szeretet bejegyzései 
Teljes lehet-e egy bumbi karácsonya?
Ismét egy karácsony, amit szép volt, jól sikerült. Még nincs vége, mert még rokonok jönnek-mennek, de a lényeg megvolt. Korábban többször (1,2) is írtam róla, hogy mit gondolok a karácsonyról, hogyan éltem/élem meg. Sajnálom azokat, akiknek nem lehet ünnep, akik képmutatásként, kiábrándultan, szomorúan élik meg, vagy sehogy nem élik meg, egy nap a többi közül, mert tényleg irtó jó dolog (is lehet) a karácsony. Meg lehet élni úgy, hogy ez Jézus születéséről és a szeretetről szóljon. Időnként melós, de meg lehet csinálni. Nekem a karácsony soha nem a toronyóráról szólt, de az a kis ajándék, amit annak veszel, akit szeretsz, az a világ legjobb dolga. Főleg, ha valóban meglepetés. No, de nem akarok ismét túl szentimentális lenni. :)
Inkább a fenti kérdésre kerestem a választ. Mert ugye az embernek jó esetben van egy családja, szülei, testvérei, vannak barátai és van A párja. Kevés bumbinak van gyereke, bár akad ilyen is. Egy idő után fogyatkozik a család, előbb nagyszülőkből lesz kevesebb, idővel szülőből is, és amikor jönne az az állapot, hogy a gyermek és a feleség a szűk család és a boldogság, a bumbi ott áll majd egyedül. Jobb esetben a párjával. Mert ha már ott a párja, az nagyon sokat jelent. Közben családja lehet a tesóknak is, tehát új szereplők is beléphetnek a család körébe.
Sok családnak gyermeke sincs, és vannak olyanok, akiknek hiába van családjuk, mégsem boldogok ettől, mert ellentétek, családi viszályok mérgezik a kapcsolatokat. A hatalmas különbségeket karácsonykor sem sikerül félretenni, eltűnik a nem is volt szeretet, s így lesz a karácsony egy kötelező családi aktus, feszültség, képmutatás, keserűség.
Bár továbbra is tartom, hogy az ideális állapot az, ha az embernek vannak szülei, testvérei, párja, és barátai, és békés családi körülmények között éli meg a karácsonyt, de a karácsony teljessége nem csak ettől függ. Amíg korábban, gyerekkoromban nagyrészt a szülőkön múlt, hogy milyen is lesz a karácsony, ahogy telnek az évek, azt vettem észre, hogy egyre inkább rajtam múlik, hogy milyen is lesz a karácsony.
Egy bumbi karácsonya akkor az igazi, a bumbiként lehet a család része. De ha vannak szerető rokonok, barátok, már az is valami. Ha már nem lesznek ősök, és nem lesz gyerek sem, akkor vajon mi lesz? Ez a félelmem az utóbbi időben enyhülni látszik. Egymásra is számítanunk kell. Bumbikarácsony is lesz. :) Nem jó félni a jövőtől, inkább tenni kell a máért, vagy a holnapért (magamnak is mondom), hogy egy bumbi karácsonya is teljes legyen, ahhoz pedig szeretet kell, elcsépelt, de tényleg ez a legfontosabb... Akkor lehet teljes a karácsony, ha szerető emberek veszik körül az embert. Csak akkor. Mindegy, milyen körülmények között.
Na, csak szentimentálisra sikeredett.
Karácsonyra
Hihetetlen, de a történelem ismétli önmagát. Tavaly írtam: Kezdem egy jó hírrel: 23-án hajnalban sikerült felkelni és elmenni egy rorátéra, amit nem dicsekvésképp mondok (dehogynem), de tényleg nagyon örültem neki, és újabb bizonyítéka, hogy fejben dőlnek el a dolgok, ha valamit meg akarok csinálni, igenis sikerülhet. Az más kérdés, hogy utána két megálló között állva bealudtam a 4-6-oson. :) Idén is az utolsó pillanatra hagytam, de sikerült. Ennél is jobban örülök, hogy más is volt rorátén, pl. H.K., és van olyan olvasóm, kommentelőm, aki szintén jelezte, hogy meghoztam a kedvét, elment, és megérte. Warum is jelezte, hogy menne, remélem neki is sikerült. :) Tök jó érzés, úgy látszik, megéri ilyenekről is írnom, nem csak a tüneményesekről. :)
Igazából nem sok mindent tudnék hozzátenni az akkori bejegyzésemhez, szinte minden igaz most is:
Hogy mit szeretek a karácsonyban?
Mindent. Az előkészületeket, a készülődést, a várakozást, és lejobban a szentestét. Az mindent visz. Az a meghitt pillanat tényleg az egésznek a csúcspontja. Jó, persze az aznapi készülődésben van egy időszak, amikor már mindenki a másik agyára megy, néhány pillanatra egy kicsit mindenkiből sok lesz, de holtpontok mindenhol vannak. :)
Az ajándékozásról írtakat is tartom. Nem az értéke számít, hanem az ajándék maga, és az ajándékozás aktusa. Tudom, hogy nem mindig működik, de én azt szeretem a legjobban, ha az ajándék meglepetés. Addig nem is bontom ki a sajátomat, amíg nem látom a másik arcát, amikor bontja ki a tőlem kapott ajándékot. Ezt is szeretem a karácsonyban.
Az egésznek a szeretetről kell szólnia. De jól megírtam én ezt anno. :)
Csak annyival egészíteném ki, hogy idén is eszembe jutnak azok a sorsok, emberek, akik a környezetemben élnek, és kicsit máshogy karácsonyoznak idén, mint tavaly. Az egyik szomszéd meghalt egy hónapja, ott már nincs apa, férj, családfő. Az egyik volt iskolatárs apukája sem bírta elviselni a szenvedéseket, és önként vetett véget neki. Ott sincs már apa, férj, családfő. Az egyik családi ismerősnél annyira elhatalmasodtak az áttétek, hogy hamarosan ő is elmegy, a másiknál szintén nagy a küzdelem. (Borzasztó ez a rák, ahogy megeszi az embert...) Ez azért nehéz. Ők is eszembe jutnak, náluk egy kicsit más lesz az idei karácsony.
Idén is készültem ajándékkal. Az idén ez az egyik legjobb, legszebb zenei élményem:
Egyébként ők külön-külön is világsztárok, csak itthon még kevésbé ismertek. Együtt fenomenálisak, és az átélés, ahogy egymást követik, meg a tisztelet, az egész csodás. (Zárójel: lesz még más ajándékom is.)
Idén is van Calendario Romano. Mondjuk róla nehezen tudom elképzelni, hogy önmegtartóztat, de ez csak az én rosszindulatom. :) Vissza is vonom. :)
Az milyen már, hogy amíg ezt írtam, a Nat.Geo.-n olasz maffiózókról szóló film ment, most meg Hitlert látom, nah, őt már kikapcsolom. A Nat.Geo. is készült a karácsonyra. :) Mondjuk nekem a maffiás dolgok megunhatatlanok. Nemrég pont ezt kértem, köszönöm.
Azért az is igaz, hogy három nap után már kicsit sok a családból. :) De most még jöjjön a hal, a bor, majd a beigli vagy bejgli, hogy legyen egy nyelvészeti kérdés is a végére. :)
Boldog karácsonyt az olvasóimnak!
^
^^
^^^
(Ezek nem a régi szabad madarak, hanem karácsonyfa akart lenni.) :P
Ez úgy en bloc tüneményes
Húsvéti szösszenet
Túlpörögve, ez a helyzet. Időben, térben, blogban, mindenhogy. A helyzet az, hogy annyi minden érdekel, annyi mindent csinálok/nék, hogy amikor odajutok, hogy van egy kis szabadidőm, nem tudom hol kezdjem el... Ugyanez érvényes az olvasásra, a blogírásra és szinte mindenre. Igaz a mondás, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, nem is unatkozom, de egyszerűen kevés az a 24 óra. Régóta próbálok javítani a hatékony időbeosztáson, de még nem sikerült tökéletesre fejleszteni. Úgy látom ez másnál is probléma. Majd valahogy megoldjuk. Addig Húsvét. Ez a videó annyira kifejező. Nekem igazából ezt jelenti a Húsvét, erről szól. 30 másodperc a lényeg, utána 8 perc score jön, ami szintén szép. (Én is azok közé tartoztam, akik anno az utolsó jelenet után a stáblista végéig a moziban maradtak. Bár nem lógtam ki, mert mindenki maradt. Érdekes volt.)
Apa csak egy van
"Viselkedj már úgy, mint egy felnőtt!" - üvöltött rá a 6-8 év körüli gyermekére az anyuka a buszmegállóban. Inkább ne - gondoltam magamban. Egy gyerek ne viselkedjen úgy, mint egy felnőtt... Isten ments! Az anyuka viselkedjen úgy, mint egy felnőtt. A gyerek meg úgy, mint egy gyerek. Ilyenkor mindig bevillan, hogy vajon milyen szülő lennék, és hajlamos vagyok azt gondolni, hogy jó, vagy legalábbis a gyermekét rángató anyukánál jobb... Persze, kell a szigor is, de nem így. Mondjuk nem vinném a gyerek helyett az iskolatáskát (ha egészséges, persze). Nekem se vitték a szüleim. Jól is tették. Ha mindig azt látná a gyerek, hogy apu-anyu mindent elintéz, minden jelképes és tényleges terhet levesz a vállamról, akkor az sem jó. Az életre nevelés tényleg kicsit magasztos, de nagyon fontos kérdés. Hogy, mit, hogyan? Ezer kérdés, ezer különféle válasz, mindenesetre a gyereknek azt éreznie kell, hogy a szülő, jobb (esetben szülők) mindig mellette áll(nak), mindig számíthat rá(juk). Ez a legfontosabb, a szeretet és a bizalom. Egy jól működő családnál nincs jobb közeg egy gyerek számára, de a hangsúly nem oszlik meg a "jól működőn" és a "családon", csak együtt a legjobb közeg. Visszatérve a gyerek dilemmájára, az a kérdés is felmerül, hogy kinek van erre igénye, ki szeretne, ki nem. Egyszer F. meleg barátom válaszolta a kérdésemre: "Gyereket? Dehogy, magamról sem tudok gondoskodni." :) Nem anyagi értelemben kell érteni, nem szűkölködik. Egy gyerek tényleg hatalmas áldozatokat követel, de tegyük hozzá, életre szóló öröm, még úgy is, hogy abból legalább 18-20 év kemény munka. Legalább 20 éves aktív projekt, hogy ezzel a multiknál bevett szóhasználattal éljek. :) De nincs olyan szülő, aki azt mondaná, hogy nem érte meg. Vannak bennem ilyen kósza vágyak. Például irtó jó dolog lehet a fiammal focizni... De a focival is vigyázni kell, mert lehet, hogy nem szeretné. Nemrég az egyik kolléganőm mesélte, hogy beíratta a fiát valami küzdősport egyesületbe, hogy "legyen tökösebb". Szerinte jó dolog, bár a fia annyira nem szereti, mert ő olyan kis művészlélek, de ő nem szeretné, ha az lenne... Oh, jaj. Kétségtelen, hogy nagyon hasznos a küzdősport, én is jártam, fegyelemre, kitartásra, és sok más hasznos dologra nevel, de én szerettem. Ha a fia nem szereti, szerintem nem jó erőltetni, ha művészlélek, abban kell egyengetni, támogatni. Egyébkét azok alapján, amiket mesélt, nem tartom kizártnak, hogy a fiú meleg (lesz). De ha meleg lenne a fiú, akkor is ugyanúgy kell szeretni a gyereket. Mert a szeretet a lényeg. Szentimentálisra sikeredett, tudom. A sokszor problémás apa-meleg fiú kapcsolatokról nem is írtam, talán majd legközelebb. Zene. The Cure.
