zene bejegyzései 
Dalocska
Csupa meglepetés volt ez a műsor, már amit láttam belőle, mert amúgy meccs is volt, haha. Meglepetés a magyar Gary Barlow első helye. Szerintem tök átlagos a nóta, persze ő is sugároz valamit, de az más. :) Fábián Juli nagyon csinos meg menő, és jó a lába is, de kicsit uncsi a nóta, tinglitangli. A világból is ki lehet kergetni azzal a mondattal, hogy úgy még sohasem volt, hogy sehogy sem lett volna. Betiltanám ezt a buta mondatot, ezzel el is mondtam mindent erről. Meglepő, de okos döntés, hogy a dalszerzők is ott ülnek. Helyes, lássák csak, hogy működik a nóta, vagy hogy nem. Viszont a nap kedvencén is meglepődtem, mert korábban nem kedveltem, és a hangja is nagyon magas nekem, de most ez nagyon jól sikerült, és a zöld nacival simán nyerhetne a magyar Rybak. Persze fölösleges összehasonlítani, mert más volt, de annyira tetszett, hogy még szavaztam is egyet, 22 Ft-ot nem sajnáltam rá. :) Viszont kiesett, így nem tudom, ki nyerjen a legjobb 8 közül... A döntőben ki dönt, a zsűri, vagy a nép?
A galambtól a maciig
Miután megvolt az idei év eddigi legfosabb-szarabb napja, visszatérek az éterbe. Igaz, kicsit olyan lettem, mint az ember sarkán a bőr. Az is megkeményedett, alkalmazkodik a helyzethez. Már nem tudok úgy bezuhanni. És ez amúgy jó így.
0. Látom mindenki belassult blogügyileg. Megértem, mert én sem tudok már a túlóráktól írni.
1. Megint itt a galamb az ablakban, sőt már hárman vannak, biztos lett egy gyerekük. Már nemhogy elzavarni nem akarom, de még be is fogadnám, látva, hogy fülét-farkát behúzva fáznak a mínusz tizenkettőben, és a tolluk is tiszta hó. De kaját nem fogok adni, azért ne szokjanak ide.
2. Szomorú történet a Malév vége, de ebbe most nem mennék bele mélyebben, mert az sok lenne. De nekem kellenek felelősök, kell, hogy legyen következménye, ahogy új, szebb jövőkép is kellene. És én a dolgozókat sajnálom a legjobban...
3. Abszurd lenne, ha a magyar miniszter járulna hozzá az újabb verespataki bányászathoz, bár ebbe nem ástam bele magam, remélem nem így lesz. Amúgy ott is milyen tüntetések vannak? Vajon milyen vége lesz annak?
4. Cukik ezek a szalagtűzött fiúk. Én is büszkén hordtam anno...
5. Az Aréna Plázában amúgy konstans nyunyófesztivál van?! :)
6. Rászoktam a világszínvonalú magyar zenékre, de erről majd külön, itt az egyik macis-kutyás (kicsit beteg, de aranyos) újdonság.
Tv 2x, homár, öltöző 2x, adó, Bastian, zene
1. HírTv-n az előbb: "kérem önöket, hogy a stúdión kívül folytassák a vitát". LOL. :)
2. Bár az Eurovízión Caramelnek és K. S. Andrásnak drukkoltam, de el kell ismerni, hogy a Compact Disco volt a legjobb. Bár Tóth Gabit nem csípem, abban van valami, hogy tényleg van egy kisugárzása a színpadi produkciójának. Bár én továbbra is Verát priorizálom, de ő nincs ott, és a Carbonfools se, így menjen a CD.
3. Majdnem vettem egy homártatyit, haha, de csak majdnem. :)
4. Öltözőben 1. Honnan tudod, hogy melletted egy zenész pár öltözik? Borotvált láb - bár ez ma már nem biztos, hogy jó indikátor, az viszont biztossá teszi a dolgot, amikor látod, ahogy összenéznek, hogy nézd már, velünk szembe milyen jó az a pasi - aki egyébként valóban mutatós volt. :)
5. Öltözőben 2. Két nyunyó azon panaszkodik nekem, hogy milyen rémesek a mai lányok, csak szexelni akarnak, és különben sincs egy normális csaj... Mondom ja, de amúgy hány évesek vagytok? 19. Vazze, 19 évesen nekem ne sopánkodj! :) Amúgy meg örömteli, hogy értékek is vannak még a világon, és nem csak a dugás.
6. Ahogy elnézem az új adóbevallást, még nem söralátét, de azért javult a helyzet.
7. Cuki ez a Bastian. :) De azért kaptok rendes zenét is.
Kézi, öltöző, interjú, katkó, zene
1. Kézilabda.
Én: neked ki a kedvenced?
Tesó: a Császár...
Én: felejtsd el! :)
Egyébként a meccseken Lady G., Katy Perry, meg ilyenek mennek. Csak szólok.
2. Öltöző. Mostanában semmi látványos nincs ott, viszont elkezdtek nézni a 30-40-es faszik. :S
3. Én senkinek nem adtam interjút, vagy mégis? Haha. :D Mik vannak?!
4. Ments meg! "Álszent katolikusnak neveltük a lányomat, tobzódnia kellene a drogokban és folyamatosan kefélnie." - mondta a fehér apa, mikor kiderült, hogy a lányát egy fekete venné el, akivel még nem szexelt. :D Mondom, hogy jó ez a sorozat, pénteken végre elkaptam.
5. Most megint romantikus hangulatban vagyok, ilyenkor szoktam valami hozzáillő zenét berakni, de most kivételesen nem ez jön, hanem brutális kondis zene, mert LEQ nem hitte le, hát most megkapja a magáét. :) Erre lehet edzeni. Miazhogy? Nagyonis! Húzzunk bele! :P
Zenés csoda
Erről miért nem tudtam eddig? Ráadásul magyar! Csudás.
