tv bejegyzései

Zenész hírek a nagyvilágból 64. - Melegszervezet díját kapta a Modern család

Az Egy rém rendes család-ból is ismert Ed O'Neillel készült Modern család kapta a GLAAD egyik díját.
Az Egy rém rendes család-ban Al Bundyként megismert Ed O'Neillel forgatott, itthon is vetített Modern család kapta április 21-én a GLAAD (Gay & Lesbian Alliance Against Defamation) egyik díját. A Magyarországon az HBO-n látható széria a szervezet szerint sokat tett a melegek, leszbikusok elfogadásáért azok hiteles ábrázolásával. A szériában van egy meleg férfipár, amely egy vietnami kisbabát fogad örökbe.
Díjat kapott még a GLAAD-tól a Haláli testcsere, a Vérmes négyes is.
A társaság számításai szerint 2011-ben a főműsoridős, nagy tévékre készített sorozatokban nagyjából minden huszonötödik szereplő meleg, leszbikus vagy biszexuális, ez pedig 3 százalékkal több, mint a 2009-2010-es tévés szezonban volt. Körülbelül hatszáz karaktert vizsgáltak, ezekből 23 volt meleg.

Az Egy rém rendes család-ból is ismert Ed O'Neillel készült Modern család kapta a GLAAD egyik díját.

Az Egy rém rendes család-ban Al Bundyként megismert Ed O'Neillel forgatott, itthon is vetített Modern család kapta április 21-én a GLAAD (Gay & Lesbian Alliance Against Defamation) egyik díját. A Magyarországon az HBO-n látható széria a szervezet szerint sokat tett a melegek, leszbikusok elfogadásáért azok hiteles ábrázolásával. A szériában van egy meleg férfipár, amely egy vietnami kisbabát fogad örökbe.

Díjat kapott még a GLAAD-tól a Haláli testcsere, a Vérmes négyes is. A társaság számításai szerint 2011-ben a főműsoridős, nagy tévékre készített sorozatokban nagyjából minden huszonötödik szereplő meleg, leszbikus vagy biszexuális, ez pedig 3 százalékkal több, mint a 2009-2010-es tévés szezonban volt. Körülbelül hatszáz karaktert vizsgáltak, ezekből 23 volt meleg.

Forrás: Origo

SPF: sajnos fogalmam sincs, mi az a Modern család, egy részt sem láttam, de érdekelne. A másik, hogy az a 3%-os növekedés is pozitív. Nem sok, de legalább valami.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2012. ápr. 22. 22:10 - címkék: melegek, sorozat, tv és kategóriák: Zenész hírek - 7 komment

Propaganda

Till Attila Propagandáját éjfél előtt fél órával kell leadni, hogy senki ne láthassa, de ilyenek az értelmesebb műsorok, általában későn kezdődnek... Igaz, nem vagyok egy Tilla Attila rajongó, de most nem nagyon tudtam elkapcsolni, se kikapcsolni, pedig már aludni kellett volna. Alföldi volt az egyik alanya, róla szólt a műsor (több mint) fele. Mindene megvan, hobbiból festeget, a munkája az élete, a Nemzetit vezeti (még egy darabig, de nem sokáig), rendez is, játszik is, azt csinálja, amit szeret, amihez ért, ráadásul nem szűkölködik. Van egy édes kutyája is. Nem mondta ki, hogy szintén zenész, mert ezt ma még ő sem meri, amit meg is értek, még akkor is, ha mindenki tudja róla, de nem ez a lényeg. A műsor legdrámaibb része az volt, amikor utal rá, hogy rettenetesen magányos és ezt nagyon rosszul viseli. Nem így, nem ebben a formában, szép szavakkal, utalásokkal, de nagyon erős hatása volt. Nyilván sok a bumbi a környezetében, a színházi és a filmes világban se kell messzire menni, de ahogy lejön, hogy borzasztóan hiányzik neki egy társ, hogy így nem éppen boldog, az kemény. Sajnáltam. És igazából ez az, ami üt, meg az utána következő kérdések a távolabbi jövőt illetően. Majd én is? Ez lesz? Lehet? Egy kutya, aki segít túllendíteni a végtelenül magányos perceket? Ugye nem? De lehet.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2012. jan. 12. 23:48 - címkék: Alföldi Róbert, szomorú, tv és kategóriák: Élmény - 15 komment

