foci bejegyzései 
Homoszexualitás és a futball
Szerintem sajtótörténeti pillanat, hogy az ország vezető sport magazinja, a Nemzeti Sport Magazin legfrissebb nyári (június-júliusi) kiadásában nem kevesebb, mint négy oldalt szenteltek annak a témának, hogy homoszexualitás a futballban.
A cikkből kiderül, ki volt Justin Fashanu - úttörő a meleg focisták között. Idézet, részlet: "Alighogy megjelent az angol bulvárlapban, a The Sunban az önvallomása, bátyja, John a nagy nyilvánosság előtt megtagadta, korábbi futballisták fordultak ellene" (...) "Kevéssel azután, hogy 1998 májusában egy tizenhét éves fiú Marylandben molesztálással vádolta, a lelkében dúló viharoktól szabadulni képtelen futballista felakasztotta magát. Búcsúlevelében az állt: "Rájöttem, hogy engem már sokkal korábban bűnösnek kiáltottak ki. Nem akarom, hogy a barátaimat és a családomat még több kellemetlenség érje." Az amerikai hatóságok bizonyítékok hiányában egyébként ejtették a Justin Fashau elleni vádat..." Igen szomorú sors az övé.

A cikkben foglalkoznak még Anton Hysen történetével is, akiről én is írtam már, mint az első svéd focista, aki vállalta, hogy meleg. Apja híresebb focista volt, Liverpoolban játszott. Idézet: "2007-ben meghökkentést keltett, amikor felbukkant a stockholmi Büszkeség napján. (Már csak azért is, mert, mert sokan homofóbnak hitték, amiért 2001-ben szájba vágott egy őt letapizoó férfit a frankfurti repülőtéren.) A melegfelvonuláson egy 16 éves fiúról beszélt, aki a csapattársai reakcióitól való félelmében nem meri bevallani másságát, és akiről megjegyezte: "Ezt most érted teszem." Utóbb kiderült, kisebbik fiáról beszélt." Szép. Nagyon szép.
A cikkben a hazai helyzetet is megemlítik, és kitérnek a horvát futballelnök melegekkel kapcsolatos kijelentésére: "hála az égnek, csak egészséges emberek futballoznak." No comment.
Érdemes megvenni az újságot! Négy oldal ennek a témának, tényleg nagy előrelépés Magyarországon.
Whynot, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet!
Személyes élmények
Sose felejtem el, amikor még nem voltak meleg blogok, és én is kezdő zenész voltam, az Indexen találtam valami fórumot, ahol egy elkeseredett ifi focista leírta, mennyire szarul érzi magát attól a helyzettől, hogy meleg, és nem mondhatja el senkinek, de főleg nem a csapattársainak. Aztán egy ideig követtem a történéseit, amiből az egyik az volt, hogy nagyon kész van, hogy minden egyes edzés/meccs után a zuhanyzóban olyan fenekeket, testeket lát, amelyek irtózatosan tetszenek neki, mégse kezdhet velük semmit. Végül nem tudom hogy mi lett vele, de volt egy sikerélménye. Ő volt az első, aki leborotválta magát (ott), és észrevette, hogy 2-3 edzés múlva már a fél társaság követte a példáját. :)
Én is láttam már a pályán, öltözőben olyat, hogy hűha.
Egyébként focizás közben, illetve a focipályákon, lelátókon egyaránt szokás a buzizás. Sajnos tényleg nem járna jól az a magyar focista, ki vállalná másságát. De borzasztóan sokat jelent(ene), ha valaki mögött ott áll(na) a családja, mint Anton Heysen esetében is.
Végül jöjjön pár kép róla, úgyis csak szépül. :)



Bréking+8
0. Bréking!!! Whynot, LEQ, chris és a mindenki figyelmébe:

1. Mladics is a helyére került végre.
2. A MOL-nak is örülök.
3. Ugye jól tudom, hogy D. Tóth András szintén zenész? Aranyos. :)
4. A kondi öltözőjében azt mondja a 10-es skálán 20 pontos fiú a spanjának a saját testéről, hogy "fél év múlva jó lesz". Hahó, nincs otthon tükör, vagy ennyire nincs tisztában a dolgokkal, netán hiányzik az önbizalom??! Segítsek? :) Vagy még szerény is, mert akkor máris 40 pontnál tart... És akkor a foci előtti látványról nem is értekeztem. Mégiscsak van valami haszna ennek a kánikulának. :)
5. Persze nem minden a külső, de még mennyire nem. Nagyon nem. Ettől függetlenül a nyár Budapesten is beköszöntött... OMG! :)
6. A kisebb blogtalikon, illetve az iró-olvasó találkozón is jól éreztem magam.
7. Holnap BL-döntő magyar bíróval! Mindenhol ott vagyunk.
8. Ebbe a muzsikába már csak nem tud belekötni a gagaizmus (gagizmus, gazmus :P) bűvöletében élő Zenemanó.
Húsvéti szösszentek
Zöld erdőben jártam,
Akácfára másztam,
Kiszakadt a LEVIS-em,
Kifigyelt a...