Sade pazar
Annyira vártam már Sádét, hogy az elsők között próbáltam jegyet venni. Ehhez képest amikor megvettem, már a felét eladták... Nagyon drágák voltak a jegyek, de így is mind elfogyott. Ez történik akkor, amikor egy ilyen kaliberű világsztár nagyon ritkán koncertezik. Pár nappal előtte elkezdtem hangolni, meghallgattam a kedvenc számokat, és nagyon-nagyon vártam, hogy milyen lesz élőben. Nem titok, hogy a popbölcsésszel együtt mentünk, mert ő is nagyon szeretni. Hiába, valamit ért a jó zenéhez. :)
A koncert közel egyórás késéssel kezdődött, amiből fél óra a közönség számlájára írható, mert sokan nem tudtak időben odaérni. Ezt nem is értem, csak megtiszteljük az előadót azzal, hogy időben megérkezünk, nem?! Hát nem. A másik fél óra viszont már teltházas várakozás volt, de sebaj, addig kibeszéltünk mindent LEQ-kel. :)
Aztán elkezdődött a varázslat. Szó szerint, mert nem egyszer tátva maradt a szám. Ilyen hang nincs. És mégis van. :) Brutálisan jól szólt. Sade hangja mellett számomra meglepően nagy szerepet kapott a gitár és a basszus is igen jól dübörgött, amiért híresen oda és vissza vagyok. Sade életművének nagyságát mutatja, hogy szinte mindegyik dala sláger volt.
Meglepő módon szünet nem volt, pedig számítottam rá, ülőkoncerten szokott lenni, de ez nem volt gond. Az elején egy kicsit még elnyomta a zenekar Sadét, de a harmadik számnál már helyreállt a rend. Nálam talán a Smooth Operator volt a csúcspont, a zene is és a látvány is fantasztikus volt. Ez a felhőkarcolók között repülünk az éjszakában nálam mindent vitt. (A zürichi videóban jobban látni, de ez sem adja vissza az élő képet.)
A tinci-táncos Love is Found is elég rendesen ütött. Hangra, látványra, gitárra, mindenre értve.
Két számot nem ismertem, ezt és a Pearls-t, utóbbit majdnem megkönnyeztem, ahogy a Jezebelt is, az Is It a Crime-ot pedig ténylegesen is (2.). Szerencsére LEQ sem látta, mert ő is el volt varázsolva. :) Világslágerek jöttek egymás után. Mielőtt vége lett, bemutatta zenekarának tagjait, úgy tűnt, neki is tetszett a közönség, de ezt sose tudom megítélni, hogy mennyire megírt, és mennyire improvizáció. A ráadás előtt percekig állva tapsoltunk. A közönséggel - a későket leszámítva - meg voltam elégedve, teljesen kulturált volt. A ráadás - a szintén elég látványos - Cherish the Day volt, amire még át is öltözött a díva.
A végén azon tanakodtunk, hogy hányas osztályzatot érdemelne. 9 és 10 között filóztam, végül 10/9-esre értékelem, mert az elején nem volt tökéletes a hang (ami persze nem az ő hibája), és az egyórás késés is negatívum. Bár úgy tudom, Bécsben 1,5 órával később kezdődött. Ezt leszámítva tökéletes volt. A hang, a zenekar, és a látvány is.
Utána még megittunk egy üveg bort, amitől kissé bebaszcsiztam, de erről elég ennyi is. :)
A koncert után néhány nappal még mindig ülepedett az élmény, és arra jutottam, hogy azért is megérte, mert ezután már nem csak a szomorú órákban, félig depis, vagy éppen menthetetlenül szentimentális óráimban fogok Sadét hallgatni, hanem akkor is, ha erre a remek koncertre szeretnék emlékezni. Hiszen két évvel azután, hogy megírtam, teljesült a vágyam.
Milk, plázastop, vasalás, kari, HS7
1. Vasárnap este, m1, Milk. (Korábban már írtam róla.) Ismét gratula a Magyar Televíziónak. Jó, előbb is adhatnák, mert dolgozó-tanuló ember ezt nehezen tudja végignézni, de azért ez is valami. Mégse olyan kirekesztő-homofób ez a közszolgálati média, mint amennyire sokan szeretnék.
2. Plázastop. A hétvégén voltam erre-arra, és mindenhol óriási a tömeg. Nem biztos, hogy kell ide plázastop, ha ekkora igény van rá. Ha a stop azzal járna, hogy benépesülnek a körúti boltok, akkor támogatom, de mivel ez nem egyenes következménye, és ha ekkora igény van rá, akkor nem biztos, hogy tiltanám. Csak munkát adnak a dög plázák is, és ahogy látom, pénz is van a plázázásra... A fogyasztás meg jó az államnak is.
2.1. SPF-ben: oh, szia, modellfiú. Mióta alkalmaznak itt ilyeneket? Gondoltam. Bár kicsit lányos volt, de nem csak a számokat osztogatta, még kedvesen kérdezgetett is. De ennyi.
2.3. Zarában: elkaptam egy beszélgetést. Kigyúrt kopasz az eladótól: - mióta dolgozol itt? Izmos eladófiú: - két hete. Először is: mit kérdezősködik a kopasz?! Másodszor: mióta dolgoznak itt is modellfiúk?!
(Nem vettem semmit, még minden drága.)
3. Hol lehet jó áron, jó minőségű, cotton, de vasalást nem igénylő inget kapni? Mert ezt a vasalást még mindig nem tudtam megszeretni.
4. Egy hónap múlva karácsony, egy hónap... Az adventi cél legalább két roráté.
5. Itt az új HS7 nóta! Tetszik. Klárika, Márika, Sárika, maga az egyetlen, sáláláá.
X
A hétvégén sem láttam élőben, de utólag megnéztem a két (mondjuk úgy) kedvenc versenyzőmet, és szerencsére mindketten továbbjutottak. Kocsis Tibinek és Baricz Gergőnek is hajrá! Mindketten emberileg is szimpatikusak. Baricz Gergő pedig nagyon emlékeztet az egyik erdélyi blogos ismerősre. :)
Nemrég kiestek a szépfiúk is, akikből kettő valóban szépfiú, és talán legalább az egyikük szintén zenész, de ebben a találgatásban nem vagyok jó, szóval könnyen lehet, hogy egyik sem az, csak én szeretném. :)
Másnaposok, Zara, múlt, rádió, Pén, zene
1. Úgy vártam a Másnaposok 1-et, hogy hűdejólesz, mert mindenki áradozott róla. Aztán Lost (akivel mindig véletlenül találkozunk a vársoban) volt az első, aki mondta, hogy nem olyan nagy szám, és ezzel el is ültette a bogarat. Megnéztük. Tényleg nem estem hasra. Majd jött a második rész, az egy fokkal jobb volt, de egy 6-osnál nem tudnék többet adni. A legjobban a vége tetszett, a képes rész. De látni kellett már ezeket, és a lényeg azon van, hogy megnéztük. Bradley Cooper egész sármos, és Justin Bartha sem panaszkodhat. :)
2. Zara - Sale - 14.000 helyett 4.000 HUF, megéri.
3. Régen, amikor még kezdő zenész voltam, valahogy rátaláltam az iwiw-en egy fiúra, akire mindig úgy tekintettem, mint valami görög félistenre. Elég gyakran ránéztem, van-e új képe, hol járt, stb. Mindig vágyakozva tekintettem rá. Soha nem ismertük egymást. Én tudom a nevét, tudom, hogy meleg, ő semmit nem tud rólam. Eltelt pár év. Mit ad Isten, mostanában elég gyakran (kétnaponta) együtt utazunk a munkahelyem környékén. Fura élőben látni, bár nem néz ki rosszul, de se nem görög, se nem félisten, és még meg is nézett. Nem tudom megfogalmazni, hogy mit éreztem akkor. Elégtétel, megnyugvás, de tényleg nem tudom szavakba önteni, nagyon érdekes érzés. És a legjobb az, hogy már nincs szükségem rá, és még meg is nézett, őrület. Ugye értik, amit mondok?
4. Rádióban, én? Nem tudom elképzelni. Még. :)
5. A Facebook folytatja. De már angolul teszi föl a kérdést! Fri - Pén, LOL.

6. Egy kis filmzene bééélabának. Amikor még a Cafén hallgattuk az egy órás filmzenés műsort, de rég volt, jó is volt. Műsor sincs már, Café sincs már.
Villám, csíra, bolti lopás, LMP, kondi, medárd, szex, Magnum
1. Szegény nő, akit a Margitszigeten elkapott egy villám. Ha ezt érzed, tudd, hogy hamarosan villámcsapás áldozata leszel: "A tapasztalatok szerint közvetlenül a villámcsapás előtt sercegést vagy recsegést lehet hallani, és bőrünkön felállhat a szőr vagy bizsergést érzünk rajta. Sokan erős ózonszagot éreznek a villámcsapás közelében ugyanis nagy mennyiségben keletkezik a koronakisülés hatására." Ezek nyilván a túlélők tapasztalatai. Hát ez kész. Szerintem ha feláll a szőr, és sercegést érzek, már annyi.
2. Örülök, hogy nem vagyok zöldség-gyümölcs termelő, mert belegondolni is rossz, hogy egy éven át dolgozom a gyümölcsösön, aztán jön egy májusi fagy, csak egy nap, egy éjszaka, és minden elvész, egy éves munka... Vagy termelem a kis uborkámat, majd egyik napról a másikra kitalálják a németek, hogy a spanyol uborka fertőzött, majd kiderül, hogy nem, a csíra a hibás, aztán az sem, közben gazdák mennek tönkre. Hova tűnt a német precizitás??
3. Nemrég azon filóztam, hogy hova jutunk, ha már mindenhol biztonsági őrök vannak?! Ami sajnos indokolt, mert kell, de már a bankon túl a DM-ben, a postán és a Mekiben is őrök vannak, egy bevásárlóközpontban minden üzletnek külön-külön, sőt, a Spárban is egyszerre kettő. Hát normális ez?!
4. Ha már Spar. Egyik nap kifakadt nekem az egyik eladó és a biztonsági őr, hogy milyen sokan lopnak, és milyen rafináltak. Nem akarták abbahagyni! Vagy a bizalomgerjesztő fejem miatt, vagy csak ki akarták beszélni, mindenesetre meghallgattam, és csodálkoztam is nagyokat, mert olyanokat meséltek, hogy pl. a tojásos dobozba betesznek pár Kindert is, úgyse bontják ki a pénztárnál, a kéztörlő közepébe is becsúszik egy s más (vodka), én csak néztem... A vitaminos dobozok üresek, ha valaki megvenné, kérni kell, mert azt is kilopják. Itt tartunk? És akkor még van olyan, aki felháborodik azon, hogy jaj-jaj, ne büntessük szegény gyereket, mert csak bizsut lopott. Lópikulát, böribe vele, mert aki fiatalon nem tanulja meg, hogy ne lopj, az később se...
5. Na, LMP, ez már valami! Igen.
6. Eddig úgy volt a kondiban, hogy az átlagnál nagyobb egoval megáldott emberek időnként félmeztelenül edzettek. Azt fedeztem fel a héten, hogy ma már 1-2 igen pufi is így tesz. Legalább az edzésre tudok koncentrálni. :)
7. Szuper lesz, ha 40 napig esni fog. Tényleg nem bánom, csak ez a fülledt levegő ne legyen. Egyik nap már alig kaptam levegőt. :S
8. Vagy öregszem, vagy fiatalodom, de ez a Lo-Fi-Fnk egész jó.
9. Szex. Ezt csak olyan tölteléknek. :)
10. Ez kis Magnum nagyon-nagyon finom:

Bréking+8
0. Bréking!!! Whynot, LEQ, chris és a mindenki figyelmébe:

1. Mladics is a helyére került végre.
2. A MOL-nak is örülök.
3. Ugye jól tudom, hogy D. Tóth András szintén zenész? Aranyos. :)
4. A kondi öltözőjében azt mondja a 10-es skálán 20 pontos fiú a spanjának a saját testéről, hogy "fél év múlva jó lesz". Hahó, nincs otthon tükör, vagy ennyire nincs tisztában a dolgokkal, netán hiányzik az önbizalom??! Segítsek? :) Vagy még szerény is, mert akkor máris 40 pontnál tart... És akkor a foci előtti látványról nem is értekeztem. Mégiscsak van valami haszna ennek a kánikulának. :)
5. Persze nem minden a külső, de még mennyire nem. Nagyon nem. Ettől függetlenül a nyár Budapesten is beköszöntött... OMG! :)
6. A kisebb blogtalikon, illetve az iró-olvasó találkozón is jól éreztem magam.
7. Holnap BL-döntő magyar bíróval! Mindenhol ott vagyunk.
8. Ebbe a muzsikába már csak nem tud belekötni a gagaizmus (gagizmus, gazmus :P) bűvöletében élő Zenemanó.
Linkes hetes
1. Ezezezmiez?! Nem tudom feldolgozni. De tényleg nem megy... Mi ez? Miért?
2. A világ legzöldebb szórólap kampánya. :) Bár én már rég rendelkeztem, és nem is adnám nekik, de aranyos.
3. Komcsi szmájlik (legalul). Ez kész, már erre is figyelnem kell, nehogy véletlenül?! :) Mik vannak?!
4. Legyen munkaszünet. Európában több országában is az (Franciaország, Belgium, Lengyelország, Szlovénia), és minden munkaszüneti napnak örülök. Hogy kinek mit jelent, az a Húsvét és a Pünkösd esetében sem mérvadó, ahogy elnézem.
5. Legyen helyes focisták rovat? :) Mint például Andrea Ranocchia.
6. Nekem kimaradt, hogy Thomas Mann is meleg volt.
7. Futás van. Ezt belinkeltem. Elfutnék néha.
Húsvéti szösszentek
Zöld erdőben jártam,
Akácfára másztam,
Kiszakadt a LEVIS-em,
Kifigyelt a...
Szabad-e locsolni?
1. Olvastam Modoros blogon (!) az imént. :) Ezzel a versikével inkább nem próbálkoztam, meg mással sem, csak a szűk család félhet. Kinőttem én ebből, igaz, szép szokás a locsolás.
2. Kibírtam a böjtöt, 40 napig se chips, se gumicukor, se zselé. A zselét a gumicukorral egy kalap alá vettem, pedig nem kellett volna, de ha már gumimaci, legyen kövér. Gratulálok mindenki másnak, aki kibírta! Jó érzés, itt van előttem pár zacskó gumicukor, egy zacskó chips, és büszkén nézek rájuk. Chipset azóta sem ettem, egyszerűen legyőztem a kísértést. :) Azért egy zacskó zselét befaltam, mint valami kiérdemelt jutalmat, pedig a jutalom már megvolt: az élmény maga. Minden böjt megerősít az embert. Arról nem is beszélve, hogy a szervezetem is örült neki, hogy kicsit egészségesebben élek. :)
3. Húsvét napján sok bölcsességet olvas az ember, nekem ez tetszett a legjobban: "hitünk szerint a remény nem hal meg - hanem beteljesedik.” És tényleg. Úgy legyen.
4. Ha már remény. Nem ide illik, de meg kell kérdeznem, hogy nem tud valaki egy profi lúdtalpast (ortopéd szakorvost?), mert valami baj van a lábammal, és nagyon félek, hogy a fociról kellene lemondanom, mert akkor már tényleg inkább a feltámadás...
5. Húsvét a feltámadás ünnepe, én is ünnepeltem, teljesen rákattantam Enriquére, de erről később, most nem égetem magam. :D
6. Tamás, ne haragudj, hogy felébresztettelek! Ezt a nótát neked küldöm. :) A 86.311.309-ből 309 biztos én voltam. :)
Ha úgy van
Én még az eredetit sem tudtam teljes mértékben megemészteni, erre már feldolgozták. (Csak akkor dolgoznak fel számokat, ha úgy van, de általában úgy van.) Ráadásul nem is olyan rossz! Küldeném a nagy rajongóknak: LEQ, Lost, Iguazu, és még ki tudja hányan szeretik. :) Amúgy mi ez a Kesh? Mert egész jó. Ki a basszusgitáros? Mert szintén egész jó... :)
A mai nap margójára
Az egy dolog, hogy nem szeretem a céges nőnapokat, de a közösség érdekeit előtérbe helyezem, nem vonom ki magam, sőt, még szépen is mosolygok hozzá. Főleg úgy, hogy reggel a főnököm vállamra tett kézzel megkérdezi, hogy ugye te is benne vagy? Háthogyafenébene! Van az a főnöki vállra helyezett kéz, mire nem lehet nemet mondani. :) De nem is akartam, mert tényleg fontos a közösség.
Egy dolog bántott. Szintén zenész kollégámat ketten is betalálták, az egyik a szemébe; a Boldog Nőnapot!-ra az volt a válasz, hogy: Neked is! És ez még úgy el is ment volna, ha nem sok ember előtt csinálja, és nem olyan hangszínnel, ahogy. Mert ez lehet akár jó poén is, de ott nem az volt. (Rajta csak látszik, de nincs kimondva, ő meg pláne nem hirdeti magáról.) A másik meg engem talált be, hogy egy fiú volt, aki nem férfiasan adott puszit, hanem olyan nőiesen, ugye tudom ki volt, és hogy ez milyen már? Tudom, ne bántsd már! Finoman elküldtem a g**ibe, izé, hogy nem kéne, örülj az ajándéknak, nem szabadna kifiguráznod, hogy lehetsz ilyen, gáz ez a hozzáállásod, stb. Már nem emlékszem, hogy mit is mondtam pontosan, de azt tudom, hogy kicsit behúzta a fülét-farkát, hogy jólvanjólvan.
Hát, ezek vannak. A férfiak egy kivételével mind úriemberek voltak. Annak az egynek meg szintén mondtam, hogy mi a gáz, mit nem illik.
Ez maradt meg a nőnapból, ami úgy bennem van még most is.
A nőket csókoltatom. Bár ilyen napot nem tarok, sorry. :)
(Néhány fiú olyan kis aranyos volt a városban azzal az egy szál virággal...)
Jah, az ajándék nőknek, fiúknak, mindenkinek:
Dalban mondom el
Ami nem igaz, csak egyszerűen ezek a kedvenc zenék mostanában, és szeretném itt is dokumentálni. :) Az új Radiohead és az új R.E.M. most kimaradnak, de azok is nagy kedvencek - természetesen. Mint ahogy a régiek is.
Mark Ronson | Somebody To Love Me by Jawhar
És még sokan mások, de most csak ennyihez volt erőm, meg elég is egyszerre.
Egyszer volt
Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni a jelenlétével. Szeretni őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül.
Kundera
Janelle Monae : 57821 (ft Deep Cotton) by Aguti
Egyszer volt egy fiú, aki nagyon szeretett. Aki tényleg így szeretett. Ő tudja mi az a szerelem. Ő tudja mi az a szenvedés. Ő tudta, érezte. Én tudtam, éreztem. Éreztem az erőt, a vágyat, a ragaszkodást, az álmot. Mindent. De nem tudtam viszonozni, így nem lett jó vége.
Most, hogy az általa készített - különféle idézetekkel becsomagolt - teát iszom, ezt meg kellett írnom. Mert bennem van. Hogy a blog néha betöltse az eredeti, klasszikus funkcióját is. Ez a két idézet is tőle van. Eltettem, mert aki egyszer bekerül a szívembe, az ott is mard.
Örülök, hogy évek után újra találkoztunk. Jó volt látni, hogy jól vagy. Sajnálom azt a sok szenvedést, amit átéltél, amit átéltünk.
Esti dal
Ki ad nekem vacsorát?*
Fülelnek, míg ballagok,
enej-denej-denejde,
felziháló csillagok.
Bánatot, ó érc-idő,
tudom, sokan aratnak,
enej-denej-denejde,
búm van elég magamnak.
(Szécsi Margit)
*A kérdés nem csak képletes, hiszen tényleg jókat főzött/sütött nekem. Még ma is megnyalom mind a tíz ujjamat. Ki ad nekem vacsorát?
Marad
:):O:D:D:D:D<3:P:):O:(:S:P
Ez is marad a leblogolhatatlan dolgok között, ezért inkább beszéljen a zene. Az első egy történelmi mű a dzsessz világából. (Csak Custos miatt írom így.) :P A gyönyörű felvezetés után 5:50-től sír az elektromos gitár. A második meg azért, mert nagyon odab***. :)
Mozart, cigi, Ozon, film, Legend, élni - e heti
Ha Isten akarja, akkor én is akarom!
Wolfgang Amadeus Mozart >
1. Hm, Mozart nem csak a zenéhez értett.
2. Megint egy kisebbség tagja vagyok, de ennek most kifejezetten örülök:
"Az EU 100 millió dohányosából 2,4 millió magyar, és míg az unióban 27 százalék a dohányosok aránya, a magyaroknak 30,5 százaléka. Az is kiderült, hogy a 20-29 éves korosztály dohányzik a legnagyobb arányban. A kutatásban 10-19 évesek is részt vettek, és bár közülük is már minden második cigarettázik, a 20-29 éves korosztályban a dohányosok aránya még magasabb, 59,9 százalék volt."
De durva, a korosztályom 60%-a cigizik... Kár. :( (Forrás) Mint a cikk is bizonyítja, Európa nyugatibb felén már tudják, mit kell tenni.
3. Most, hogy Özpetek megvolt, François Ozon a következő célpontom. :) Ő is sok meleg témájú filmet készített, és szintén zenész - ennyi a hasonlóság köztük. Az egyik filmjét még a régi blogomban reklámoztam, ezt itt is meg fogom tenni, mert érdemes.
4. Ha már mozi, van egy vágyam: egy művészfilmben szerepelni. Pedig nem vagyok színész, és könnyen lehet, hogy tehetségem sincs hozzá, de egyre erősebb ez a vágyam. Fura. Talán egyszer teljesül.
5. Semmit sem sikerült megvalósítanom a többet fogok pihenni célkitűzésből. Elkeserítő, mert a jövőben sem látom a kivitelezés lehetőségét.
6. Hétvégén újabb földrengés várható, én szóltam. Most egy kicsit elmentem élni, megélni.
De szeret(t)em ezt a klipet. Jó hétvégét! :)
Jövőre/idén
Nem kellett volna a munkahelyen inni, mert így már délben sokat mosolyogtam, és délutánra már minden rossz volt. Igaz, főnöki utasítás volt, de akkor is. (Egyáltalán dolgozni nem kellett volna. Mondjuk bejárni jó, mert kevesen vannak az utcán, nincs tolongás, tömeg, szóval, valahol mégis kell ez az egy hét együttlét.) Így sajnos kihagytam egy kedves invitálást, és egy ígéretesnek hangzó buzi díva műsort, vagy mit, OMG. :) Sajnálom. Majd legközelebb bepótolom. Legalább befejezhettem az év utolsó, vagy inkább első (már majdnem kész, időzített) bejegyzését.
Nem írok összegzést, jó sok minden történt idén. Csoda is volt, és csalódás is. Örömben és bánatban is bőven volt részem. Véletlenek nincsenek, és/de a saját butaságaimért sem hibáztathatok mást. A múltból tanulni kell, csak akkor válhat a hasznomra.
Hogy mit szeretnék jövőre? Erősödni: testben, lélekben, hitben, barátokban, egészségben, anyagiakban. Stressz tekintetében nagyon nehéz lesz a január, a február nem különben, így már az év eleje megköveteli az erőt. Persze szeretnék jobb ember lenni, azt úgyse lehet eleget gyakorolni, de ezt nem tudom megígérni, így inkább azt mondom, jövőre se legyek rosszabb, csak okosabb.
Hogy mit fogok másképp csinálni? Talán egy kicsit többet fogok magammal törődni. Nem egy brutális egoizmust kell ezalatt érteni, az úgyse az én világom. De több dolgot teszek majd magamért, és kicsit kevesebbet azokért, akiktől nem éreztem ugyanezt, nem éreztem a kölcsönösséget. A csillagokat is csak az arra érdemeseknek fogom lehozni. De nekik mind. :)
Nem nagyon tudok mit kezdeni azzal, hogy a távolban van pár barátom. Ha találkozunk, hiába tudjuk a beszélgetést ott folytatni, ahol abbahagytuk, hiába van online kapcsolat, nekem szükségem van a jelenlétükre is. Az ölelése vagy egy jó szóra, arra az érzésre. Azt nem pótolja semmi. Mivel ez a helyzet nem fog változni, magamat kell megváltoztatnom. Ugye, az erő.
Vannak dolgok, amiket ha akarok, sem tudok megváltoztatni. Ilyen pl. a szívem. Nem a hús-vér, hanem ami mögötte (vagy inkább benne) van. Ami hol mennybe, hol sírba visz. Nem tudok változtatni rajta, így van jól. De több energiát kell abba fektetnem, hogy többet vigyen a mennybe, és kevesebbet a pokolba. Hogy ezt hogy fogom csinálni, még nem tudom, de egy biztos, hogy az eszemre és a megérzéseimre jobban oda kell figyelnem. Már csak azért is, mert azok jók.