Adele, politika, belami, Ments meg!, Pilinszky

1. Idén még nem is foglalkoztam a Lédivel. Nem is akartam, de megláttam ezt, és itt azt írják, hogy az én kedvencem megmentette a világot, míg a Lédi semmiben nem lett első. Oh, mik vannak?! Amúgy csak én érzem, hogy a cikk írója is ekézi a Lédit? "...hát nem jött össze a furcsán lófejű énekesnőnek a nagy diadal" Én ilyet soha nem írnék... :)

2. Politikáról is írnom kellene, hogy tiszta legyen, miről mit gondolok. 979 nem fog írni, pedig én is iszom a szavait :), Aurelio nem blogol, warum csak bort iszik, de nem prédikál :), Captain meglepően tájékozott, de még mindig nagyon idealista. :) PaPe végre lekezdett politizálni, Custos is (csak nem a blogon), pedig őket eddig kevésbé érdekelte a politika. Szóval bebizonyosodott, amit korábban is mindig mondtam, a politikai megunhatatlan. :)

Nekem meg írnom kellene, mert nem védem a fost, erről korábban is nyilatkoztam, de az igazságtalanságot sem, és hazugságokat sem, jöjjön az bármelyik oldalról.

3. Olyan belamival kapcsolatos oldalt találtam, amit itt nem is közölnék, mert szerintem az is súlyosan sérti a személyiségi jogokat. Négy dolgot kérdezek csak: 1. Miért jó valakinek, hogy közzéteszi a szereplők valódi nevét, személyes adatait? 2. Miért van ennyi magyar?? 3. Aki elmegy forgatni, csak számít a következményeivel, nem? 4. A barátnők lenyelik, hogy apuci pornózik? Hogy van ez?

4. Sajnos se időm, se energiám nincs sorozatokra, de az is lehet, hogy már kiöregedtem ezekből. Pedig van belőle rendesen, sok jó is. Most van egy, amit ráadásul az én időmben (amikor ráérek, 23:10) adnak, és régen többször megnéztem, mert egész jó volt. Ráadásul korábban meleg szálat is belevittek. Nagyon pozitívan. Ments meg! Péntekenként szeretném megnézni. (Jó lenne, ha valaki nézné velem, hogy utána beszéljünk róla.) :P

5. Elkezdtem Pilinszkyt olvasni. Fantasztikus. Egy zseni volt. Mostanában őt fogom idézni.


Vonzásod definíciója
Egy végkép betört állat hátán
egy végkép betört állat lovagol.

Vonzásod definíciója

Egy végkép betört állat hátán

egy végkép betört állat lovagol.


Levél

Szállást adtál, egy éjszakára

megosztva párnád. Evangélium.


Gyönyörű vagy. Semmit se értek.

Csak jóság van, és nincsenek nemek.


Újra és újra sírok. Nem miattad.

Érted. Értem. Boldogok, akik sírnak.


Szállást adtál egy éjszakára;

megszálltál mindörökre.

 



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2012. jan. 8. 13:00 - címkék: eheti, olvasás, Pilinszky, politika, sorozat, tv és kategóriák: Élmény, Könyves, tv / film - 23 komment

X

A hétvégén sem láttam élőben, de utólag megnéztem a két (mondjuk úgy) kedvenc versenyzőmet, és szerencsére mindketten továbbjutottak. Kocsis Tibinek és Baricz Gergőnek is hajrá! Mindketten emberileg is szimpatikusak. Baricz Gergő pedig nagyon emlékeztet az egyik erdélyi blogos ismerősre. :)

Nemrég kiestek a szépfiúk is, akikből kettő valóban szépfiú, és talán legalább az egyikük szintén zenész, de ebben a találgatásban nem vagyok jó, szóval könnyen lehet, hogy egyik sem az, csak én szeretném. :)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. nov. 13. 23:00 - címkék: Magyarország, tv, X Factor, zene és kategóriák: Élmény, tv / film, Zene - 8 komment

Az Eurovízió margójára

1. Úgy kezdődött, hogy ez a bejegyzés alapból felhúzott. Nem is az, hogy Viktor bármit tesz, az csak rossz lehet, mert azt már megszoktuk, bár ez is gáz, hanem inkább ez a hozzáállás: "Magyarország az utolsó olyan résztvevők közt van a kontinensen, amelyek Komoly Popénekest küldenek ide valami direkt vicces kabaréprodukció helyett." Elég volt ebből az állandó fikázásból, nyafogásból, elég. Milyen hozzáállás ez?! Indexes. Nagyon nem menő...

2. Aztán azzal folytatódott, hogy alig láttam belőle valamit, mert előtte-közben-utána foci, foci, foci. :)

3. Katit láttam, jó, volt, még nekem is tetszett!! Gratulálok! :)

4. A többiből nem sokat láttam, de amit igen, abból azt a következtetést vontam le, hogy megint sok volt a szintén zenész. Igaza volt ennek a Rybak gyereknek, hogy az Eurovízió egy nagy melegfesztivál, vagy valami hasonlót mondott. :)

5. Az gáz, hogy Stefan Raab-ot még gyerekkoromból ismerem? :)



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. máj. 10. 23:51 - címkék: eurovízió, Magyarország, tv és kategóriák: Élmény - 36 komment

Szempont

Egész korrekt kis riport volt a melegházasság kérdéséről a Szempontban. Meg is lepődtem rajta. Ráadásul Gulyás is elszólta magát, amikor azt mondta a vendégnek, hogy akkor te toleráns vagy. Ezzel ugye automatikusan nem toleránssá váltak az ellenzők. :) Még  szavaztam is! Normál díjas volt. Ez is korrekt. Bár az eredmény nem valami jó: 85:15%, hogy a házasság férfi és nő szövetsége, és nem ember+ember szövetsége.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2011. febr. 20. 23:37 - címkék: m1, melegházasság, Szempont, tv, video és kategóriák: Élmény, tv / film - 13 komment

5+1 - eheti

1. Hétfőn ismét megnéztem a Édesek és mostohák c. filmet (8/10), ami egy igazi, mély emberi érzéseket bemutató filmdráma. Talán csak a nagy kedvenc Központi pályaudvar (10/10) tudja überelni. Az egy óriási film. Mindkettő megható, a végén lehet sírni. Kell is.

2. Valaki észrevette az óraátállítást? Mert én nem. Manapság mi egy óra? Nem idő.

3. Tudja valaki, hogy miért nem lehet vajkaramellát kapni? Nem tejkaramellát, hanem vajat, ami bársonyosan elolvad az ember szájában.

4. Vettem Teekanne Multivitamin teát, ami nagyon finom. Rá van írva, hogy with 10 vitamines. A kérdésem az, hogy 4/1. lehet ennyi vitamin egy teában? 4/2. mi lesz a vitaminokkal a forró vízben? Mert azt tudom, hogy a méz is csak addig hasznos, amíg le nem forrázzuk, onnantól csak az íze marad, a hasznos anyagoknak annyi. Hogy is van ez?


5. Már majdnem elfelejtettem a pontos időpontot, ezért elővettem a Sting bácsira szóló jegyeket, nehogy véletlenül Lady Gagára menjek, mert egymás utáni napon van a két koncert. :) Habár olvasóim többsége Stinget választaná, ami jó érzéssel tölt el, tisztában vagyok vele, hogy a "zenészek" jó része a másik koncerten lesz. Nem akarok prejudikálni, csak remélni tudom, hogy a tietek is jó lesz. Illetve kívánom. :) Ha minden igaz, lesz módom megvitatni az egy egyik (kettő?) érintettel.

+1. Hamarosan politikai bejegyzés is lesz.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. nov. 3. 22:10 - címkék: eheti, film, tv és kategóriák: Élmény, Pillanatképek - 15 komment

Újabb sorozat

Erről tud valaki valamit? Esetleg állandó szakértőink, tamás és Custos? :) Ja, és csak a legvégén van az Ich liebe dich, ezért érdemes a végét is megnézni... :)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. okt. 27. 22:55 - címkék: klp, meleg, sorozat, tv, video és kategóriák: tv / film - 24 komment

Felismerni, vívódni, szerelmesnek lenni, felvállani

És mindezen romantikázni... :)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. okt. 18. 23:12 - címkék: klip, melegek, szerelem, tv, video és kategóriák: tv / film, Pillanatképek - 26 komment

Guru

Csak én vettem észre, hogy a Pöttyös Guru reklámjában van egy ilyen kis finom "homoerotikus" jelenet? Jó, ez túlzás, de a fénymásolós fiú meleg. :) (0:14) Ha ez így működne... :D

 


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. szept. 20. 22:54 - címkék: étel ital, Pöttyös Guru reklám, reklám, tv, video és kategóriák: Pillanatképek - 32 komment

A blog, egy kis móka, és egy tragikus szerelem

A blogról

Talán észre lehetett venni, hogy egy kicsit szépítgettem a jobb oldalt, így egy kicsit átláthatóbb. A legtöbb komment funkció továbbra sem működik, már írtam a Hengerfejtömítésnek, de a válaszuk egy rövid videó volt, amiben nem volt benne a megoldás. A másik, ami a bloggal kapcsolatban feltűnhetett, hogy mostanában igen aktív vagyok. Ennek két oka van: 1. Szeretek blogolni. :) 2. Magamnak is bebizonyítom, hogy hiába van ezer dolgom, ha nagyon szeretném, akkor tudok rá időt szakítani. S lám, működik. Arról nem is beszélve, hogy a héten látogatottsági rekordot döntött, ami szintén jó érzés. Köszönöm. Még mielőtt wördpísz lesz, tényleg szeretem az olvasókat, kommentelőket.

Jack Bauer Palya Bea életében

Ezt nemrég olvastam, aki látta a 24-et, tudja miről beszél, óriási. Palya Beát amúgy is nagyon szeressük.

"Ha kérne, legyek a felesége, nagyon elgondolkodnék. Mert bár karjaiban naphosszat ringatóznék, nem lenne naphossz, nem lenne semmilyen hossz, percek sem, amit velem töltene. Na, talán percek, néhány rövid menetre. De több biztosan nem. Hisz' szeme felizzik, amint csörög a telefon (mindig csörög), és már indul és már a kocsiban ül és fegyverét egy erotikus, vesetájékhoz hátranyúló mozdulattal ellenőrzi, és ott van, megvan. És jön, lát, győz. Dehát élet ez?! A kiküldetéseivel szeretkezik, velem soha!!!" :) Folytatás.

Kinsey és a nimfománia

A HVG-ben olvastam Alfred Kinsey véleményét a nimfomániáról. Ezt is meg kell osztanom, tehát: nem létezőnek tekintette a betegséget, mivel szerinte a "nimfomán egyszerűen az, akinek az életében több a szex, mint a tiedben". Nagyon mókás fickó lehetett. :) Itt elérhető a cikk.

Kovács Erzsi és a rendszer tragédiája

Tegnap este a tv előtt ragadtam, annyira megható volt a XXI. Század, ami egy tragikus eseményt dolgozott fel. Halál a szerelemért - Az énekesnő több mint három évet ült börtönben, szerelmét, Szűcs Sándort, a Dózsa focistáját kivégezték. Az ilyen sorsok, filmek, történetek sokkal hatásosabbak a történelemkönyveknél. (Ha hiteles és objektív - most az volt.) Mindent elmondanak az 50-es évekről. Hogy miért leszek dühös a Rákosi/Biszku-féléktől, és azoktól, akik ezt fenntartották. Azt milyen lehet átélni, hogy a szerelmedet halálra ítélik...? Gyakorlatilag azért, mert szeretett... :(

Itt megtekinthető.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. szept. 8. 15:25 - címkék: blog, móka, személyes, szerelem, szomorú, tragédia, tv és kategóriák: Elmélkedés, Élmény, tv / film - 7 komment

Túl a barátságon

A helyzet az, hogy én még nem láttam, de ma este az m1 leadja (21.10) a Túl a barátságon című filmet. Azért jó dolog, hogy főműsoridőben is mehet. Érdekel, de egyedül nem sok kedvem van hozzá. Érdemes, tényleg olyan jó?

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. szept. 5. 20:00 - címkék: film, tv és kategóriák: tv / film - 13 komment

Hard Times / Hard kor (?)

Hapci vagy balos? :)

R.J. Berger - Hard kor szeptember 5-től az MTV műsorán.

Szeptember 5-én új sikersorozattal indítja az őszt a magyar Music Television. A Hard kor című tinisztori főszereplője R. J. Berger, a suli lúzere, aki szexőrült barátjával együtt próbálja túlélni a gimnázium hétköznapjait. Azután egy nap minden megváltozik… A Hard kor a gimnazisták közötti terrorizálásról és kirekesztésről szól, mindezt persze vicces, szórakoztató köntösben.

A főhős, R. J. Berger egy nagyon népszerűtlen srác a gimiben: legjobb barátjával próbálja átvészelni a menő focista srácok szívatását, a bolond szüleit és a tinédzserévek összes problémáját. Egy napon azonban minden megváltozik: kiderül, hogy R. J.-vel bőkezű volt a természet, már ami a férfiasságot illeti…

Így szól a hír az MTV honlapján.

