kiállítás bejegyzései

Zenész hírek a nagyvilágból 33. - USA: a melegek egyenjogúsági küzdelmét az ország alkotmányos történelmébe ágyazva mutatják be

A melegek jogaiért küzdő amerikai polgárjogi mozgalom történelmi dokumentumait állították ki a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban.


Az először közszemlére tett dokumentumok az Egyesült Államok alkotmányos történetét és a tágabb polgárjogi mozgalom évtizedeit feldolgozó, Creating the United States (Az Egyesült Államok megalkotása) című tárlat részét képezik. A kiállítás homoszexuálisokról szóló részének ötvenezer tételből álló anyaga a melegmozgalom legendás alakjától, Frank Kamenytől származik, akit a kormány 1957-ben azért bocsátott el csillagászi állásából, mert a vele azonos neműekhez vonzódott.

A tárlaton megtekinthető Kamenynek az amerikai legfelsőbb bírósághoz benyújtott, 1961-es keltezésű fellebbezése, mely az első hivatalos tiltakozásnak számít a szexuális irányultság miatti diszkrimináció ellen az amerikai történelemben.

Charles Francis, a Kameny Papers Project nevű kezdeményezés alapítója szerint a kiállítás mérföldkőnek számító újítása és érdeme, hogy az amerikai melegek egyenjogúsági küzdelmét az ország alkotmányos történelembe ágyazva mutatja be.

Forrás: Origo

Bővebben: Forbes/AP

SPF: valóban mérföldkő. Frank Kameny ma is él, májusban lesz 86 éves.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. máj. 10. 19:12 - címkék: Frank Kameny, hírek, kiállítás, meleg, USA és kategóriák: Zenész hírek - 4 komment

Fotóhónap 2010

A képek öt különböző kiállítás részletei. Azokat válogattam össze, amik nekem kimondottan tetszenek. Egy-két budapesti galériában biztos fel fogok bukkani. Sajnos néhány már bezárt, kicsit elkéstem ezzel az ajánlóval, de azért hátha van még olyan, akit érdekel. :) Fotóhónap 2010.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. nov. 15. 20:46 - címkék: ajánlo, fotózás, kép, kiállítás és kategóriák: Élmény, Pillanatképek - 5 komment

Film, kiállítás, Szatyor, Krúdy, krumpli - eheti

Ez A remény rabjai tényleg jó film, nem véletlenül jelölték annyi Oscarra. Újra rájöttem, hogy mennyire szeretem az olyan karakteres fekete színészeket, mint Morgan Freeman, Dennis Haysbert vagy Denzel Washington.

B-vel megnéztük az IKEA-kiállítást. Egy áruházban többet lát az ember, de egy-két jó dolgot itt is lehetett látni. Nagyon tetszett a könyvespolcos rész. Két polc volt egymás mellett, egy kicsi és egy nagy, mindkettő felett egy évszám. A kisebbik felett egy tíz évvel ezelőtti dátum, a nagyobbik felett napjaink dátuma, az üzenete pedig az volt, hogy egyre több könyv jelenik meg, ezért egyre nagyobb könyvespolcra van szükségünk. Tényleg így van. Ráadásul a polc tele volt svéd nyelvű könyvekkel, sőt, egy egész polc II. János Pál pápáról szóló könyvekkel - svédül. :)


A Design Börzét is megnéztük. (A Design Terminál szatellit kiállítása olyan termékképes hazai ötletekre koncentrál, amelyek gyártóra várnak, és magukban hordozzák a piaci siker lehetőségét. A tárlat anyagában friss diplomamunkák, hallgatói tervezési feladatok, pályázati anyagok és asztalfiókban maradt tervek egyaránt találhatók.) Itt fiatal dizájnerek designerek (csak Custos kedvéért, mert én már magyarosítanám :P) mutatták be, hogy mit tudnak. Az időseknek kifejlesztett szék tetszett a legjobban, gyakorlatilag kidobja az embert a székből, így könnyebb felállni. :) Ennyit láttam a Design Hétből, ha más többet, írjon róla.

kintről

Ezután beültünk a Szatyorba (Bár és Galéria). Elmondom mi tetszett és mi nem. Kezdjük a rosszal. (Mindig a rosszal kezdem. :P) Cigis. Egy 2010-ben nyíló hely ne legyen cigis. De tényleg, ha Törökországban (!) megoldották, nálunk is meg lehet csinálni. Szerencsére nem vészes, mert a többség nem cigizik, de akkor is. A másik negatívum a falra festett Ady, aki egy Zsiguliban ül - jaj. A pincérfiúk nem voltak kimagaslóan helyesek, de az a (kötelező) hózentróger aranyos. :) Egyébként hangulatos a hely, tényleg van benne egy galéria, az elkülönült kettes asztalok is jók, és az árak is igazán kedvezőek. Itt tudtam meg, hogy van olyan, hogy Krúdy-fröccs. Nem próbáltam ki, mert brutális: 9 dl bor, 1 dl szóda! Krúdy matt alkoholista volt? :) Vagy honnan a név? Tamás? Valaki próbálta már? Ja, és a wc állítólag ilyen. Nagyon jól néz ki, de még nem próbáltam.