Az hülyeség, hogy jövőre minden szép és jó lesz. Azt se lehet megfogadni, hogy jövőre csak mosolyogni fogok. Nem. Jövőre is lesznek nehéz napok, lesznek nagyon nehéz napok, netán elkeserítő pillanatok, vagy depressziós percek, órák, netán napok. Szinte biztos lesz szomorúság, bánat. Talán betegség is. Nem ringatom magam álomvilágba. Az élet tényleg nem habostorta. De ha ezekre felkészülök, ha minden nehézségre megvan a megfelelő válasz, tett, akkor nem lesz gond. És ez a lényeg. Hogy ezeket a helyzeteket mindig jól kezeljem. Ezt szeretném jövőre. És ahogy bánat biztos lesz, úgy öröm is, és ezeket a pillanatokat már várom is. :)
Egyre jobban tudom, hogy mit szeretnék, és azt is, hogy mit nem. Erre fogok összpontosítani. Annyi mindent szeretnék csinálni, hogy azt nem is tudom leírni. Meg kell ragadni a lehetőségeket.
Nincsenek nagy fogadalmak, sokkal inkább törekvések. Csak remélni tudom, hogy jövőre a tanknak tankcsapda, az úthengernek akadály leszek, a szúnyogot pedig úgy lecsapom, hogy helyben elpusztul. :) Huh, milyen képletesen fogalmaztam.
Egy fogadalmam van az új évre: többet fogok pihenni, mert ez így nem mehet tovább. Ennek az egy fogadalomnak a betartása is kemény lesz, de csak rajtam múlik.
Egy vágyam lenne a jövő évre, ha lehet kívánni: egy igaz embert az ölembe, aki legalább annyira szeret engem, mint én őt. Nincsenek különösen nagy elvárásaim. Tiszta érzések, tiszta tekintet, és legyen meg a kémia, ennyi. Illetve egy mégis van: magas érzelmi intelligencia, az kell, az tényleg kell.
Mindenkinek azt kívánom, hogy legyen boldogabb a következő év, mint az idei. Mert ha rossz volt, csak jobb jöhet, ha jó volt, mindig lehet jobb is, nincs határ. :) Hinni kell benne, tenni kell érte.
Karácsonyra
Hihetetlen, de a történelem ismétli önmagát. Tavaly írtam: Kezdem egy jó hírrel: 23-án hajnalban sikerült felkelni és elmenni egy rorátéra, amit nem dicsekvésképp mondok (dehogynem), de tényleg nagyon örültem neki, és újabb bizonyítéka, hogy fejben dőlnek el a dolgok, ha valamit meg akarok csinálni, igenis sikerülhet. Az más kérdés, hogy utána két megálló között állva bealudtam a 4-6-oson. :) Idén is az utolsó pillanatra hagytam, de sikerült. Ennél is jobban örülök, hogy más is volt rorátén, pl. H.K., és van olyan olvasóm, kommentelőm, aki szintén jelezte, hogy meghoztam a kedvét, elment, és megérte. Warum is jelezte, hogy menne, remélem neki is sikerült. :) Tök jó érzés, úgy látszik, megéri ilyenekről is írnom, nem csak a tüneményesekről. :)
Igazából nem sok mindent tudnék hozzátenni az akkori bejegyzésemhez, szinte minden igaz most is:
Hogy mit szeretek a karácsonyban?
Mindent. Az előkészületeket, a készülődést, a várakozást, és lejobban a szentestét. Az mindent visz. Az a meghitt pillanat tényleg az egésznek a csúcspontja. Jó, persze az aznapi készülődésben van egy időszak, amikor már mindenki a másik agyára megy, néhány pillanatra egy kicsit mindenkiből sok lesz, de holtpontok mindenhol vannak. :)
Az ajándékozásról írtakat is tartom. Nem az értéke számít, hanem az ajándék maga, és az ajándékozás aktusa. Tudom, hogy nem mindig működik, de én azt szeretem a legjobban, ha az ajándék meglepetés. Addig nem is bontom ki a sajátomat, amíg nem látom a másik arcát, amikor bontja ki a tőlem kapott ajándékot. Ezt is szeretem a karácsonyban.
Az egésznek a szeretetről kell szólnia. De jól megírtam én ezt anno. :)
Csak annyival egészíteném ki, hogy idén is eszembe jutnak azok a sorsok, emberek, akik a környezetemben élnek, és kicsit máshogy karácsonyoznak idén, mint tavaly. Az egyik szomszéd meghalt egy hónapja, ott már nincs apa, férj, családfő. Az egyik volt iskolatárs apukája sem bírta elviselni a szenvedéseket, és önként vetett véget neki. Ott sincs már apa, férj, családfő. Az egyik családi ismerősnél annyira elhatalmasodtak az áttétek, hogy hamarosan ő is elmegy, a másiknál szintén nagy a küzdelem. (Borzasztó ez a rák, ahogy megeszi az embert...) Ez azért nehéz. Ők is eszembe jutnak, náluk egy kicsit más lesz az idei karácsony.
Idén is készültem ajándékkal. Az idén ez az egyik legjobb, legszebb zenei élményem:
Egyébként ők külön-külön is világsztárok, csak itthon még kevésbé ismertek. Együtt fenomenálisak, és az átélés, ahogy egymást követik, meg a tisztelet, az egész csodás. (Zárójel: lesz még más ajándékom is.)
Idén is van Calendario Romano. Mondjuk róla nehezen tudom elképzelni, hogy önmegtartóztat, de ez csak az én rosszindulatom. :) Vissza is vonom. :)
Az milyen már, hogy amíg ezt írtam, a Nat.Geo.-n olasz maffiózókról szóló film ment, most meg Hitlert látom, nah, őt már kikapcsolom. A Nat.Geo. is készült a karácsonyra. :) Mondjuk nekem a maffiás dolgok megunhatatlanok. Nemrég pont ezt kértem, köszönöm.
Azért az is igaz, hogy három nap után már kicsit sok a családból. :) De most még jöjjön a hal, a bor, majd a beigli vagy bejgli, hogy legyen egy nyelvészeti kérdés is a végére. :)
Boldog karácsonyt az olvasóimnak!
^
^^
^^^
(Ezek nem a régi szabad madarak, hanem karácsonyfa akart lenni.) :P
R'n'B este 2.
Ez csak egy rövid összehasonlítás. Vajon melyik a jobb?
Nekem az első régi kedvenc. Ezer éve nem hallottam, de a legutóbbi szombati munkanapon vagy 10x meghallgattam. Igazából Barry White brummogása a csúcspont (2:32), azt a részt rendszeresen visszatekerem. Ez egy ilyen igazi romantikus, érzelgős, szentimentális dal. A macska átrohanását csak most vettem észre (1:54). :)
A második ugyanaz a dal Usher és Robin Thicke feldolgozásában. Utóbbiról nem tudom kicsoda, de nem rossz ez a herélt hang. :) Mindenképpen fel kell nyomni a mélynyomót, mert a basszus nagyon ott van. Szerintem a második nem lett jobb, de egy egész jó próbálkozás. Inkább azt mondanám, hogy sikerült modernizálni.
Zárójel 1.: Egyébként hulla fáradt vagyok, attól félek, átalszom a karácsonyt...
Zárójel 2.: Nagyon úgy néz ki, hogy a politikai poszt is csak karácsonyra lesz kész, pedig másmilyen ajándékkal (is) készültem. :)
Zenész hírek a nagyvilágból 23. - Harel Skaat is meleg

Már írtam róla egyszer, azt is, hogy nekem nagyon bejön, és láss csodát, ő is meleg - októberben jelentette be. (Híres izraeli énekes - ha valaki nem ismerné. Tehát duplán zenész. :P) Ennek örömére zenéjével és képeivel tisztelgek előtte. :)
Ráadásul ilyen grüberlije is van, amit nagyon szeretek. :)
Apropó, grüberli. Máshol grübedli, gribedli, griberli. Nem igazán tudom, hogy melyik a jó, de ha Illyés Gyulának jó volt a grüberli, akkor nekem is megfelel. Bár én többször hallottam a grübedlit.
"Pedig igen jó arcú férfi (még "grüberli" is villog a gyermekes arcán), s lám, művelt és szorgalmas is."
(Illyés Gyula: Napló)



Ki nyeri az X-Faktort?
A briteknél. Az történt, hogy igazi angol úriemberhez (hm) méltó módon különböző focimeccsekre fogadtam, majd megnéztem, hogy mire lehet még fogadni. Erre:
Végső győztes
2010. december 12. 20:30 X Factor, Nagy-Britannia
Matt Cardle 1.65
One Direction 3.25
Rebecca Ferguson 5.00
Rákerestem, hogy mégis kik ők. Matt Cardle egy felnőtt énekes, hangja is van, bár egy kicsit magas nekem, de nem rossz. Rebecca Ferguson felnőtt énekesnő, erős, domináns, hangja van. A Wicked Game-et sem hallottam még nőtől, tetszett. De mi az a One Direction? Ők azok:


Hogy miért nem nekem jutott eszembe?! Mivel lehet lenyomni Justin Biebert? Öt Justin Bieberrel. :) Áh, milliomos lehettem volna ezzel az ötlettel. Jó, idősebbek, és némelyiküknek hangja is van. (Szerintem megtaláltam Tamás új kedvenc csapatát. :P) Még Harry Potter is meglátogatta őket. (1. videó) Hamisan és bénán is lehet énekelni, nem számít, működik. Sőt, ha nagyon akarnak, tényleg tudnak énekelni. Óriási biznisz, áh, nekem kellett volna megcsinálni... :)
Ez viszont még nekem is tetszik, szenvedve, átéléssel énekelni már nagyon tudnak. :)
Tehát ki nyeri az X-Faktort? Gyorsan, mert 20.30-ig fogadnom kellene. :)
R'n'B este 1.
Most legszívesebben picsognék egy olyan embereset (ha ez jó szó arra, amire gondolom), de azt nem szabad ugyebár, ezért inkább megcsináltam az R'n'B 1. válogatást. Azokban úgyis van elég érzelem, fájdalom, meg egy kis móka.
1. Egy tipikus fekete klip. Pár kiló fuksz a nyakban, pénz, gazdagság, ribancok, uralkodó fekete férfiak, akik nagy királyoknak képzelik magukat, arcoskodás a tetőfokon. :) Mókás, de jó, és a zene is. Ráadásul egy rakás nagyobb kutyával: a lelőtt Notorius B.I.G, P. Diddy, Snoop, Usher, Eminem, Pharrell, stb.
2. Alicia Keys - egyszerűen jó, szép, tiszta, érzelmes.
3. Az egyik legnagyobb kutya, 50 Cent +a legizmosabb. :)
4. Jaj, hát ezt nagyon szerettem...
5. Nem tudom, hogy beletartozik-e még, de ezt azért szerettem, mert az első mp3-lejátszómban gyárilag benne volt, és amíg még nem volt rajta más szám, addig ezt hallgattam - jó sokat. :) Mondjuk a klip abszolút nem illik hozzá.
Nah, ez az első adag - picsogás helyett. A következőben olyan is lesz, amire még táncolni is szoktam - szigorúan itthon. :)
December eleji eheti
Zene
1. Majdnem csináltam egy Decemberi esték SPF kedvenc R'n'B zenéivel posztot, de aztán rájöttem, hogy gőzöm sincs hol a határ (és a különbség) az egyes stílusok, a hip-hop, a soul, a pop-hip-hop, és ezek keverékei között, ezért kicsit elment a kedvem tőle, de ettől még lehet, hogy lesz, mert ki a tökömet érdeklik ezek a határok?! :) Meg a nyugati oldal-keleti oldal, he? :)
2. Miért van az, hogy a The Acorn Blue Light c. számához még egy YouTube videó sincs?
3. A MySpace csinált egy faceliftet?! A Space egy valódi nagy Space lett. :)

4. Ha már ennyire befut egy együttes, a profizmus tényleg egy kicsit a hanyatlás kezdete is egyben? Bár még mindig nagy kedvenc a Coldplay, de kicsit ezt érzem náluk. :( Hiányzik az a tűz.