Mielőtt még beperelnének, minden kép és videó: Copyright MTV Networks 2010. és csak a Viacom, blabla... :)

Biztos mindenki arra vár majd, mikor mutatnak valamit, de nyilván nem fognak. Ha valakit érdekel, vagy ÉRINTETT, nézze. :)

Az nem értem, hogy a Hard Times-ból hogy lett Hard kor?! Azt sem értem, hogy a .com vagy co.uk oldalról miért akar minden egyes kattintás után a magyar oldalra navigálni a kedves MTV. Pedig gyerekkoromban szerettem, akkor jobbak voltak.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. aug. 28. 15:30 - címkék: Hard Times, MTV, tv és kategóriák: tv / film - még nincsenek kommentek

VB 2010 - start!

 

Ez az egyik stadion. Nagyon jól néz ki, tetszik, de az is igaz, hogy én nem rendeznék VB-t olyan országban, ahol a szurkolók, a játékosok, az újságírók, tehát a vendégek veszélyben vannak... Reméljük nem lesz nagyobb gond. Ma kezdődik a VB, ami azt jelenti, hogy a blog is tartaléklángra kerül.  (Bár ez még nem 100%.) Napi 2-3 meccs lesz, aminek a jó részét szeretném megnézni. Sajnos a munka nagyban hátráltatja ezt a tervemet, fél 2-es és 4 órai kezdéssel egy csomó meccsről lemaradok. :( Elvileg a nyitómeccset se láttam volna, de jókor jött a betegség, így azt is láthatom. Mindig van öröm az ürömben. Igaz, az Index online közvetíti, de ha azt nézem, akkor meg dolgozni nem tudok, de majd valahogy megtalálom a megoldást erre a problémára is.

Gyerekként kis füzetben vezettem az eredményeket, képeket gyűjtöttem, stb. Ma már egy Excel-táblában vezetem a történéseket. Ebből nem lehet kinőni. :) Ilyenkor minden a foci körül forog. Az egész világ erre figyel, a cégek minden marketinglehetőséget kihasználnak, még nálunk is, lásd a labdát formázó Zwack Unicumot, vagy a labdát a Szamos Marcipántól, vagy a különleges Milka csokit. stb. De a legjobb reklámokat a Mastercard csinálja/csináltatja.

Lesznek győztesek és vesztesek, sírás a szomorúságtól vagy az örömtől, és különleges hírek a foci világából. Engem ez a történet hatott meg:

Fiának súlyos betegsége miatt nem tér vissza a világbajnokságra készülő ausztrál labdarúgó-válogatott dél-afrikai edzőtáborába a kapus Brad Jones. A Middlesbrough játékosa szombaton utazott el Franciaországba a családjához. Fia, a négyéves Luca leukémiás.

„Öt hétig tart a gyógykezelés, és itt szeretnék lenni vele, ameddig csak lehet - nyilatkozta szerdán a 28 éves hálóőr. - Keményen dolgoztam, hogy bekerüljek a keretbe, de ez a szörnyű hír mindent más megvilágításba helyezett.”

Nehéz bármit is mondani.

Természetesen focizni is szeretek. Gólt lőni jobb, mint egy orgazmus. :) De maga a játék a lényeg. Bár a foci megítélésében kevésbé vagyok empatikus, de tudom, hogy sokakat nem érdekel. Főleg a nők és a melegek azok, akiket kevésbé köt le, (ha lehet ilyen halmazokba sorolni a focit szeretőket és nem szeretőket). Nekik nehezebb lesz ez az egy hónap, kénytelenek mással foglalkozni, vagy álmodozni vagy álmodozni... :) De az is lehet, hogy egyesek a férjuruk kedvében járnak majd. :)

Sajnos idén sem jutottunk ki a világbajnokságra, így a "Hajrá Magyarok!" is elmard, de remélem egyszer kijutunk... addig is Viva Espana!