Szabad-e locsolni?
1. Olvastam Modoros blogon (!) az imént. :) Ezzel a versikével inkább nem próbálkoztam, meg mással sem, csak a szűk család félhet. Kinőttem én ebből, igaz, szép szokás a locsolás.
2. Kibírtam a böjtöt, 40 napig se chips, se gumicukor, se zselé. A zselét a gumicukorral egy kalap alá vettem, pedig nem kellett volna, de ha már gumimaci, legyen kövér. Gratulálok mindenki másnak, aki kibírta! Jó érzés, itt van előttem pár zacskó gumicukor, egy zacskó chips, és büszkén nézek rájuk. Chipset azóta sem ettem, egyszerűen legyőztem a kísértést. :) Azért egy zacskó zselét befaltam, mint valami kiérdemelt jutalmat, pedig a jutalom már megvolt: az élmény maga. Minden böjt megerősít az embert. Arról nem is beszélve, hogy a szervezetem is örült neki, hogy kicsit egészségesebben élek. :)
3. Húsvét napján sok bölcsességet olvas az ember, nekem ez tetszett a legjobban: "hitünk szerint a remény nem hal meg - hanem beteljesedik.” És tényleg. Úgy legyen.
4. Ha már remény. Nem ide illik, de meg kell kérdeznem, hogy nem tud valaki egy profi lúdtalpast (ortopéd szakorvost?), mert valami baj van a lábammal, és nagyon félek, hogy a fociról kellene lemondanom, mert akkor már tényleg inkább a feltámadás...
5. Húsvét a feltámadás ünnepe, én is ünnepeltem, teljesen rákattantam Enriquére, de erről később, most nem égetem magam. :D
6. Tamás, ne haragudj, hogy felébresztettelek! Ezt a nótát neked küldöm. :) A 86.311.309-ből 309 biztos én voltam. :)
Zenész hírek a nagyvilágból 30. - Meleg szurkolók külön szektorokban?
Külön ülnének a meleg lengyel szurkolók a foci-Eb-n.
A lengyel labdarúgó-válogatott meleg szurkolóit tömörítő csoport azt szeretné elérni, hogy a homoszexuális férfiak és nők számára különítsenek el tribünöket a 2012-es ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságon, és így védjék meg őket az esetleges agressziótól.
A Szivárvány Szektor 2012 elnevezésű tömörülés saját honlapján jelezte: tartanak az inzultusoktól, és szeretnék biztonságosan nézni a meccseket a helyszíneken. Más melegjogi aktivisták viszont úgy látják, hogy éppen az elkülönítés lenne nagyobb veszélyforrás. Az egyik rendező város, Gdansk már jelezte, hogy nem teljesíti a kérést, mivel az illetékesek szerint az még inkább megbélyegezné a melegeket.
Forrás: Origo
SPF: ??? Ezzel lehet igazán hergelni. "Nézd, ott ülnek a buzik!" Aztán lehetne nézni, mint valami kiállítási tárgyat a vitrinben...
De nézzük a hír jó oldalát is. Van a lengyel válogatott meleg szurkolóinak csoportja? Focit szerető melegek. :)
Zenészek közt
Mindenki: kijött Gaga új lemeze, juppi, cool, ezt vártam, ahhh, OMG! Facebook-üzenetek és blogbejegyzések születtek. (Talán nem is lemez, csak szám, de kb. ennyire vagyok képben...) :)
Én: he? Milyen meccs lesz este?
