bár eddig elég egyértelműek a válaszok.
IO, a legtöbb komment funkcióról nincs híred? Még mindig bénáznak? Mert nekem továbbra se működik...
Lostnak üzenem, hogy valamiért nem lehet kommentelni a blogjába. Én próbáltam, de nem ment. (Ha nálam a hiba, akkor visszavontam.)
Mexx-nek üzenem, hogy térjen vissza. :)
Custost kérdezem, hogy ha már egy hónappal előbb kiment, nem akar gyakrabban életjelet adni magáról? :) Elég az a napi 3 euró kajára?!
LEQ-től kérdezem, hogy most, hogy se suli, se meló (még), mivel fogsz foglalatoskodni, netán a bloggal? :)
Vajon Teo olvas még blogokat? Az ifjak már biztos nem emlékeznek rá.
Szívküldi, vagy valami hasonló
Régen így hívták azokat a rovatokat, kívánságműsorokat, ahol zenéket, üzeneteket küldözgettek egymásnak az emberek. Kicsit ciki ez szó, de úgy döntöttem, én is csinálok valami hasonlót a linknek, pontosabban a bloggereknek. Minden linknek (bloggernek/bloggerinának) küldök egy számot, videót, filmrészletet, amit - a blogja alapján - szeret. Van még egy momentum, hogy egy kicsit én is szeressem azt a zenét/videót. Tudom, hogy sokaknál Madonna és Lady Gaga mindent visz, de nálam mindkettő gyenge közepes, na jó, előbbi talán erős közepes, utóbbiról viszont mindig a Radio Ga Ga (Queen) jut eszembe, de ennyi - kövezzetek meg. :) Valakit jobban, mást kevésbé ismerek, így a tévedés lehetősége benne van a pakliban, de igyekeztem. Akkor szívküldi:
979-nek:
Majdnem Bowie lett, de végül ez nyert.
Álmostigrisnek:
Régen szeretted ezeket, én ma is.
Captainnek:
Majdnem M.J. nyert vagy Bon Jovi, de végül ez lett a befutó, kis dilemma.
Cody's-nak:
Szünetelőknek is jár.
Custos-nak:
A zenében biztos vagyok, de elbizonytalanodtam, hogy kell-e a kötőjel a neved után.
Defallának:
Nálad izgulok egy kicsit, magas a mérce.
Kyle-nak:
Nálad nem bizonytalankodtam.
Látensnek:
Még Jovanotti is esélyes volt.
LEQ-nek:
Volt miből választani. :)
Lost-nak:
Britney helyett. :)
MexxFly-nak:
Nálad sem volt kérdés.
Natsume-nak:
A legtöbb M betű is ebben van. :)
Ritusnak:
Már nem blogolsz, de hiszek a csodákban, hátha.
SViktornak:
Nem tudtam dönteni a sok Ákos közül. :)
Tamásnak:
Nem tudtam dönteni Chopin és a Kaláka között, ezért választottam ezt, volt dilemma. :)
Undr-nek:
Azt hiszem nem kell magyarázat, ezt kívánom.
Közben az eredeti már nem elérhető, pedig tök jó volt, ezért van másik:
Warumnak:
Krézi srácoknak. :)
Ennyi lenne. Kicsit izgulok, hogy mennyire sikerült jól választanom, de remélem igen. Addig elmegyek a búba. :)
SPF-nek:

