külfüld bejegyzései 
Zenész hírek a nagyvilágból 9. - Belgium
Mássága miatt fenyegettek meg egy belga politikust
Nyíltan vállalt homoszexualitása miatt halálos fenyegetést kapott a belga kormányalakítási tárgyalásokat jelenleg irányító Elio Di Rupo szocialista politikus.
A francia ajkú Di Rupo címére egy vallon kereskedelmi tv-csatornához, a VTM-hez érkezett egy fenyegető levél, amely szerint "egy homoszexuális nem lehet egy olyan leendő muzulmán állam miniszterelnöke, mint Belgium". Az "Allah nevében" írt üzenet szerint "a vétkező és homoszexuális Di Rupót fehér kard veszejti el".
A szocialista párt (PS) 59 éves vezetője nem csinál titkot másságából, noha ezt egyes politikai ellenfelei eddig is igyekeztek kiaknázni.
Di Rupo egy ideig Vallónia miniszterelnöke is volt, és pártja, a PS a júniusi, előre hozott belgiumi választásokon a francia ajkú országrészben régebbi nagyságát visszanyerve a szavazatok 36,6 százalékával végzett az első helyen.
Forrás: Index/MTI
---
SPF: lesz más is, csak ezt még meg akartam írni. Mostanában sok az ilyen hír.
9/11
Sok mindenről lehetne írni ezzel kapcsolatban. Felelősség, politika, hatalom, harc, szélsőségek, összeesküvés-elméletek, stb., de ezek kevésbé érdekelnek. Persze fontos az ok-okozat-következmény is, érdemes ezt is elemezni, de mindebből kiemelkedik egy szempont, az események emberi oldala. (Igen, szentimentális vagyok, de ez köztudott és vállalt dolog.) Semmi sem lehet fontosabb az emberi oldalnál. A minapi évforduló kapcsán azon gondolkodtam, hogy vajon miért volt ez olyan megrázó. Milliók vesztek oda háborúkban, népirtásokban a XX. században (Lovas Istvánnak van is erről egy jó könyve), de ha csak az utóbbi pár évet nézem, akkor is százezreket vitt el a cunami, tízezreket az iraki háború, sőt, csak amerikai katonából többen vesztek oda, mint ahányan 2001. szeptember 11-én. (Azért ez is durva...) De mégis mi az, amitől 9/11 olyan emlékezetes és meghökkentő volt? Nem az Egyesült Államok sérthetetlenségébe vetett hit (volt ilyen?) bukása, hanem az, hogy előben láttuk háromezer ember tragikus halálát. A repülőn utazókét, az épületben dolgozékét, az ablakokból kiugrókét (!), a benti tűzoltókét és folytathatnám. (Zárójelben: le a kalappal a magyar tűzoltók előtt, milyen szépen enlékeztek meg a sorstársaikról.) Elvetemült terroristák, brutális eszközök, döbbenetes képek, tragikus sorsok (kinti és benti egyaránt), mindez élő egyenes adásban, talán ettől maradt ez olyan emlékezetes. Érdekes és elgondolkodtató, hogy nem csak Amerikában, hanem Magyarországon is mindenki emlékszik arra a napra, vagy pillantara, amikor tudomást szerezett róla. Aki megélte, mindenki tudja. Ugye, érdekes.
Mindenki elmegy
Mármint külföldre. Egyrészt aggasztó, másrészt érthető. Nyelvtanulás, ösztöndíj, tapasztalat stb. Ezek érthető és logikus motivációk. De ott a másik, a munka és a hosszú távú letelepedés. Az a pont érdekel, amikor valaki eljut oda, és úgy dönt: megyek (mert menni kell). Ausztriában élő barátnőm mindig mondja, hogy menjek, mert más, jobb. A hozzáállás, az általános és a vállalati kultúra, a lehetőségek, az életkörülmények, és akkor a pénzről még nem is beszéltem... A kérdés az, hogy vajon egyszer nálam is eljön ez a pillanat? Barátnőm barátja azt mondta neki az indulás előtt, ha egyszer kijön, meglátja milyen, és nem akar visszamenni. Így történt. Jelen pillanatban egyikük sem akar hazajönni. Egyik tesóm két hónapja Franciaországban van gyakorlaton, ami azért még nem végállomás. Majd kifaggatom hogy maradna-e, jelenleg elég sokat dolgozik. Másik tesóm Afrikának vágott neki - sátor, kemping stb. Na, ezt biztos nem csinálnám. :) Ez azért más, inkább nyaralás. Zárójelben: jó volt látni, ahogy izgul az út előtt. Na nem ezért, önmagában, hanem azért, mert így kicsit megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ilyen izgulós, viszont rájöttem, hogy hiába reméltem, hogy ez idővel jobb lesz, hát nem, a korral csak rosszabb. :) Visszatérve a témához, volt barátnőmtől (igen) kaptam egy 2010-es sydneyi meghívást! Amivel két probléma van, de előbb ismét egy zárójel: a "sydneyi" helyesírása. Szerintem így a jó, de állítólag van olyan Osiris-könyv, ami nem így hozza, viszont az MTA-nál így helyes. Azt hiszem, ezzel a kérdés eldőlt. :) Zárójel bezárva. Vissza a sydneyi problémákhoz. 1. Még nem találták fel, hogyan juthatunk el oda repülő nélkül. 2. Azért nem olcsó mulatság. De jelenleg az első probléma tűnik megoldhatatlannak. Az is lehet, hogy addigra hazajön, bár nem úgy néz ki. Egész más világ, ahogy meséli, eléldegélnek a jólétben. Mármint az ausztrálok. A bevándorlóknak kicsit nehezebb. A későbbi bevándorlóknak. :) Eszembe jutott, amit legutóbb a randizásról mondott. Ott nem hívják meg a fiúk a lányokat, szigorúan /2 a fizetésnél. Vagyis mindenki fizeti a sajátját. Megfontolandó, bár most nem érint a probléma. :) Visszatérve az alapkérdéshez: menni vagy nem menni?! Az egyik - a válság miatt kirúgott - kolléganőmnek is ez a terve, külföld, mert nincs más - ahogy mondja. Meg is értem. Én nem tervezem, de ahogy telik az idő, egyre jobban érlelődik a dolog. Vajon eljön az a pont?! Ha már Ausztráliát emlegettem, jöjjön egy kis INXS:
