blogtali bejegyzései

A Zeseményről pár szót

Gondoltam írok pár szót, de nem sokat, direkt, mert el kell jönni. :) Egész sokan összegyűltünk, kettessel kezdődött a létszám. Az elején meglepetés ért, rég nem látott, vagy még nem is látottakkal. Később elkezdtem inni, az elején sokat is, ezért a közepén visszavettem, bár volt igény, hogy az asztalon táncoljak, de én nem vagyok olyan. :) Néhány a kedves apróságokból: korábban az volt, hogy jól áll a borosta, most azt kaptam meg, hogy hol hagytad a borotvádat? Változnak az idők. :) Mástól azt, hogy fiatalabbnak gondoltalak, hát ez van, azért még nem érzem öregnek magamat, bár kétségtelen, hogy sok szemtelenül fiatal volt. Például hány éves vagy, 20? Nem, 19. Oh, bocsi. De olyan is volt, akit max. 20-nak néztem, és közben 24, grat! :)  A legkedvesebb beszólás: te valamelyik fideszes politikusra hasonlítasz, csak nem tudom kire. Vajon mekkora hendikeppel indultam Kevinnél? Aki szintén jól berúgott. Haha. :) Ahogy lonelycloud is nagyon kedves és beszédes lett az itókától. Most nem fogok mindenkit név szerint megemlíteni, de új tagokat is megismertem, van másik nokiabuzi :), volt, aki annyi sört ivott, hogy nem is értem, hogy fért bele ennyi, de legalább jó hatással volt rá, élt és virult. :) Láttam spanyol macit (édesek), majdnem becsípődött a zacsi, ahogy másnak is, és kezet is nyújtottam, ha értjük. A vasalós játék kicsit beteg volt, de legalább kiderültek dolgok tamás életéből, vágyaiból, érdeklődéséból. :D Mondjuk másokéból is; fülre, hasra, bal hátsó 6-osra, minden volt itt, huh, de ezt most nem részletezném. :) Voltak barátok, nagyöregek, újak, exek, exírók, exolvasók, szemtelenül fiatalok, jóvágásúak, jófejek, minden, ami kell, megérte, tnx.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2012. jan. 16. 23:50 - címkék: bloggerek, blogtali, móka és kategóriák: Élmény - 11 komment

Blogtali?

Januárban lesz egy éve, hogy volt egy nagy blogtali, ahol közel 30-an voltunk, és elég jól sikerült, 3-kor csak azért kellett mennünk, mert már zártak. Az évforduló apropóján lehetne egy újabb blogtali.

Legutóbb, amikor ott jártam, és rendeltem két sört, a pultus fiú (az, aki akkor is ott volt) megkérdezte, hogy diákkedvezménnyel lesz? Oh, belepirulok, vazze, de jó érzés volt. :)

Ha van rá igény, akkor lehetne/lesz tali.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. dec. 13. 21:58 - címkék: blog, bloggerek, blogtali és kategóriák: Pillanatképek - 9 komment

Blog, 13p, X, giccs, dm, kék chips, advent, nóta, Viki, DiVino

1. Elindult az elmélkedés, hogy mi van a blogokkal, vagy mi lesz velük. Igen, kicsit kevesebb élő blog van, és átalakult ez az egész. Más, mint régen, sokan eltűntek, feladták, és kevesebben írnak rendszeresen. Bár jobban örülnék, ha nagyobb élet lenne, de én még mindig szeretem a blogolást. Egyre kevesebb időm van rá, de amíg szeretem és tudom, csinálom. A Tumblr nekem nem ugyanaz. Bár gyorsabb, rövidebb, de valahogy személytelenebb. Szóval nekem még nem lesz. :)

2. Köszönöm annak, aki megírta, hogy a Néni klipje 13 perces, így nem szántam rá ennyi időt. 3 percet még megért volna (ami így is nagy változás magamhoz képest), de ennyit már nem. Igaz, így lefikázni sem tudom, szóval ezt még át kell gondolni. :)

3. Mindkét kedvencem bejutott az X-Faktor döntőjébe, szuper. Baricz Gergővel összefutottam a Corvin bejáratánál. Nagyon cuki, csak a mellemig ér. Az Allee-ban viszont Carlos Perez ment el mellettem, nos, neki meg én érek a melléig, egy óriás.

4. Tamás, ezt néked küldöm. Olyan "szép", midenféle amerikai giccs benne van... :)

5. Nem igazán értettem, hogy az óvszer miért lett ilyen drága, már azt hittem, valami válságadót vetettek ki erre is, de aztán a DM-ből átmentem a Rossmannba, ahol ötszáz forinttal olcsóbb volt.

6. Tényleg van kék chips? Ez komoly? Vajon mit tud? (Remélem a kék chipsnek nem lesz köze a kék osztrigához.)

7. Advent 3. vasárnapján kell a rózsaszín gyertyát meggyújtani. Jövő héten el kell menni rorátéra. Azért írom le, hogy nyomást gyakoroljak magamra. :)

8. Jó ebédhez szól a nóta. Szép zene, szép klip.

9. Mindenki kiakadt Vikin, pedig szerintem most éppen jól döntött. Megint előbb ment a hőbörgés, minthogy bárki is tudná, hogy miről szól a megállapodás. Nagyon komoly dolgokról szól. Elég egy Index-címlap, és már mindenki tudja az okosat. Na de politikáról majd később.

10. A DiVinot melegen ajánlom. Mondjuk nem olcsó, és egy elég érdekes a pesti burzsuj fiatalság, de úgy berúgtam 3 deci bortól, hogy csak na. Vagy ilyen jó minőségű volt, vagy csak a fáradtság miatt, vagy öregszem... De legalább nem vagyok alkesz. :)

DiVino

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. dec. 10. 22:45 - címkék: blog, bloggerek, blogtali, eheti, étel ital, filó, kép, politika, X Factor és kategóriák: Elmélkedés, Élmény - 31 komment

Anglia, allergia, gimi, számár, G+, román zselé, Sufni, állatos

1. Angliában magyar gyilkol magyart, csodálatos...

2. Bordó riasztás... remek. Ez a retek allergia. :(

3. Ha gimnazista lennék, talán még nézném is. Suli után mindig néztünk valami hülyeséget, a Parker Lewis Can't Lose megvan? És Corin Nemec? :)

4. Szamártejes tusfürdőt vettem. Vajon kezd eluralkodni rajtam a buziság? :)

5. Egyre több olyan emberrel találkozom, akik nincsenek fönt Facebookon. Mint tudjuk, Custos szerint ők akkor nincsenek is :), pedig milyen jó, hogy vannak. Jut eszembe, én meg a G+ szeretném kipróbálni. Mik a tapasztalatok? Milyen?

6. Miniblogtali erdélyiekkel, ahol ismét én voltam kisebbségben. De jól van ez így, és még arra is rávettek, hogy 35 fokban munkahelyi ruhában megnézzük a Gellérthegy tetejét. Arról nem is beszélve, hogy még román zselét, (vagy erdélyi gumicukrot :P) is kaptam. Köszönöm :)

7. A Sufni kicsit csalódás, de legalább a társaság nagyon rendben volt. :)

8. Ez meg milyen állat?

Marlon Teixeira és a kisállat

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. aug. 20. 12:20 - címkék: bloggerek, blogtali, Custos, Daedalus, eheti, HK, kép, MexxFly, móka, UK és kategóriák: Élmény - 38 komment

A ravasz, az agy, és a két füstölgő puskacső mintájára

A bringás villamosmérnök, a legfrissebb és legnagyobb pesti, a magasabb trendi szemüveges, az e-bay-es demonstrátor, az elegáns cívis, a (nem is) csöndesb popbölcsész, a legjobb pikírt beszólós, és az óvóbácsi. Összevissza:

- Nem fog fázni a lábad? - Leszarom.

- Beszéljünk a legfrissebb pesti ismerősödről? Neve?

- Beszéljünk anyádról. - Beszéljünk a te anyádról.

- Hogy ülsz? - Nem én szóltam.

- Kopaszodsz? - Te meg ismét beraktad a medicinlabdát.

- Te melyik blogot írod? XY. Visszaolvasom. Lehet befejezem. Akkor hagyjuk a pi**ába.

- Új óra? Hűha, te le tudod olvasni? Ez mit jelez ki? Érted? - Szingapúrból van. Akkor trendi.

- Jó az inged. - Fura az inged.

- Kivel beszél fél órája, anyukájával?

- Te is bölcsész vagy?

- Bent nem lehet olvasni a blogodat. A képek miatt. - Pedig nem is 18-asok.

- Osztálykassza??

- Ciki a cigi. - Egyébként tényleg egyre kevesebben tolják. (Zene füleimnek.)

- Ecetes chips? Fura. Hagyjuk, büdi lesz a szám. - Én szeretem, és én hoztam!

- Ti miról beszéltek? Percek óta nem is értem. - Blogokról. - Azt nem olvasom.

- Nem tudom elképzelni, hogy te szexelsz. - Én sem, én sem. - Na, bizonyítsam?

- Elment bringázni a sötétben. Van lámpa a bringán? Nincs.

- A bölcsész poros könyve.

És akkor még folytathatnám, fanszőrzet, svájci frank, behatolás, mások, ő is megvolt, ésatöbbi, jó volt.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. aug. 11. 21:21 - címkék: bloggerek, blogtali, móka és kategóriák: Élmény - 5 komment

Politika, nyár, blog

Politika

1. Nincs bennem káröröm, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy pontosan mi is áll a volt titkosszolgálati vezetők gyanúsítása mögött, de jó látni, hogy az érinthetetlennek hitt emberek mégse olyan érinthetetlenek. Szilvásynak a szeme sem áll jól, viszont a felesége szép, hogy az objektivitás talaján maradjak.

2. Azt viszont nem jó látni, hogy a Szabad Nép még mindig nagy károkat tud okozni.

3. Kár. De ilyen nincs, hogy nem tudjuk, honnan jött a javaslat? Ne hülyéskedjünk már, nincs ismeretlen eredetű módosító javaslat...

4. Barroso és Olli Rehn élesen bírálta Portugália leminősítését, és a hitelminősítők tevékenységét. Mikor minket minősítettek le, akkor ez még nem volt probléma... Hallgattak. OK, Barroso elfogult, érthető, de akkor is bántotta az igazságérzetemet. (És akkor inkább nem megyek bele abba, hogy maoista nem vész el, csak átalakul. Vissza is vontam.)

Nyár

5. Minden évben ezerszer figyelmeztetnek, hogy felhevült testtel nem szabad beugrani a vízbe, hogy csak a kijelölt helyen fürödjünk, és alkoholos állapotban se nagyon ússzunk, ennek ellenére minden évben több tucat ember hal meg a vízben...

6. A magas UV-sugárzásra is rendszeresen figyelmeztetnek, mégis mindenki telibe szarja...

Miért?

Blog

7. Mikor elkezdtem blogolni, nem gondoltam volna, hogy ennyi határon túli magyar sorstársam lesz. Örülök nektek, köszönöm a szlovén csokit, az olasz fagyit és főle a talikat. :)

Aaliyah vs. Letherette- "One In A Million (Cherryade Remix)" by Braddp90



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. júl. 10. 12:00 - címkék: blog, bloggerek, blogtali, eheti, nyár, politika és kategóriák: Élmény - 8 komment

Kisebb blogtalik

Múlt héten a konzervatív-zöld bloggerrel találkoztam, akivel nagyon jót borozgattunk, beszélgettünk, legközelebb talán egy koncertre is eljutunk, de előtte még borozzunk. A zöld dolgokra nyitott vagyok, ha az hatásos. :) nem is mondtam, hogy én vagyok a legnagyobb szelektív hulladékgyűjtő a vidéken! :)

Csütörtökön ötös blogtali volt. Nem is mondtam nekik, de nagyon drágák voltak, hogy odajöttek a munkahelyemhez, és ott vártak rám. Ráadásul a legtávolabbi vezette a sok budapestit. :) Tamás kiskamaszként csodálkozott rá bizonyos dolgokra, de ezzel semmi baj nem volt, hagytuk kibontakozni.

Miután Ricsi is megérkezett, megnéztük azt az építményt, amiről mindenki tudta, hogy mi az, csak a hozzáértő nem, de végül csak belátta. :) Le is lett fényképezve, van bizonyíték. Tényleg, azokat a képeket megnézném, átküldenéd, hozzáértő? :) És akkor nem térek ki arra, hogy a villamoson csak a nők ültek le, jó? :D

Tamás miatt nagy áldozatot hoztam, leküzdöttem a magassági félelmeimet, és átmentünk a hídon. Hát nem a híd kellős közepén kezdett el húzni, hogy mikor félek, ha felnézek, vagy ha lenézek? Haha. :) Közben kiderült, hogy PaPe szerelmes az egyetemébe (vagy csak az épületbe?), de ez szimpatikus volt. Megtudtam, hogy a bölcsészek mellett sajnos a műszakisok és az építészek sem szeretnek sportolni, de többet nem pletykálok. :)

Megpróbáltunk beülni a PaPe táskájáról (?) elnevezett helyre, de a Szatyor fullon volt, ill. a szabad asztalok mind foglaltak voltak. Nah, pech, ezt csak neked írtam le, érted. :)

Egy másik helyen jót ittunk, beszélgettünk, de ez maradjon a mi titkunk. Örültem, hogy Ricsi és PaPe filmes beszélgetésénél Daedalus simán megkérdezte, hogy "ki az a Natalie Portman?", mert én sem állok jobban ezen a téren. Senki nem volt annyira nőies, mint amennyire sokszor beszéltünk róla. :) Én kérek elnézést ezért, és az obamás poénomért (Omaba-ital=barack, jaj.)

Az ajándékozás meg egyenesen megható volt, de tényleg. Hálás köszönet mindenkinek! Remélem nemsokára ismétlünk.

Másnap Ricsivel kiállítást néztünk, erről majd később, de jó volt.

Jövő héten is lesz egy-két bloggeres találkozás. Jó ez így. Szeretem a blogot is, ha ilyen emberekkel találkozhatok.



 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. ápr. 17. 21:33 - címkék: bloggerek, blogtali, móka és kategóriák: Élmény - 13 komment

Visszavárnak - blogtali

 

Én:

Jól éreztük magunkat pénteken, a többiek nevében is köszönök mindent!
Remélem nem hagytunk nagy rumlit, és ezután is szívesen látott vendégek leszünk. :)

Illetékes a helytől:

köszi hogy itt voltatok. :)
szívesen várunk titeket, gyertek máskor is.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. jan. 16. 19:05 - címkék: blogtali, mail, üzenet és kategóriák: Élmény, Pillanatképek - 10 komment

Blogfarok - beszámoló

Valakinek az első, másnak a sokadik, nekem (talán) a negyedik volt ez a blogtali. Ráadásul most nem csak meghívott voltam. :)

Olyan sokan voltunk (ami jó), hogy minden emberrel nem sikerült beszélni (ami rossz), de érthető. Papéval több szót váltottunk, mint múltkor, de ez még így is kevés volt, elektronikusan többet kommunikáltunk. :) Sebaj, legközelebb én is beülök abba a meleg sarokba Bencével. :) Daedalusszal sem beszéltünk sokat, de azt láttam, hogy nagyon jól érzi magát, és ez a lényeg. Kristóf tényleg rávett, hogy igyál valami alkoholosat? :) Defallának köszönöm a bort, amit illetlenül nem bontottam ki a csomagolásból, amely viszont igen kreatív volt. Pohárköszöntőt nem akartam mondani, de te legalább megtetted helyettem - nekem nem is állt volna jól. :)

Losttal nagyon jókat beszélgettünk. Ahhoz képest, hogy bizonyos kérdésekben ég és föld vagyunk - mondhatni akkora a távolság, mint Makó Jeruzsálemtől -, simán megértettük egymást. Hiába, ebben a korban már a tapasztalat, a tudás, és az intelligencia dominál. Ezeket meg nem tudjuk levetkőzni. :) Azért maradt egy kis púder az orrodon. :P Tudtommal nem történt "gyilkosság", csak hogy megnyugtassalak, bár az tényleg brutális volt. :)

Norbi szintén focizik - wow, BARÁT. :) Végre még 1 meleg, aki megértheti a focibuzis dolgaimat. Vonzalmát másban sem tudta palástolni, de én azért figyeltem a dolgokra. Khm. Mondtam, hogy a második sorszám a tiéd. :P Te úgyis házas vagy. :)

Custos élőben is legalább olyan jó arc, mint online. Külön köszönet neki, hogy akkor is figyelt rám, amikor én már nem... De tényleg, ez nagyon-nagyon jól esett. Csípem, igazán jó ember. Néha kicsit feledékeny, de kompenzálja az intelligenciájával. :) A beszólásokat illetően nehéz felvenni versenyt, nagy játékos, de azért megpróbáltam. A kockás has elérésében tényleg szívesen segítek. :D

Ricsi szerintem kiábrándult belőlem, annyit hüledezett, amikor már tök részeg voltam. Majd úgyis észre fogom venni a közös programok számának drasztikus csökkenéséből. :) De én ettől függetlenül szeretem. Igen, hát már nem te vagy a legfiatalabb - így múlik el a világ dicsősége. :D (Ígérem, többet nem szólok be, shame on me.) Ja, és bocs a csikizésért, arról is Custos tehet. :) Köszönöm a másnapi meghívást, az is nagyon jó volt. Bármennyire is sunyinak tartasz. :)

979 sokszor eltűnt a cigi miatt, így nem tudtunk hosszabb politizálásba kezdeni, de ezt úgyis bepótoljuk majd. Téma mindig lesz. Vitáink már kevésbé. :) A többieknek mondtam is, hogy legközelebb arra szavazok, akik végre betiltják a dohányzást az ilyen helyeken (is). Na, majd akkor vitatkozhatunk. :) Ja, és a végén puszival köszöntünk el, de durva. :) Ő is ittas volt, haha. :) Másnap már józanabb voltál (akárcsak én), többet is beszéltünk, az a pizza (vagy mi) pedig finom volt. :)

Kevint is megismertem. Lehidaltam attól a beszólásától, amikor elüvöltötte magát, hogy van egy fiú asztal, és van egy lány asztal! Kész. Micsoda éleslátás. :) Dolgozott már benne az alkohol, de legalább megtudtuk, hogy mennyi pornója van. Kérdezzétek bátran. :) A lovas/lovaglós részt már nem hallottam, de lehet, hogy jobb is. Petivel mizu? :)

Ja, és a videókról csak annyit, hogy amikor mondtam, hogy belenéztem a ValóVilágba, akkor sokan leszóltak. Pedig én is le akartam szólni, de gondoltam érdemes belenézni, anélkül nehéz vmit lehúzni. Bár erre is volt precedens. :) Kiderült, hogy senki nem nézni, de arról a bizonyos belamis videóról mindenki tudott, mindenki látta, és az még Németországa is eljutott. Hát, mit ne mondjak, ez igazán buzis volt. :D

Kristóffal is csak pár mondatig jutottunk, így csak másoknak mondtam el, hogy kicsit sokkolt, mert 99%-ban hasonlít az első fiúszerelmemre, ami akkor beteljesületlen maradt, mégis csak jó élményem van róla. Ez a sokk még feldolgozás alatt van. Nem tudom, hogy lehet ennyire hasonlítani valakire. :) Egyébként láttam, hogy rengeteget ittál, figyeltelek. :) Viszont észre sem lehetett venni rajtad, ami két dolgot jelenthet: 1. vagy alkesz vagy, 2. vagy immunis vagy az alkoholra. :) Vagy olyan kemény vagy, mint a hasad. :D

A másik hihetetlen sztori, hogy Lonely Cloud és Matin egy szakra járnak, és egy épületben laknak, de még nem ismerték egymást. Már megérte ez a blogtali. De tényleg, ez annyira hihetetlen, hogy szintén feldolgozás alatt van. :) A hasonlóságokról még annyit, hogy Lonely Cloud kiköpött Tamás, csak pár évvel fiatalabb. A gesztusai, a beszéde, a testalkata, minden. Állítólag nem rokonok. Ja, még egy hasonlóság, Kevin testvéreknek nézte Lostot és Norbit. Hát majdnem. :) Bár keveset beszéltünk, de úgy tűnt, hogy Lonely Cloud is elég jól érezte magát, egyáltalán nem érződött, hogy az első blogtalija. Matin is szemtelenül fiatal, (vagy én vagyok öreg), de jókat beszélgettünk, mókáztunk. Bocs, ha erős volt, hogy levércikiztem azt a videót. :)

Tamással csak a köszönésig jutottunk a blogfarkon, de másnap (a miniblogfarkon) mindent bepótoltunk. Szerintem egy pszichológus veszett el benne. Nagyon sok új dolgot tudhattunk meg róla, az igazán ütőset az este végére tartogatta. :) Örülök, hogy a cölibátust és az aszkéta életet kifejtetted, már majdnem félreértettem. :) Igazad van, nehezen nyílok meg. Kérdezni kell. :)

Iguazuval eddig egyáltalán nem beszéltem, csak köszöntünk, lent is csak pár szót váltottunk, de másnap bepótoltuk. Nem is vagy olyan, mint amit a blog alapján elképzeltem, biztos csak az előítéleteim. Már azt is tudom, hogy nálad mi számít szexnek és mi nem, azért ez egyedi, de elfogadom. :) Tényleg egy rádióban a helyed. :)

Captainnel is váltottam pár szót, bár nem túl sokat. Azért az alkohol már benne is dolgozott. :) Meztelencsigával is csak pár mondatig jutottam. Mondjuk ő addigra már nagyon fáradt volt. Vagy csak engem unt. :) De hogy nyáron tudta a foci VB eredményeit, az még engem is meglepett. :)

Sviktor nem is sértődött meg, csak eljátszotta. Ez mégiscsak a jobbik eset. :) Nem bánta meg, hogy eljött. És nyugi, Kevin hangosabb volt nálad. :) A titokzatos bloggerre nem haragszom. Bár fura volt, hogy én elmondtam neki mindent, ő meg nem, de megértem, régen én is meg voltam szeppenve - ez természetes. Tőlem nem kell félni. :) Talán m. volt az, akivel szintén csak a bemutatkozásig jutottunk (mint ahogy Rollyval és Kontikivel is). Amúgy m. dekoltázsa überszexi volt. :) Maxennel is csak odáig jutottunk, hogy légyszi vigyázz a boromra, igaz, tisztességgel vigyázott rá. Talán majd legközelebb. Rionnal csak sikerült annyit beszélni, mint a múltkor. Végig fülig ért a szája, így a legmosolygósabb címet biztos ő nyeri. :) Ha Bééélabá tovább marad, Tamással is beszélhetett volna, és talán Ricsi is rájön, hogy kire emlékezteti annyira. :)

Bármennyire sokat ittam, mindenre emlékszem, még arra is, hogy ha részeg vagyok, akkor csúnyábban beszélek, és a rosszindulatom is erősebb. Magam is meglepődtem, hogy mennyit használtam az ollózás szót. :)

Két apróság volt, ami kicsit zavart, de ezt megtartom magamnak, illetve annak a három embernek, akik sokat voltak mellettem. Ők amúgy is nagyon rendes fickók. Tényleg apróság, összességében nagyon jó volt, csak ne ittam volna annyit, vagy pihentem volna eleget... :)

Azért az sokat elárul, hogy fél 3 körül úgy lett vége, hogy még sokan maradtak volna. Jó móka volt.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. jan. 9. 12:50 - címkék: blog, bloggerek, blogtali, móka és kategóriák: Élmény - 25 komment

Blogfarok

Hukl, azért jó volt. Remélem másnak is. Részletek később.... Hukl. :)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. jan. 8. 11:47 - címkék: bloggerek, blogtali, móka és kategóriák: Élmény, Pillanatképek - 1 komment

E heti

Direkt nem adok hosszabb címet, ezzel hangsúlyozva, hogy így kell írni, bár nekem még most is furcsa, de ha a nyelvész mondja, el kell fogadni. :) A régebbieket nem javítom ki.

Ha már nyelvészkedés, ezt az eszközölni kifejezést lehetne hanyagolni?! Mert rémes. Minden nap hallom egy politikus szájából, vagy gazdasági szakembertől, és már kollégától is... Biztos van rá jobb szó.

A héten voltam mini blogtalin, ahol jól éreztem magam, ezúton is köszönöm mindenkinek! Remélem lesz folytatása, már csak azért is, mert még egy csomó mindenről nem beszéltünk. :) A lakás is igen stílusos, grat a tulajnak! :P

979 utalt arra, hogy..., de szerintem ez túlzás. :) Viszont azt is mondta, hogy nem sokat írok magamról, és valóban, igaza van. Személyes dolgokról (pláne párkapcsolatról, csókokról, stb.) augusztusban írtam utoljára. Nem tudom mikor fogok újra, de bizonyos dolgokat inkább nem írok ide le. De ezt majd megbeszéljük legközelebb. :)

Viszont tényleg lehet híre a blognak, mert már olyan keresőkifejezésekkel is rátaláltak, hogy spf blog vagy spf 2.0 blog. Wow. :) Ja, és még egy érdekesség, nem tudom mennyire van jelentősége, de furcsa, hogy éppen a születésnapomon volt a leglátogatottabb, pedig én arról nem is írtam.

De hogy írjak is valamit magamról, az októberi kimutatásom szerint hatszor voltam kondiban, háromszor súlyzóztam otthon, háromszor fociztam és háromszor úsztam, ami azt jelenti, hogy gyors fejszámolással 6+3+3+3=15, vagyis 31/15=2,06 - tehát a statisztika szerint októberben minden második nap sportoltam valamit. Ez a szeptemberi hanyatlás után igazán jó eredmény. Nem dicsekedni akarok, de büszke vagyok rá. :) Egy hátulütője van a sok sportnak; nagyon magas lesz az amúgy sem alacsony tesztoszteron szint...



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. nov. 14. 14:40 - címkék: blog, blogtali, edzés, eheti, kondi és kategóriák: Élmény - 10 komment

Közvélemény-kutatás blogtaliról

 

1. Mennyire van rá igény? Ki jönne?

2. Karácsony előtt, a két ünnep között, vagy január első hetében legyen?

3. A cigisek beülnének egy nem füstös helyre is, vagy nem? (Hogy haladjunk a korral és rendkívül modern hozzáállással megtartsuk az első füstmentes blogtalálkozót.) :)

4. Mennyire legyen (valamilyen szinten) zártan/zárt körben meghirdetve?

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. nov. 9. 21:00 - címkék: bloggerek, blogtali, kérdés és kategóriák: Pillanatképek - 28 komment

Tanácsok első blogtalálkozóra készülőknek

Blogtalálkozóra menni nem kell, félnetek jó lesz.

Ez a bejegyzés elsősorban azoknak az introvertált vagy ambivertált embereknek szól, akik teljesen természetes módon félnek az első (második, stb.) blogtalálkozótól. Most kicsit okoskodni fogok, de szerintem teljesen ambivertált nincs. Inkább intro-ambivertált és extro-ambivertált van, amikor az egyikhez kicsit jobban tartozik valaki, de ez saját elmélet, nem tudományos. Ettől függetlenül tartom, saját tapasztalatból táplálkozik. Az extroveltáltak nem félnek a blogtaliktól. :) Még mielőtt teljesen érthetetlenné válik a bejegyzés, inkább lényegre török.

Miért fél az ember?

Mert teljesen ismeretlen emberekkel találkozik. Olyanokkal, akik tudják róla azt, amit a fél világ előtt titkol. Ráadásul mindezt nyilvános helyen. Kérdések vetődnek fel benne: mi lesz, ha senkit nem ismerek? Mi lesz, ha nem szimpatikusak? Mi lesz, ha nem tudok megszólalni? Mi lesz, ha senki nem szól hozzám? Mi lesz, ha csak egoista emberek lesznek? Hogy érzem majd ott magam? Jól, rosszul? Stb.

Miért szeretne mégis elmenni?

1. Mert kiváncsi. Kiváncsi másokra. Arra, hogy kik vannak a blogok mögött. Kiváncsi más melegekre, emberekre, sorstársakra. 2. Szeretné magát jól érzeni. Olyanokkal, akik megértik, elfogadják, kiváncsiak rá. Netán szeretik is. :) 3. Ezekből az élményekből fel lehet töltődni.

Tanácsok

Nagy része fejben dől el. Elég bátor vagyok már ehhez vagy sem? Ha nem, akkor nem kell erőltetni. Én is sok blogtaliról lemaradtam, de nem bánom, csak akkor mentem el, amikor már erősebb volt bennem a mehetnék, mint a maradás.

Ha már mennél, de még mindig erősebb a félsz, fel kell erősíteni azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyek a részvétel mellett szólnak. Például: 1. Azt a 2-3-4 bloggert nagyon megismerném már. Vajon milyenek élőben? 2. Ha nem megyek, megint lemaradok valami jóról. 3. Már igazán szocializálódnom kellene. 4. Így engem sem fog megismerni senki. Stb.