Na jó, meghallgattam, mert csak érdekelt, hogy mi ez, de egy gyenge közepes, kövezzetek meg. :) Még pontozni se merek, mert nagyon alacsony lenne. :) Jó, köthetünk kompromisszumot, én meghallgatom az albumot, az úgyse lehet 90 perc, aztán megnézünk egy meccset. Ki akar az ölemben meccset nézni? :D
Vetkőző focisták
Az előző bejegyzéshez még annyit, hogy nem vagyok én prűd, íme. De szerintem ezt nem kell megmagyarázni, mindent leírtam, amit akartam. :) Miután szeretem a focit, ezt nem hagyhatom ki:

A nőket a pályára szlogent annyival egészíteném ki, hogy melegeket a lelátókra, vagy a televízió elé. :) Remélem ezzel én is hozzájárultam a törekvésékhez. :) Ide kattintva az teljes képet is megnézhetitek. Vagy ide. Azt mondjuk nem értem, hogy a gyúró (csak a teljes képen látható) hogy került bele a vetkőzők közé, de biztos nem akart kimaradni. Akkor lehet fogorvososat játszani: jobb hátsó kettes, stb. :) Forrás: Origo.
Csak szólok - frissítve

Elkezdődött a leárazás. Ma volt egy kis időm a foci előtt, ezért elmentem megnézni, hogy mi a helyzet. Tömeg, kérem szépen, nagyon nagy tömeg van a boltban. Ez el is vette a kedvemet. Ráadásul az új kollekció elcsavarta a fejemet - az szebb. :) De nem vettem semmit. Viszont ez a sale annyi helyes fiút bevonzott az üzletbe, hogy hűha... Ráadásul láttam Albertet! (Nem ez az igazi neve, de csak jobb, mint a szavazókörös fiú kifejezés.) Olyan elegáns volt, hogy hirtelen nem tudtam, hogy eladó, vagy csak egy vizsgáról jött, vagy hogy is van ez. Volt vele valaki, akiről szintén nem tudtam eldönteni, hogy a barátja, vagy ha a barátja is, milyen minőségében a barátja. Érdekes volt. Hm, remélem legközelebb is találkozunk. Csak ne lenne ilyen nagy tömeg az üzletben, mert úgy nem élmény a vásárlás, igaz, csak körülnézni mentem.
A másik lényeges esemény: focin hatalmas csatában nyertünk. Szétrúgták a lábamat, a tökömet, de nyertünk. :) Az öltözőben nagyon tette-vette magát előttem egy ember, de szerintem ciki, ha valaki olyan csupasz, mint egy gyerek... És még a lába is borotválva volt. (Régen a kondiban volt egy srác, akinek olyan betegsége (sic! ő mondta) volt, hogy nem nőtt szőr a testén. Ha nála is ez a helyzet, természetesen visszavontam a ciki jelzőt. Ha nem, tartom. :)
Friss:
Ma is láttam Albertet! Nem az üzletben, hanem az épületben, így biztos ott dolgozik valahol. Elegáns volt, ad magára. Pár pillanatig néztük egymást. Nem tudom mi lesz, de jó lenne valamit lépni, csak én vagyok a férfi. :) De azért nehéz egy teljesen idegennel. Na, majd kitalálok valamit. (Ha van valami jó ötlet, várom. Csak ne a "Szép a cipőd, dugunk?" legyen.) :)
December eleji eheti
Zene
1. Majdnem csináltam egy Decemberi esték SPF kedvenc R'n'B zenéivel posztot, de aztán rájöttem, hogy gőzöm sincs hol a határ (és a különbség) az egyes stílusok, a hip-hop, a soul, a pop-hip-hop, és ezek keverékei között, ezért kicsit elment a kedvem tőle, de ettől még lehet, hogy lesz, mert ki a tökömet érdeklik ezek a határok?! :) Meg a nyugati oldal-keleti oldal, he? :)
2. Miért van az, hogy a The Acorn Blue Light c. számához még egy YouTube videó sincs?
3. A MySpace csinált egy faceliftet?! A Space egy valódi nagy Space lett. :)

4. Ha már ennyire befut egy együttes, a profizmus tényleg egy kicsit a hanyatlás kezdete is egyben? Bár még mindig nagy kedvenc a Coldplay, de kicsit ezt érzem náluk. :( Hiányzik az a tűz.
Kaja-pia
5. Igen! Megmondtam vagy megmondtam, hogy jó? Köszönöm. Kicsit magaménak érzem a díjat, miközben semmi közöm hozzá, ezért inkább gratulálok! Mégse olyan rossz a szaglásom, izé, ízlésem. :)
6. Az IKEA KEX (sic!) finom, nem lehet abbahagyni.
7. Hogy van az, hogy ez a csoki ennyire eltérő árakkal kapható?

Spar: 249 HUF
Match: 359 HUF
Auchan: 439 HUF
Természetesen a Spar nyert, és a gyomrom, mert két nap alatt meg is ettem.
Egyéb
8. Te is fiam, bluetooth - hallottam ma a kondiban, mint mókát, és jót röhögtem rajta, miközben nem is poén, de talán pont ez a poén?! :)
9. A focis öltözőről továbbra sem mesélhetek, de az kezd érdekes lenni, hogy bármikor megyek, mindig egy 10 pontos öltözik mellettem, ráadásul mindig más, áhh. :)
10. Ez a hónap is jól sikerült - már ami a sportot illeti. 7x kondiztam, 3x súlyzóztam otthon, 4x fociztam és 1x úsztam. Igen, kicsit hideg van, hogy az ember levetkőzzön és vízbe menjen 0 fok körüli kinti hőmérsékletnél. De a lényeg, hogy 7+3+4+1=15, 30/15=2, sikerült tartani, hogy a statisztika szerinti minden második nap sportolok valamit, ez nagy eredmény. Hogy fejlődtem-e, azt nem tudom megítélni, mert magamnak tetszem, de ez semmit nem jelent. :) Tesómnak levetkőztem, hogy megtudjam, fejlődtem-e, de ő egy ilyen válasszal, hogy "Te mindig így nézel ki" kicsit hazavágja a dolgot. Sebaj, én látom, előre. :)
11. Minimum egy rorátéra szeretnék elmenni, de annyira nehezen kelek reggelente...
Rózsa, dilemma, tejberizs, blog, foci, Milka, én
Van egy sivatagi rózsám, amit még tavasszal vettem egy dísznövény kiállításon. abban a hitben voltam, hogy élvezni fogja a nyarat, és reménykedtem, hogy esetleg virágozni is fog. Virágot nem hozott, a levelei elsárgultak, lehullottak. Szerencsére nem az összes, de már azon voltam, hogy kidobom, mert annyira szarul nézett ki. Erre jött az ősz, kevesebb napfény, hűvösebb klíma, és fejlődésnek indult. Úgy látszik, nem a meleget és a napfényt kedveli, hanem a hideget és a sötétet. Adtam neki egy új esélyt. Vagy ő nekem. :)
Dilemmám úgy áll, hogy kölcsönösen tudjuk egymásról. Ennyi.
A politikai bejegyzés coming soon. :)
A heti főzőcskézés csúcspontja a tejberizs volt. Egyedül csináltam, de sok segítséget kaptam Dr. Oetkertől. :) Ezzel mindent elárultam, de finom volt.
Kicsit sok blog tűnik el mostanában. Mi van veletek? (Mire leírtam, Tamás visszajött!) Új linkeket is ki fogok rakni, ha végre lesz rá energiám.
Látta már valaki ezt a Zuckerberg-filmet? Jó?
Focin totál szétrúgták a lábamat, ami kis túlzással azt jelenti, hogy az egyiken nincs olyan pont, ami ne lenne nyomásérzékeny, amellett, hogy kék-zöld-sárga-piros színben tündököl. De sebaj, a harc az harc. Az öltözőről meg annyit tudnék mesélni, de inkább nem teszem. :)
Vajon mennyire vagyok szentimentális ha az új, osztott Milkáról az jutott eszembe, hogy az egyik a tiéd, a másik az enyém? Csak később láttam, hogy mi van ráírva: for now - for later.

Fiúk, OMG, Corvin, CBA, kisgatya - eheti
Ezt gyorsan le kell írnom. Ismét láttam az OMG fiút a 4/6-oson! Kicsit zavarban volt, mert hol az ajtóhoz ment, hol "visszajött hozzám" (értsd mellém állt), és többször nézett (!), és továbbra is OMG, áhhh... A ruhájából és a mozgásából 100%-ig biztos vagyok benne, hogy szintén zenész, de nem vészes, sőt, édes. :) Csak ne lett volna ott a kollégám... Viszont a szavazásos fiút a választás óta nem láttam... :( Reggel pedig rájöttem, hogy csókhiányom van. 20 centire volt egy jobb fülbevalós, és azon gondolkodtam, milyen lenne... de volt önkontrollom. :) Aztán láttam, hogy a balban is van, meg különben sem biztos, hogy jelentett nála valamit. Na, ennyit erről a témáról. :)
Ma megnéztük a Corvin Sétányt. Nekem nagyon tetszett, elsősorban azért, mert sokkal jobb annál, mint ami eddig ott volt. Az épületben is vannak szerethető dolgok, például a bevásárlóközpontba bevitt csatornafedelek nagyon dizájnosak/design-osak (?). Az üzletek jó része még nincs kiadva, de ügyesen megoldották, berendezték a kirakatokat. Az egyetlen kávézó is igen szépen lett kialakítva, de sajnos senki nem volt ott, mármint vendég, és az elég hülyén néz ki, hogy senki nem ül be/ül bent. Az is tetszett, hogy a biztonsági őrök - akiknek a nagy száma a környék miatt is indokolt - nem fos színű egyenruhában, vagy béna zakóban vannak, hanem úgy néznek ki, mintha a bevásárlóközpont üzletei szponzorálták volna őket. Persze a pulcsi és a nadrág színe mindenkinél ugyanaz, de sokkal jobban mutatnak így, mint máshol, és könnyebben elvegyülnek a tömegben.
Az alagsorban van egy 3000 négyzetméteres CBA Príma. Nagyon jó, minden van, ráadásul olyan termékek is, amik máshol nincsenek. A helyben sült tejfölös péklángos nagyon-nagyon finom volt. Ja, és vannak helyben készült kész kaják is, amiket dobozban vihet el a főzni nem tudó, vagy nem akaró ember. Az édességes sorokhoz nem szabad mennem, ez egyértelmű (utólag) :), a boros szoba pedig szenzációs. Bár kicsit sokalltam a külföldi borokat. Fizetés után nem szabad bemenni, ezt nem lehet finanszírozni... :)
Még annyit, hogy 5 fokban kisgatyában focizni, gólt rúgni, majd utána otton a kádban forró vízben ülve olvasni, közben tökös fickónak érezni magam - megfizethetetlen. :)
Foci, viszketés, tz vs. zh, bányászok - eheti
Focin nyertünk, aminek nagyon örültem. Úgy látszik, hogy ami régen természetes volt, ma már nem az, örülni kell neki. Így múlik el a világ dicsősége? Azért remélem nem. :)
Tudja valaki, hogy mi az, ami a viszketés során felszabadul az ember szervezetében? Mert az nagyon jó. Abból az anyagból kéne. :) Most mindenki vakargatja magát. :D Pedig csak akkor olyan jó, ha viszket, és úgy vakarod.
Kondiban mondja nekem a kis 17 éves, hogy milyen sok TZ-t kell írnia. Belegondoltam, hogy amikor én TZ-ket írtam, még nem rövidítettük, és amikor először hallottam a TZ kifejezésről, én már rég ZH-kat írtam. :)
Hihetetlen volt, ahogy kimentették a chilei bányászokat. Mindegyiküknek úgy örültem, mintha honfitársaink lennének, vagy bármilyen kötődésem lenne hozzájuk, pedig nem, csak a szimpla emberi szolidaritás erősödött fel bennem, de nagyon. Ráadásul élőben követhettük az egészet. Azóta sok új infó derült ki róluk, pl. ez is szép:
Urzúának, a csoport vezetőjének az volt a filozófiája, hogy a sorsunkat el kell fogadni. Minden nap elmondta nekünk, hogy legyen erőnk. Azt mondta, hogy ha megtalálnak, akkor az a sorsunk, ha nem, akkor az volt számunkra megírva. A felszín olyan távol volt, hogy nem volt semmi remény. Az erő magától jött, soha nem imádkoztam előtte, de akkor megtanultam imádkozni, hogy közelebb kerüljek Istenhez – mondta.
Majd elolvasnám azt a könyvet, amit együtt írnak, vagy róluk írnak. Egy része biztos a pszichológiai könyvek része lesz.
Adidas, foci, has
Mindenki befújja a hasát, ugye? Egy reklám kedvéért biztosan. Főleg az üzletben. :)
Foci és Eva - egy őszi délután

Na persze, a részvétel.... hát nem. Sorozatban a harmadik vereség után egyáltalán nem vigasztal, hogy a részvétel a fontos. Most nem az. Csapatjátékban pláne. A győzelem örömét szeretném látni az arcokon. Egészen más, mint ez... Legközelebb nyerni kell, ez így nem mehet tovább. Ismét lett véres seb, de az nem érdekel, sőt, olyan harci dísz, mint egy csatából hazatért harcos. :) Még egy kicsit durcás gyerek vagyok (ezért a kép), de lassan lenyugszom. Ebben sokat segít az ősz - eddigi - legszebb dala. (Nem új, csak most találtam rá.) Semmi csillogás, semmi látványosság, az egész olyan szürke, Eva Cassidy sem egy Natalie Imbruglia, ennek ellenére, vagy talán pont ezért, nagyon tetszik, olyan tiszta az egész.