Kaja-pia
5. Igen! Megmondtam vagy megmondtam, hogy jó? Köszönöm. Kicsit magaménak érzem a díjat, miközben semmi közöm hozzá, ezért inkább gratulálok! Mégse olyan rossz a szaglásom, izé, ízlésem. :)
6. Az IKEA KEX (sic!) finom, nem lehet abbahagyni.
7. Hogy van az, hogy ez a csoki ennyire eltérő árakkal kapható?

Spar: 249 HUF
Match: 359 HUF
Auchan: 439 HUF
Természetesen a Spar nyert, és a gyomrom, mert két nap alatt meg is ettem.
Egyéb
8. Te is fiam, bluetooth - hallottam ma a kondiban, mint mókát, és jót röhögtem rajta, miközben nem is poén, de talán pont ez a poén?! :)
9. A focis öltözőről továbbra sem mesélhetek, de az kezd érdekes lenni, hogy bármikor megyek, mindig egy 10 pontos öltözik mellettem, ráadásul mindig más, áhh. :)
10. Ez a hónap is jól sikerült - már ami a sportot illeti. 7x kondiztam, 3x súlyzóztam otthon, 4x fociztam és 1x úsztam. Igen, kicsit hideg van, hogy az ember levetkőzzön és vízbe menjen 0 fok körüli kinti hőmérsékletnél. De a lényeg, hogy 7+3+4+1=15, 30/15=2, sikerült tartani, hogy a statisztika szerinti minden második nap sportolok valamit, ez nagy eredmény. Hogy fejlődtem-e, azt nem tudom megítélni, mert magamnak tetszem, de ez semmit nem jelent. :) Tesómnak levetkőztem, hogy megtudjam, fejlődtem-e, de ő egy ilyen válasszal, hogy "Te mindig így nézel ki" kicsit hazavágja a dolgot. Sebaj, én látom, előre. :)
11. Minimum egy rorátéra szeretnék elmenni, de annyira nehezen kelek reggelente...
Tökös srácoktól a bordáig - e heti
1. Hihetetlen, hogy Advent első vasárnapja van. Kettőt pislogok és vége az évnek.
2. Ha hideg van, biztos gyakrabban vagyok borostás, mert védi az arcomat.
3. Belevaló tökös srácok a fiatal magyar focisták! Elkapták, leteperték.
4. De a világ másik végén is tökös srácok élnek! Kemény. Én is kérek egy madarat az égből. :)
5. Az SPF, a Zara, vagy a Reserved előszeretettel varr olyan címkét a ruháikba, amik irritálják az ember bőrét. Le lehet vágni, van is rajta ilyen jel, de ha levágom, honnan tudom, hogy lehet őket mosni?! Mi lehet a megoldás? Címke nem irritáló anyagból vagy, rövidebb címke, vagy nincs címke, festékkel nyomják bele az infókat.
6. Hetek óta zárva a Móriczon a Meki. Nem is tudom mikor volt ilyen. Talán még soha. Akkor lesz itt igazi válság, ha már a Meki is bezár a Körtéren. Most csak felújítják.
7. Kamarás Iván tényleg Domestost reklámoz?? Ennyire nem jött be neki Amerika?
8. Ricsit is megemlítem, legyen sztár. :)
9. Én eddig kártyáztam, de most van egy CD, amit csak PayPal-lal lehet megvenni. Van valakinek bármilyen tapasztalata? Azon túl, hogy biztonságosabb.
10. Szeretném megnézni Munkácsy Krisztus-trilógiáját, ha már a városomban van. Ápr. 30-ig lehet - ezt csak magamnak, hogy ne felejtsem el. :) Tényleg olyan briliáns, látta valaki? Debreceniek, pécsiek? Amúgy óriási szerencse, hogy az a daru nem nyomta össze, nagyon durva volt... Kész csoda.
11. Hiányzik az oldalbordám... :S
12. Ezt úgy zenéstül-lábastul lájkolom. (Kész, leírtam, már én is használom ezt a szót, végem. :P)
Mindenszentek
Sokan még mindig azt hiszik, hogy ma van halottak napja, és ezért van munkaszüneti nap, de nem így van, ma mindenszentek ünnepe van, halottak napja holnap lesz. Miről/kiről is szól ez a mindenszentek napja? A válasz nagyon egyszerű: minden igaz emberről. Ennyi. Mindenkiről, legyen az vértanú, áldozat, vagy csak egy egyszerű hétköznapi ember, aki igaz életet élt. Halloween semmit nem jelent nekem, a tökkel sem igazán tudok mit kezdeni, de mindenszentek napját az egyik legszebb ünnepnek tartom. Zene a névtelen szenteknek és mindenkinek:
Barát, Vackor, Ákos
"Csak akkor lesznek barátaid, ha te magad is barátként viselkedsz."
Ralph Waldo Emerson >
De ki volt ez a bölcs ember? A Wiki szerint amerikai esszéíró, költő, unitárius lelkész és a transzcendentalista mozgalom vezetője a XIX. század elején. Vajon ki tudja, hogy mi az a transzcendentalista mozgalom? :) Házassága ellenére vannak bizonyítékok, melyek arra mutatnak, hogy biszexuális volt. A Harvardon töltött korai évek alatt saját magát "különösképpen vonzónak" találta egy elsőshöz, akit Martin Gaynek hívtak (Gay! :P - SPF), és aki szexuális töltetű verseket írt. Gay talán csak az első volt, aki iránt Emerson érdeklődött, Walt Whitmannal még számosan voltak. Vagyis nem cicózott. :)
Saját magát "különösképpen vonzónak" találta - ez a megfogalmazás, ez kész. :)
De van itt más is. Vackor meghódította Európát. Simán beférne a Tüneményes rovatba - igaz, kicsit más aspektusból.

Nekem is van bélyeggyűjteményem. Az is hódíthatna már... :)
Ákos új szerzeménye is egész jól sikerült, tetszik.
Hova jut a világ?! :)
Én csak most láttam, és el sem hiszem, hogy Gary Barlow és Robbie Willi így bemelegedett. Ha ezt a Take That fénykorában csinálják, biztos kiakadok, vagy berosálok... :) Nem is tudom hova tenni. Megzavarodtam. Hova jutunk így? :)