Ha már eldöntötted, hogy mész, de még mindig nagyon félsz, nem árt, ha otthon iszol valami alkoholos frissítőt, ami kicsit oldja a gátlásaidat. De mértékkel! :)

Ha valakinek van párja, és elhozza, segítség lehet a félelem leküzdésében, de hátrány is lehet, mert ezáltal nem lesz rákényszerítve a szocializációra. Tehát ez lehet jó is, és rossz is. Azért ha valakinek van párja, az természetesen inkább jó... :)

Nem biztos, hogy mindenki szimpatikus lesz, sőt, ahol sok ember összejön, biztos lesz olyan, aki unszimpatikus vagy kiábrándító, netán csalódás. De az is biztos, hogy lesz olyan, aki szimpatikus, kedves, vagy meglepetés, pozitív csalódás lesz. Aztán bármi lehet, szövődhet barátság, lehet valaki kedves ismerős, ismeretlenből ismerős, távoliból közeli ismerős, és így tovább. Sőt, már szerelmek is szövődtek... Nem is egy. :)

Ezek után a bevezetőt kicsit módosítottam:

Blogtalálkozóra menni nem kell félnetek, jó lesz.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. okt. 24. 23:20 - címkék: ambivertált, blogtali, tanács és kategóriák: Elmélkedés, Élmény - 51 komment

Blogtali

Időben érkeztem, de akkor még elég kevesen voltak. Köszönés, kézfogás után Rionnal beszélgettem, ő még nem volt ilyenen, és kicsit izgult, ami érthető,  az elsőnél ki nem? :), de aztán kiderült egy s más, majd elmentek cigizni és többet nem láttam őket. Közben többen is megjöttek. Egyeseket már ismertem, másokat már láttam korábbi blogtalálkozókon, de még nem beszéltem velük. Ilyen volt Lost, aki jófej volt. Bár az elején azzal nyitott, hogy milyen érzés, hogy mindenki 20 év alatti és fiatalabb nálam? Kedves. :) Ezen a kérdésen addig nem nagyon filóztam, de egy kicsit elültette a bogarat. Végül megnyugodtam, mert egyáltalán nem én voltam a legidősebb és közöttünk lévő korkülönbség is semmiség. Ennyit erről. :) Utána kiderült, hogy van egy közös ismerősünk, aki nem viselkedett valami szépen, pedig régen még szerelemhez hasonló érzéseket is tápláltam iránta, de  mentségemre legyen, hogy akkor még nagyon gyerek voltam - ezt tegnap nem is mondtam. :) Közös ismerősünk híre gyorsan tovább is terjedt, ami Lostnak köszönhető, de én is bekavartam, amikor Földi tőlem tudta meg közös jövőjük újabb állomását. Földi sajnos nem ír blogot, viszont jóképű. :) Mázlisták ők egymással. Földinek olyan melege volt, hogy a saját karját fújta, bár nem tudom mennyire hűtötte le, de átéreztem, mert nekem is melegem volt, főleg a pohár borom után. :) Egy ilyen helyen miért nincs légkondi?! Ja, és Lost, köszi azt is, amit, tudod. :)

Egy érdekes bocsánatkérés után SViktorral is viszonylag sokat beszélgettem. Ami meglepő, hiszen előző este úgy tudtam, hogy miattam nem jön, de jött. Bár a jégert nem szeretem, de köszi az italt, értékeltem a gesztust. :) Kérdeztél még valamit a Bibliával kapcsolatban, amire elmaradt a választ, mert más valami nagyon fontosat kérdezett éppen, és nem tudtam egyszerre kétfelé figyelni, utána meg már elültél. Ha jól emlékszem, valami olyasmi volt a kérdés hogy honnan tudom, hogy a Bibliából mi a jó? Mi alapján döntöm el? Valami ilyesmi. Bár szerettem volna teológus lenni, végül nem lettem az, de talán nem is teológiai választ szerettél volna, ezért kiragadom a lényeget, szóval az egésznek a lényege, az üzenete a szeretet, és próbálom ezt mindig szem előtt tartani, ez alapján megérteni, mindig ebből kiindulni. Valahogy így.

