félelem bejegyzései 
Teljes lehet-e egy bumbi karácsonya?
Ismét egy karácsony, amit szép volt, jól sikerült. Még nincs vége, mert még rokonok jönnek-mennek, de a lényeg megvolt. Korábban többször (1,2) is írtam róla, hogy mit gondolok a karácsonyról, hogyan éltem/élem meg. Sajnálom azokat, akiknek nem lehet ünnep, akik képmutatásként, kiábrándultan, szomorúan élik meg, vagy sehogy nem élik meg, egy nap a többi közül, mert tényleg irtó jó dolog (is lehet) a karácsony. Meg lehet élni úgy, hogy ez Jézus születéséről és a szeretetről szóljon. Időnként melós, de meg lehet csinálni. Nekem a karácsony soha nem a toronyóráról szólt, de az a kis ajándék, amit annak veszel, akit szeretsz, az a világ legjobb dolga. Főleg, ha valóban meglepetés. No, de nem akarok ismét túl szentimentális lenni. :)
Inkább a fenti kérdésre kerestem a választ. Mert ugye az embernek jó esetben van egy családja, szülei, testvérei, vannak barátai és van A párja. Kevés bumbinak van gyereke, bár akad ilyen is. Egy idő után fogyatkozik a család, előbb nagyszülőkből lesz kevesebb, idővel szülőből is, és amikor jönne az az állapot, hogy a gyermek és a feleség a szűk család és a boldogság, a bumbi ott áll majd egyedül. Jobb esetben a párjával. Mert ha már ott a párja, az nagyon sokat jelent. Közben családja lehet a tesóknak is, tehát új szereplők is beléphetnek a család körébe.
Sok családnak gyermeke sincs, és vannak olyanok, akiknek hiába van családjuk, mégsem boldogok ettől, mert ellentétek, családi viszályok mérgezik a kapcsolatokat. A hatalmas különbségeket karácsonykor sem sikerül félretenni, eltűnik a nem is volt szeretet, s így lesz a karácsony egy kötelező családi aktus, feszültség, képmutatás, keserűség.
Bár továbbra is tartom, hogy az ideális állapot az, ha az embernek vannak szülei, testvérei, párja, és barátai, és békés családi körülmények között éli meg a karácsonyt, de a karácsony teljessége nem csak ettől függ. Amíg korábban, gyerekkoromban nagyrészt a szülőkön múlt, hogy milyen is lesz a karácsony, ahogy telnek az évek, azt vettem észre, hogy egyre inkább rajtam múlik, hogy milyen is lesz a karácsony.
Egy bumbi karácsonya akkor az igazi, a bumbiként lehet a család része. De ha vannak szerető rokonok, barátok, már az is valami. Ha már nem lesznek ősök, és nem lesz gyerek sem, akkor vajon mi lesz? Ez a félelmem az utóbbi időben enyhülni látszik. Egymásra is számítanunk kell. Bumbikarácsony is lesz. :) Nem jó félni a jövőtől, inkább tenni kell a máért, vagy a holnapért (magamnak is mondom), hogy egy bumbi karácsonya is teljes legyen, ahhoz pedig szeretet kell, elcsépelt, de tényleg ez a legfontosabb... Akkor lehet teljes a karácsony, ha szerető emberek veszik körül az embert. Csak akkor. Mindegy, milyen körülmények között.
Na, csak szentimentálisra sikeredett.
Féltem
Néztem a híradásokat, települések, utcák, házak víz alatt. Vályogházak az összedőlés határán, elkeseredett emberek, egy élet munkája fél óra alatt romokban. Szerencsés vagyok - gondoltam magamban. Ide nem jön fel a víz, a ház is tégla, meg egyébként is. Aztán tegnap hajnali 3-kor felkeltem, és már nem tudtam visszaaludni. Olyan erős széllökések jöttek, hogy azt hittem leviszi a ház tetejét. Furcsa hangok hallatszottak, egyre durvább széllökések tették próbára a ház tetejét. Bevallom férfiasan, féltem. Nem kicsit, nagyon. Ilyet még soha nem tapasztaltam. Később kiderült, megdőlt a szélrekord. Aki lakott már tetőtérben, az tudja milyen. Akkor egy panel biztonságára vágytam. 12 évig laktam panelházban. Sok kellemetlen dolog van/lehet benne (bár én szerettem), de az olyan masszív, hogy nem árt meg neki se a szél, se az eső. Reggel láttam milyen károkat okozott a szélvihar. Leszakadt vezetékek, kidőlt fák, megbontott szigetelés (más házakon). A ház és a tető szerencsére teljesen rendben volt.
Hazafelé rossz volt látni, hogy olyan fákat is kicsavart a szél, melyek velem együtt nőttek fel.
Tényleg igaz az, hogy a víz az úr. Meg a szél.
