kutatás bejegyzései 
Kérdőív

Ilyet se csináltam még, kitöltöttem egy szocioszexuális orientációs (?) kérdőívet. Remélem több lesz az emberiség (vagy én). :) Itt elérhető.
Kutatás

Itt lehet kitölteni.
Zenész hírek hazánkból 7. - Homoszexualitás és kereszténység (kutatás, interjú)
Bauman Esztert, az ELTE másodéves kulturális antropológus mesterszakos hallgatóját homoszexualitás és kereszténység kapcsolatáról kérdeztük. Az interjú apropóját Bauman pénteki, Etikai dilemmák egy meleg keresztény imakörben című előadása adta, mely az ELTE Társadalomtudományi Karának egyik konferenciáján hangzott el. / Részletek:
hvg.hu: Hogy lehet a homoszexualitás mózesi és páli tilalmát a homoszexualitással összeegyeztetni? Előadásában idézte a gyülekezet egyik tagját, akinek önmagának is súlyos kétségei voltak ezzel kapcsolatban.
B. E.: A Bibliában nagyon sok minden le van írva, amivel ma már nem foglalkozunk. Szerintem nagyon kevés olyan hívő van, aki teljesen a Biblia szerint él. A kutatásom lényege pont ennek a konfliktusnak a feloldhatósága vagy feloldhatatlansága. Minden érintettnek egyéni stratégiája van erre vonatkozóan.
hvg.hu. Ugyanez az írás – adatokkal alátámasztva – azt is állítja, hogy ma Magyarországon rosszabb homoszexuálisnak lenni, mint cigánynak. Mi lehet ennek az oka?
B. E.: Egyrészt a környezet elől a homoszexualitást könnyebb eltitkolni, mint a cigány mivoltot, az ismeretlen pedig gyakran ellenérzéseket szül. Például a különböző közösségi oldalakon több száz ismerősünk van. Statisztikailag kell, hogy legyenek köztük homoszexuálisok, általában mégsem tudunk róluk. Az emberek fejében a homoszexuálisokról él egy torzkép, amit a média – benne például a leszbikusok és melegek felvonulásával – is erősít. A teljes interjú >>>
Forrás: HVG
SPF: jó lenne valahol megtalálni ezt a kutatást, de én nem találtam meg, az interjúban nincs link. Kicsit hűvös volt a válaszadó, én legalábbis így éreztem, ebbe jobban bele lehetett volna menni.
Örülök, hogy a blog által több hívő, sőt, szintén katkó emberrel is megismerkedtem. Ez sokat jelent nekem.
Ez pedig egy nagyon találó mondat: "Az emberek fejében a homoszexuálisokról él egy torzkép, amit a média – benne például a leszbikusok és melegek felvonulásával – is erősít."