Krumpli. Minden bizonnyal úgy járok majd, mint a cukorborsóval, de nem baj, nem szégyen tanulni, és beismerni, hogy miben vagyok gyenge. :) A héten hallottam, hogy van olyan, hogy rántott krumpli. Miután a rántott dolgok szinte mind jók, ezért utánajártam. Tényleg van. :) Ráadásul ahogy kinéz, lehet, hogy én már ettem is, csak nem tudtam, hogy ezt így hívják. :)

A kép illusztráció. Sajnos. Még!

Mindenesetre nagyon gusztusos és jól néz ki. Még nem mertem belekezdeni. De másba igen. Az volt a cél, hogy a kínai éttermekben kapható krumplit csináljam meg otthon. Nem igazán szeretem a kínai éttermeket, de kétségtelen, hogy a burgonyájuk mindig jó. (Egyébként nem lehet általánosítani, mert van ótvar és van nagyon jó kínai étterem is.) A lényeg, hogy eltértem az eredeti tervtől, mert megfőztem a krumplit, utána olaj helyett vajban pirítottam meg, így nem olyan lett, amilyet akartam, de azért finom volt. Életem első vajban pirított krumplija, na. :) Most pedig megyek, és kisütöm a mirelit Family Frost Fornettit. :)



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. okt. 10. 12:24 - címkék: ady, bár, bor, dizájn, eheti, étel ital, film, IKEA, kiállítás, Krúdy, remény, vélemény és kategóriák: Élmény, tv / film - 14 komment

IKEA

IKEA Design Hét

Azt már a WAMP-nál sem értettem, hogy ha valaminek a megnevezése magyar (lásd itt a hét), akkor a design miért nem dizájn?! Ennek ellenére egyszer biztos ott leszek, kiváncsi vagyok milyen lesz ez a kiállítás.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. szept. 26. 16:10 - címkék: dizájn, IKEA, kiállítás és kategóriák: Pillanatképek - 18 komment

Fotózás, ajánló

 

Kapcsolataim - Fotó: Oravecz Évi

Azért ez igencsak jellemző napjainkban... Az Origon láttam ezt a képet. "Lan parti, meleg kapcsolatok, gyerekmodellek és vallási kérdések jelennek meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzős fotográfia szakos hallgatóinak fotóin. Az első hároméves, BA képzésben végző osztály diplomakiállítása szerdán 19 órakor nyílik a budapesti Barabás-Villában."

Megnéztem a honlapot és az összes képet. Két dolog jutott eszembe: 1. Remek munkák, gratulálok! 2. Irigyeltem őket, mégiscsak fotósnak kellett volna mennem. A művészi szabadság és az alkotás vágya/élménye nagyon-nagyon motiváló tényezők. Mindenesetre a bennem szunnyadó (amatőr!) fotós kapott egy ébresztő pofont. :)

Ajánlom még Oravecz Évi, Kékesi Donát, Gyurkovics Anna, Krulik Ábel és Pályi Zsófia munkáit.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. jún. 13. 23:10 - címkék: filó, fotózás, kiállítás és kategóriák: Elmélkedés, Pillanatképek - 9 komment

Pánik

Hónapokkal ezelőtt meg akartam nézni a Pánik c. darabot a Nemzetiben, de mindig nagyon hamar elfogytak a jegyek. Olyan is volt, hogy kértem jegyet a legkésőbbi időpontra, de az még nem volt kitűzve. Végül sikerült megoldani, és a héten megnéztük.

Maga a színház (az épület) csodálatos, szerintem nagyon szép. Modern, elegáns, tiszta. Jó oda betérni. A belépés után egyből egy kiállítás fogadott, amiről nem is tudtam, de érdekes, hogy miről szól, és hogy miért éppen most találkoztam vele. Mindenesetre véletlenek nincsenek. Nem mondhatom el senkinek - Havadtőy Sámuel kiállítása. Hatalmas négyzeteken különböző színekben, mintákban azt lehet olvasni, hogy Nobody knows that I am gay. Majd a végén van egy kis oltárkép kereszttel. Egyszerű, mégis elgondolkodtató kiállítás.

Hogy milyen összefüggés van a színházigazgató és a kiállítás között, azt nem tudom, de köztudott, hogy szintén zenész. (Egyébként nekem nem szimpatikus, nagyképű stílusa nem igazán jön be.)

De essék szó a darabról is, az a lényeg. Reméltem, hogy régi kedvencem, Miklós Marcell is játszani fog, mert a kiírás szerint ő alakította volna az egyik szerepet (a három közül), de végül a rendező, Rába Roland ugrott be helyette. Nem derült ki, hogy miért, de az új tájékoztatóban már vele hirdetik, így lehet végleg kiírták. Miklós Marcellt a Kísértések c. filmben lehetett látni, kiváncsi lettem volna mit alakít felnőttként, sajnálom, hogy nem ő játszott, de a rendező alakítása is príma volt. A Gobbi Hilda Színpad egy kisebb terem. Négy-öt sorban hagyományos székeken, a színpad előtt/mellett pedig bárszékeken vagy babzsákfoteleken (!) is helyet lehetett foglalni.

Lássuk miről szól a darab:

"Három fiatal férfi egy lakásban: egy tervezőgrafikus, egy liftügynök és egy tévés műsorvezető. Ketten testvérek, a harmadik a barátjuk. Egyikük már régebb óta pánikbeteg, a másikuk éppen most lett az, és lehet, hogy a harmadik sem ússza meg, csak idő kérdése, hogy mikor és mitől tör rá a para. Korunk (anti)hősei." - írja a Színházajánló.

"Az egyik férfi "halott", a másik "elmebeteg", a harmadikon "iszonyú a szorítás". Kettő értelmiségi (testvérek), egy üzletkötő (a barátjuk). Figyelik, gúnyolják, szánják a másikat; botcsinálta terápiákkal orvosolják egymás baját. A pánikot." - írja a Revizor.

Valóban fekete komédia, ahogy a hivatalos tájékoztatóban írják. Két nagyon komoly problémáról, a depresszióról és a pánikbetegségről szól, azt dolgozza fel, sokszor viccesen, néhol komolyan. Marton Róbert, Szabó Kimmel Tamás és Rába Roland is remek volt. Nekem tetszett, ajánlom, 8/10.

Forrás: est.hu

Azt a kamerát is használták a darab közben. A képen balról jobbra: Szabó Kimmel Tamás, Marton Róbert, Miklós Marcell.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. máj. 15. 19:30 - címkék: kiállítás, kultura, móka, Nemzeti Színház, Pánik, színház és kategóriák: Élmény - 4 komment

Kiállítások

Egy hete ért véget Robert Capa kiállítása a Ludwig Múzeumban. Érdekelt, mégiscsak a világ egyik leghíresebb fotósa, aki ráadásul Budapesten született, de mikor megláttam, hogy 1900Ft egy jegy, már annyira nem motivált a dolog. Szerintem sok. Mindegy, Budapest valódi kulturális központ, és kiállítás is van dögivel, szóval van másik. Tesómmal meg is néztük Varga Dániel olimpiai bajnok vízilabdázónk (!) kiállítását az A38-on. Képek itt. (Művész lélek-e a magyar? Határozottan igen, és ez nagyon jól van így.) Ettől függetlenül, annyira nem tetszett. :) Illetve idő kell ahhoz, hogy megértsem, és akkor most nagyon szépen fogalmaztam. Ennek ellenére a következő gyűjteményét is meg fogom nézni - ha lesz. Amúgy nem vagyok a téma szakértője. Szemlélődő vagyok. A következő, ami érdekel, az Szuharevszki Mihály kiállítása a Vinum Essum galériájában (üzletében). Az ajnálóban érdekes mondatokat lehet olvasni, például: "Művészi látásmódját nagyban befolyásolja Pedro Almodóvar új filmes képi világa, melynek humora megnemesíti a stíluszavarokat, amiben élünk." Huh, szép mondat, és még Almodóvar is bele van csempészve. :) Más. Nem tudom, hogy mi volt a városban pénteken, de kétszer is belefutottam egy olyan fiatalokból álló csoportba, akik körbevettek egy találomra kiszemelt embert, majd mutogattak rá, végül mindenki megölelte az illetőt. Mókás volt és sok mosolyt csalt az emberek arcára. A Blahán láttam őket, majd az Astorián is volt valami hasonló, a Blahán közel voltam hozzá, de végül nem én nyertem az ölelést. Pedig egy grátisz ölelés mindig jól jöhet... :) Nagyon tetszett ez a kis performansz. A koszos Blahát is egy perc alatt széppé varázsolta.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2009. okt. 18. 21:45 - címkék: budapest, kiállítás, móka és kategóriák: Élmény - még nincsenek kommentek