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. jún. 11. 10:00 - címkék: foci, kép, móka, sport, tv, VB 2010 és kategóriák: Elmélkedés, tv / film - 5 komment

Zsidó meleg filmek

A Titanic Filmfesztiválon mutatták be a Tágra nyílt szemek című német-francia-izraeli filmet. Erről szól:

"Aaron jeruzsálemi ortodox zsidó, példás életű férj és családapa, aki elszántan küzd, hogy legyőzze magában a vágyat, mely új alkalmazottja, a fiatal Ezri iránt ébredt benne. Hite szerint Isten azért oltotta az emberbe a testi örömök iránti sóvárgást, hogy általa tegye próbára a lelket. Aaron azonban hiába igyekszik leigázni magában a bűnös szenvedélyt, mind közelebb kerül a fiúhoz. Ezri társaságában rádöbben, milyen siváran telt eddigi élete. A két férfi testi-lelki szerelme nem maradhat rejtve a dogmatikus hitközség előtt, amely nem tűr meg magában efféle rendellenességet. Aaronra, aki a közösség tiszteletnek örvendő tagja volt, most egész környezete megvetéssel tekint. Miután még meg is fenyegetik, a férfinak el kell döntenie, hogy vallása szigorú törvényei vagy szíve parancsszavára hallgasson. Ez a szerény elsőfilm hiteles és finoman árnyalt portrét rajzol egy zárt vallási közösségről, amelyben a homoszexualitás szentségtörés, kényes tabu, melynek még a létezéséről sem tanácsos tudomást venni." (Forrás: Titanic)

Nem láttam, így még nem tudom ajánlani, de elég kemény filmdráma lehet. A Porton is volt egy mondat, ami megfogott: "Leheletfinom jellemábrázolás és megdöbbentő líraiság." Ha sikerül megnézni, beszámolok róla. Miközben az előzetest kerestem, találtam más, meleg-zsidó témájú videókat is. Nem is gondoltam volna, hogy miket találok, mondjuk azt se, hogy ilyet fogok keresgélni. :) Ha pár évvel ezelőtt - mondjuk egy újságban - megláttam volna ezt a címet, amit most a bejegyzésemnek adtam, akkor biztos, hogy gyorsan lapozok tovább, ma meg bár erről írok, őrület, hogy változik a világ (vagy én.) Amir and Harel címmel több jelenetet is találtam. Próbáltam rákeresni, hogy mi is ez, de elég kevés infó van róla, végül kiderült, hogy egy népszerű izraeli tv sorozat részei; Til The Wedding (Israeli Gay Love Story). Pár érdekesebb jelenet:

Az utolsó csak azért, mert 3:10-nél van egy jelenet, amit én nagyon szeretek csinálni, ha így van valaki az ölemben...



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. ápr. 11. 12:15 - címkék: film, melegek, tv, zsidó és kategóriák: Élmény, tv / film - 14 komment

Paranoid Park


Ma este is a Duna Tv nyerte a legígéretesebb esti film címet - legalábbis nálam. Már régóta meg akartam nézni a Paranoid Parkot, talán most sikerül. Gus Van Sant-tól eddig nem láttam rossz filmet, lassan a kedvenc rendezőm lesz. S ezek a jelenetek... tehetik művészileg igazán értékessé. Már ami a képi világot illeti. Többet csak azután mondhatok, hogy megnéztem.

Kitűnő.

22.15 Duna Tv

...már aki nem töltöget.

Amúgy elég durva az az egy jelenet, ami... de erről most ne essen szó.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. jan. 23. 15:49 - címkék: ajánlo, tv és kategóriák: tv / film - 7 komment

Havas, tv, BK, KG

Nemrég láttam egy interjút Beryvel. (Mexx szólt a határon túlról, köszi!) Havas volt a riporter, bár egy ideig fordított interjú volt... na mind1. Havast nem tudom szeretni, ez a pökhendi stílus nekem nem tetszik, bár nyilván ettől más, ezért fut. Bery-rajongó se vagyok, de érdekes volt az interjú. Havas hozzáállása bizonyos kérdésekben elég durva... Itt megnézhető. Story Tv - miket nézek én?! :)

Más.Karalyos Gábor

Egyáltalán nem vagyok egy BK-fan (nem a márkáról beszélek, az jó, csak eltűnt... :P), tehát a másikat kifejezetten gáznak tartom, arról nem is beszélve, hogy ez a legnézettebb magyar műsor... De most, hogy az egyik plátói szerelmem is feltűnik, lehet, hogy belenézek... :) Csak azt nem tudom ki az  Géza...  Majd kiderül. (A beugró "szerelmem" egyik filmjében egyáltalán nem volt szégyenlős, bár nem ezért szeretem. :D)

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: SPF2, 2010. jan. 6. 22:37 - címkék: interjú, karalyos, tv és kategóriák: Élmény, tv / film - 6 komment