Szép volt, jó volt

Vége a VB-nek. Bajnokok lettek a bajnokok. Örülök, mint állat. :) De azóta kicsit szomorú is vagyok. Ennek is vége. Négy év múlva lesz a következő. Nem akarom azt mondani, hogy a VB-k az életem fordulópontjai, mert azért nem így van, de négy év alatt sok mindent lehet tenni, és fordítva is igaz. Miközben már most hiányzik az esti zümmögés, a vuvuzela, olyan kérdések vannak bennem, hogy>
Négy év múlva is megnyerjük? (jük - igen.) :P
Mi lesz velem négy év múlva?
Kivel nézem majd?
Hol nézem?
Mit fogok akkor csinálni?
Egyáltalán élek-e még?! Ki tudja.
No, de még mielőtt ezekbe belegondolnék, inkább átadom magam az örömnek és az ünneplésnek, mert van mit! Felejthetetlen volt. Tegnap este jó lehetett spanyolnak lenni, bár én magyarként is boldog voltam. :) Azóta is és szívom magamba a szép pillanatokat:
Iker Casillas élő adásban csókolta meg barátnőjét, a riporter Sara Carbonerót a világbajnoki győzelem után.
"Nagyon boldog vagyok. Megérdemeltük ezt a sikert. Szeretném megköszönni a támogatást a szüleimnek, a testvéremnek" - mondta Iker Casillas a meccs lefújása után barátnőjének, a Telecinco riporterének, Sara Carbonerónak nyilatkozva.
Itt abbahagyta a spanyol együttes csapatkapitánya, elérzékenyült, majd el is mosolyodott. Barátnője folytatta volna azzal, hogy minden bizonnyal a csapattársainak is hálás, ám ekkor Casillas csak annyit mondott: "Neked is köszönök mindent", és élő adásban megcsókolta.
Van ennél romantikusabb? :)
A spanyolok mellett szimpatikus volt Uruguay is. 3,5 milliós nemzet, és a csapat a legjobb négy között! Hatalmas dolog. Legjobb tudásuk szerint küzdöttek és még az a kezezés is "aranyos" volt nekem. A 120. percben már senki nem tudja, hogy fiú vagy lány, ezért nálam nagyon emberi pillanat volt az is.
A másik szimpatikus csapat az USA volt. Le a kalappal előttük. Küzdöttek, hajtottak, sose adták fel, és nem színészkedtek. Náluk nem szokás. Amikor Clinton lement az öltözőbe, még ők hatódtak meg, hogy a nagy Clinton lement hozzájuk. Szerénység.
De vissza a győztesekhez, így ünnepeltek Spanyolországban, ezen ott lettem volna. :)

VB 2010 - start!

Ez az egyik stadion. Nagyon jól néz ki, tetszik, de az is igaz, hogy én nem rendeznék VB-t olyan országban, ahol a szurkolók, a játékosok, az újságírók, tehát a vendégek veszélyben vannak... Reméljük nem lesz nagyobb gond. Ma kezdődik a VB, ami azt jelenti, hogy a blog is tartaléklángra kerül. (Bár ez még nem 100%.) Napi 2-3 meccs lesz, aminek a jó részét szeretném megnézni. Sajnos a munka nagyban hátráltatja ezt a tervemet, fél 2-es és 4 órai kezdéssel egy csomó meccsről lemaradok. :( Elvileg a nyitómeccset se láttam volna, de jókor jött a betegség, így azt is láthatom. Mindig van öröm az ürömben. Igaz, az Index online közvetíti, de ha azt nézem, akkor meg dolgozni nem tudok, de majd valahogy megtalálom a megoldást erre a problémára is.
Gyerekként kis füzetben vezettem az eredményeket, képeket gyűjtöttem, stb. Ma már egy Excel-táblában vezetem a történéseket. Ebből nem lehet kinőni. :) Ilyenkor minden a foci körül forog. Az egész világ erre figyel, a cégek minden marketinglehetőséget kihasználnak, még nálunk is, lásd a labdát formázó Zwack Unicumot, vagy a labdát a Szamos Marcipántól, vagy a különleges Milka csokit. stb. De a legjobb reklámokat a Mastercard csinálja/csináltatja.