A legtöbben talán Kapitánnyal beszélgettem, ami nem meglepő. Annál meglepőbb az a sok új infó, amit megtudtam róla, de ezt most nem írom le :), mint ahogy azt sem, miről beszélgettünk. Úgyse lenne rá elég hely. :) Azt hallottam, hogy már nagyon szeretne kijönni a kikötőből, hajrá. :P Amikor kicsit megdöbbentem, az csak azért volt, mert féltelek, de ezt úgyis tudod. Én is tudom, milyen ajándékot kapsz tőlem legközelebb, hogy semmi se maradjon ki, ami értékes, de amúgy a kinti lét miatt kimaradna. Viszont a tőlem kapott fakereszt jobb, mint a szög a füledben. :D Ráadásul az pólófüggetlenül jól áll, szóval öhöm, de amúgy nagy ölelés.  :)

Ricsivel is sikerült kicsit beszélgetni, akivel megvitattunk, hogy Justin Bieber lenyomta Lady Gagát és ez mekkora ciki. :) (Bibeber az, akit Tamás pár év múlva blokkolna, de rá még visszatérek.) Azt is megvitattuk, milyen durva, hogy a Karate Kidben Will Smith kölke szerepel, aki mindössze 12 éves, és már összeállt Bieberrel a film daláért, és hogy mi lesz ebből, legközelebb már óvodásokkal forgatnak?! (Ugye érzitek mennyire képben vagyok?) :P Komolyabb dolgokról is beszélgettünk, és megtudtam, hogy az édesanyja egy igazi hétköznapi szent (ezt én mondtam róla), ahol a hangsúly a szenten van. Tényleg az, minden tiszteletem. Amit a hajadról mondtam, azt felejtsd el. A bicepszed tényleg nőtt, és ha már hárman mondják, el kell hinni. :)

979-cel is beszélgettem, és nagyon örülök, hogy politikailag (is) igen sok mindenről hasonlóan gondolkodunk. Similis simili gaudet. De lehet, hogy similis simile gaudet, már nem emlékszem pontosan (Látens?), de a lényeg úgyis magyarul van. Miközben politikáról beszéltünk, kicsit arrébb a lovaglásról volt szó, de nem hallottam Overdose nevét, ezért valószínű, hogy nem a lovassport volt a téma, de erről Ricsit és Tamást kell majd megkérdezni. :) 979-cet még nem sikerült meggyőzni a foci szépségéről, és arról, hogy a VB-ről hetekkel a VB után is lehet beszélni, de ez még változhat - reményeim szerint. Ahhoz a nehéz dologhoz meg kitartást, remélem jól alakul majd.

Tamás végig velem szemben ült, de csak az utolsó fél órában fordult oda, igaz, előtte meg én nem tudtam, hogy ő Tamás, szóval ezt csak úgy mondom. :) Egyébként kitaláltad volna, hogy ki vagyok? Mert Egy srác végül segített, így ez nem derült ki, pedig kiváncsi lettem volna. Egy sráccal sajnos nem beszéltem sokat, pedig ő is érdekes ember lehet, csak úgy áradt belőle a nyugalom és a kiegyensúlyozottság - nem tudom, hogy csinálod. :) Megmondom őszintén, még nem nagyon olvastalak, de majd bepótolom. Igaz, Tamásról is azt hittük, hogy már megnyugodott, de azt mondta nem, mert nagyon izgulós, és ez olyan aranyos volt éjfél körül, több kisebb-nagyobb szesszel teli pohár elfogyasztása után. :) Vele se beszéltem túl sokat, talán majd legközelebb.  Saját elmondása szerint "zsidó", de valójában nem az. :) Szerintem nagyon jól áll a CO-t illetően, és ezt jó volt hallani, mert sokunkat azért még mindig teherként nyom ez az egész. A nyaklánccal nem akartam mélyebb vizekre evezni, csak tényleg érdekelt.

Redblekkel is váltottam pár szót. Ő azt hitte én is növényes vagyok, de nem, csak vannak növényeim és egy nagy kaktuszom, amit fialtatok. Szóval csak szeretem a növényeket. Állítólag az rossz ember nem lehet, aki a virágokat/növényeket szereti, de én ezt nem tudom. :) Ők viszonylag korán elmentek, biztos volt oka.

A végén már csak 5-en maradtunk, az is jó volt, majd én is indultam. Nem sikerült mindenkivel beszélni, pl. a magas, vékony szőke sráccal (PaPe?), így nem tudtam megkérdezni, hogy modellkedik-e? Mert ha nem, akkor lehetne. :) De nem beszéltem a szemüveges fiúval, a hajában virágot viselő lánnyal, aki még sütit is hozott, és a különleges frizurájú fiúval sem, meg még pár emberrel. De sokan voltunk és kicsi volt a hely, talán majd máskor.

Hiányzott Defalla, akit már ismerek, vagy Natsume, Mexx, továbbá Kyle és Maxen akiket még nem, pár kommentelőm, akiket most nem említek meg egyesével, és a linkfalam úgy teljes egészében Á-tól W-ig. Remélem legközelebb Maxen és más is bátrabb lesz, bár érthető a félelmük, én is így voltam vele anno. :) Tegnap este jól éreztem magam, köszönöm mindenkinek.

A végére hagytam azt a számot, ami legnagyobb megdöbbenésemre ott is elhangzott. Kövezzetek meg (főleg Ricsi a sok Lady Gagás fikázás miatt :P), nyálas, ósdi, de nekem régóta tetszik.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. júl. 25. 18:10 - címkék: beszélgetés, blogtali, klip, móka, zene és kategóriák: Élmény - 19 komment