Lesznek győztesek és vesztesek, sírás a szomorúságtól vagy az örömtől, és különleges hírek a foci világából. Engem ez a történet hatott meg:
Fiának súlyos betegsége miatt nem tér vissza a világbajnokságra készülő ausztrál labdarúgó-válogatott dél-afrikai edzőtáborába a kapus Brad Jones. A Middlesbrough játékosa szombaton utazott el Franciaországba a családjához. Fia, a négyéves Luca leukémiás.
„Öt hétig tart a gyógykezelés, és itt szeretnék lenni vele, ameddig csak lehet - nyilatkozta szerdán a 28 éves hálóőr. - Keményen dolgoztam, hogy bekerüljek a keretbe, de ez a szörnyű hír mindent más megvilágításba helyezett.”
Nehéz bármit is mondani.

Természetesen focizni is szeretek. Gólt lőni jobb, mint egy orgazmus. :) De maga a játék a lényeg. Bár a foci megítélésében kevésbé vagyok empatikus, de tudom, hogy sokakat nem érdekel. Főleg a nők és a melegek azok, akiket kevésbé köt le, (ha lehet ilyen halmazokba sorolni a focit szeretőket és nem szeretőket). Nekik nehezebb lesz ez az egy hónap, kénytelenek mással foglalkozni, vagy álmodozni vagy álmodozni... :) De az is lehet, hogy egyesek a férjuruk kedvében járnak majd. :)
Sajnos idén sem jutottunk ki a világbajnokságra, így a "Hajrá Magyarok!" is elmard, de remélem egyszer kijutunk... addig is Viva Espana!
Apa csak egy van
"Viselkedj már úgy, mint egy felnőtt!" - üvöltött rá a 6-8 év körüli gyermekére az anyuka a buszmegállóban. Inkább ne - gondoltam magamban. Egy gyerek ne viselkedjen úgy, mint egy felnőtt... Isten ments! Az anyuka viselkedjen úgy, mint egy felnőtt. A gyerek meg úgy, mint egy gyerek. Ilyenkor mindig bevillan, hogy vajon milyen szülő lennék, és hajlamos vagyok azt gondolni, hogy jó, vagy legalábbis a gyermekét rángató anyukánál jobb... Persze, kell a szigor is, de nem így. Mondjuk nem vinném a gyerek helyett az iskolatáskát (ha egészséges, persze). Nekem se vitték a szüleim. Jól is tették. Ha mindig azt látná a gyerek, hogy apu-anyu mindent elintéz, minden jelképes és tényleges terhet levesz a vállamról, akkor az sem jó. Az életre nevelés tényleg kicsit magasztos, de nagyon fontos kérdés. Hogy, mit, hogyan? Ezer kérdés, ezer különféle válasz, mindenesetre a gyereknek azt éreznie kell, hogy a szülő, jobb (esetben szülők) mindig mellette áll(nak), mindig számíthat rá(juk). Ez a legfontosabb, a szeretet és a bizalom. Egy jól működő családnál nincs jobb közeg egy gyerek számára, de a hangsúly nem oszlik meg a "jól működőn" és a "családon", csak együtt a legjobb közeg. Visszatérve a gyerek dilemmájára, az a kérdés is felmerül, hogy kinek van erre igénye, ki szeretne, ki nem. Egyszer F. meleg barátom válaszolta a kérdésemre: "Gyereket? Dehogy, magamról sem tudok gondoskodni." :) Nem anyagi értelemben kell érteni, nem szűkölködik. Egy gyerek tényleg hatalmas áldozatokat követel, de tegyük hozzá, életre szóló öröm, még úgy is, hogy abból legalább 18-20 év kemény munka. Legalább 20 éves aktív projekt, hogy ezzel a multiknál bevett szóhasználattal éljek. :) De nincs olyan szülő, aki azt mondaná, hogy nem érte meg. Vannak bennem ilyen kósza vágyak. Például irtó jó dolog lehet a fiammal focizni... De a focival is vigyázni kell, mert lehet, hogy nem szeretné. Nemrég az egyik kolléganőm mesélte, hogy beíratta a fiát valami küzdősport egyesületbe, hogy "legyen tökösebb". Szerinte jó dolog, bár a fia annyira nem szereti, mert ő olyan kis művészlélek, de ő nem szeretné, ha az lenne... Oh, jaj. Kétségtelen, hogy nagyon hasznos a küzdősport, én is jártam, fegyelemre, kitartásra, és sok más hasznos dologra nevel, de én szerettem. Ha a fia nem szereti, szerintem nem jó erőltetni, ha művészlélek, abban kell egyengetni, támogatni. Egyébkét azok alapján, amiket mesélt, nem tartom kizártnak, hogy a fiú meleg (lesz). De ha meleg lenne a fiú, akkor is ugyanúgy kell szeretni a gyereket. Mert a szeretet a lényeg. Szentimentálisra sikeredett, tudom. A sokszor problémás apa-meleg fiú kapcsolatokról nem is írtam, talán majd legközelebb. Zene. The Cure.
Bronz
Uuuuhhh 20
Az mégiscsak nonszensz, hogy egy hosszú hét után, fáradtan, péntek este 19-20 éves srácok focimeccse miatt kapjak színvinfarktust... Majdnem ez történt. Ismét foci - vagy még mindig foci, de ebben nincs semmi meglepő. Pedig péntekre már Sade-napot terveztem. Tervezte a fene, mert az elég búbánatos, de néha előjön, és akkor Sade zenéje az, ami simogatja a lelket, de erről később. Szerencsére jöttek a fiúk és már az első percben 11-est harcoltak ki, amit értékesítettek, utána jött egy kicsit unalmasabb rész, majd a hosszabbítás, és a szívizmok sztressztűrése. (Az U20-as foci vb-ről van szó, ha valakinek még nem lenne egyértelmű.) :P Most az olaszokat vertük ki, s ez már a második hosszabbításos meccs volt. Ők is alig bírták, pláne én. :) Óriási siker, a korosztályukban a világ 4 legjobb csapata között! A nyilatkozatokban kivétel nélkül mindenki a csapat egységét emeli ki. Majd üzennek az otthoni barátnőknek, ofkorsz. "Hát nem édesek" - mondhatják a itthon lányok. :D Annak is megvan a bája, hogy az egyik focistánk egy gól után szívecskét rajzol a magasba a barátnőjének. Romatnikus lélek a magyar, na, nem baj az. :) De a csapat, a küzdés és a hit - ez a lényeg. Hisznek magukban, és ez az a plusz, ami régóta hiányzott. A kishitűség az, amit le kell küzdenünk. Nekem is, meg az országnak, is, de nem akarom ezt ílyen magaslatokba vinni. Néhány apróság még a focival kapcsoaltban:
- Lehet üvölteni a gólnál, nem baj, ha meghallja a szomszéd, az utca, a telep vagy bárki, jó az.
- Be van mikrofonozva a pálya, így az egész meccs alatt lehet hallani a beszólásokat, mint például: "hülye vagy b+?!", "ezt nem hiszem el, b+", "b+b+" - ezek általában a bírónak és az ellenfélnek szólnak. Foci közben mindenki így beszél, a meccs hevében ez teljesen normális. :)
- Az U20-as vb-n minden meccs előtt felolvassák a csapatkapitányok, hogy a FIFA Fair Play szellemében játszanak. Az olaszok elleni meccsen csak 3 kiállítás volt. 2 olasz, egy magyar + a két edző, tehát összesen 5 embert küldtek le a pályáról. Van ez így. :) Nagy a tét, és gyengék a bírók.
- Már ilyen fiatalon is széttetoválták magukat. Hiába, a példaképek hatása... (Ez amúgy teljesen lényegetelen momentum, de legyen már valami nekem nem tetsző szubjektív is.)
A lényeg a csapat, együtt jutottak ide, együtt élik meg a sikereket, ez nagyon-nagyon fontos. Ha már csapat. Nagyon bosszantó, a hülye céges csapatépítés miatt nem látom a következő meccset, az elődöntőt. Pedig még szabit is kivennék. (Igen, ez durva, de ez van, szeretem őket&focit.) Ezek a hülye csapattépítések... komolyan mondom, én csapatépítés címén inkább mindenkivel megnézetném a meccset, hogy lássák, ez A CSAPAT!
Rio 2016
ta. Tegnap délben 1-2 elemzést elolvasva már éreztem, hogy nem Chicago lesz a befutó, hanem Rio. De nem szépítem, én is benéztem elsőre. :) Mint már említettem, Brazília rendezi a 2014-es foci vb-t, utána meg egy olimpia, mit ne mondjak, jó lehet most brazilnak lenni... Legalábbis az ilyen sportőrülteknek, mint amilyen én is vagyok. De tudjuk, hogy a brazilok is élnek-halnak aa sportért, a fociért. Arról nem is beszélve, hogy milyen inspiráló lehet egy hatalmas Jézus-szobor előtt versenyezni. Ha már sportesemények, hát itt a mai is. Mióta várom. Nem mondom meg mi az, úgyis erről szólnak majd a hírek... :) Addig még Riora hangolódjunk.

